€750 billion adósság fogja vissza az EU-t

Az EU egyszerre akarja megerősíteni saját védelmét, támogatni Ukrajnát és visszafizetni a járvány idején felvett közös adósságot. Csakhogy mindezt nagyjából akkora költségvetésből kellene finanszíroznia, mint amekkora még e prioritások megjelenése előtt állt rendelkezésre. Valamit ki kell szorítani, és már el is kezdődött a vita arról, mi legyen az.

A többéves pénzügyi keret, vagyis az MFF az EU hétéves kiadási plafonja, amelyet minden tagállamnak egyhangúlag kell elfogadnia. Ez szabja meg, mennyit költhet Brüsszel (EUR-Lex). A jelenlegi, 2021 és 2027 közötti keret 2018-as árakon számolva mintegy 1 074 milliárd EUR (Európai Bizottság).

A következő keret olyan terhet kap a nyakába, amellyel elődei nem számoltak. A járvány alatt az EU nagyjából 750 milliárd EUR-t vett fel a NextGenerationEU nevű helyreállítási alap finanszírozására (az EU Tanácsa). A tőketörlesztés 2028-ban indul. Ez a pénz előbb kerül le a költségvetés tetejéről, mint bármely új program finanszírozása, vagyis a következő MFF-nek egyszerre kell elbírnia a védelmi kiadásokat, Ukrajna támogatását, a versenyképességi programokat és egy olyan adósságszolgálatot, amely a jelenlegi plafon meghatározásakor még nem létezett.

Hol van a pénz

Két régi nagy program viszi el a keret döntő részét. A kohéziós politika, vagyis a gazdagabb és szegényebb európai régiók közötti különbségek csökkentését szolgáló fejlesztési pénz 426,7 milliárd EUR-t tesz ki. A mezőgazdaság további 401 milliárd EUR-t kap. Ez együtt nagyjából a teljes keret kétharmada. Biztonságra és védelemre 14,9 milliárd EUR jut, vagyis körülbelül 1,2 százalék (EUR-Lex).

Erre rakódnak rá az új igények. Ukrajna 2024 és 2027 között már rendelkezik egy jóváhagyott, 50 milliárd EUR-s uniós eszközzel, de ennek nincs rögzített folytatása (Európai Bizottság). Az EU stratégiai menetrendje a versenyképességet, a védelmet, Ukrajna támogatását és a biztonságot sorolja az alapvető prioritások közé (Európai Tanács). Az Európai Parlament pedig már megszavazta, hogy a következő ciklusra csaknem 200 milliárd EUR-val többet követeljen, mint amennyit a Bizottság javasolt (Euronews).

Négy lehetőség, négy blokkoló tábor

A hiányt négyféleképpen lehetne kezelni: emelni a költségvetési plafont, új uniós szintű bevételeket elfogadni, meglévő programokat vágni, vagy újra hitelt felvenni. Mindegyik út előtt áll egy olyan tagállami koalíció, amely képes megakasztani a döntést.

Hollandia nyíltan nettó befizetői logikából nézi a tárgyalásokat. A holland befizetések főként a bruttó nemzeti jövedelemen alapuló hozzájárulásokból jönnek, vagyis abból a tagállami befizetésből, amely a nemzeti jövedelem arányában terheli az országokat, és akkor nő, ha más uniós bevételek nem elegendők (Rijksoverheid, Európai Bizottság). Németország többnyire ugyanezt az álláspontot képviselte. Mindkét ország szerint az új kiadásokat először a meglévő plafonon belül kell előteremteni, és csak ezután lehet magasabb tagállami befizetésekről beszélni.

Lengyelország a másik oldalon áll. Varsó a GDP arányában mérve a NATO-n belül is a legtöbbet költők közé tartozik védelemre (NATO), közben erősen függ a kohéziós és agrártámogatásoktól. Ez csak akkor fér össze, ha a költségvetés nő. 16 tagállam, köztük Olaszország, Lengyelország és Románia, már szembement a Bizottság tervezetével, és erősebb garanciákat követelt a kohéziós és mezőgazdasági pénzek védelmére (EUNews).

Franciaország a közös agrárpolitikát, vagyis a mezőgazdasági támogatások és vidékfejlesztési pénzek rendszerét politikai vörös vonalként kezeli (Európai Bizottság). Párizsnak ezért vagy nagyobb költségvetésre, vagy új bevételekre van szüksége. Máskülönben saját prioritásai ütköznek egymással.

Románia azt a kockázatot mutatja meg, amely a puszta számokból nem látszik. Ha a pénz a képletszerűen, jövedelmi szintek alapján kiosztott kohéziós támogatásoktól olyan alapok felé mozdul el, ahol a legjobb projektek nyernek, a gyengébb intézményrendszerű országoknak nem automatikusan járna a forrás: versenyezniük kellene érte (Cohesion Data). Így a költségvetés akár nőhet is úgy, hogy a szegényebb tagállamok rosszabbul járnak.

Bevétel, amely még nem létezik

A Bizottság új „saját forrásokat” javasolt, vagyis olyan bevételi csatornákat, amelyek közvetlenül az uniós költségvetésbe folynának be. Ide tartoznának a kibocsátáskereskedelmi rendszer, vagyis az EU szén-dioxid-piacának bevételei, a karbonintenzív importot terhelő karbonvám, valamint egy vállalati nyereségen alapuló statisztikai hozzájárulás (Európai Bizottság). Ezek közül egyik sem lépett még hatályba. Az ETS-ből és a karbonvám-mechanizmusból származó bevételek az importőrökre és a fogyasztókra hárulhatnak, ami külön vitát nyit arról, ki fizeti meg az árukat. Ha pedig ezek a források kevesebbet hoznak a vártnál, továbbra is a nemzeti hozzájárulások jelentik a végső fedezetet (EUR-Lex).

Az EU következő hét évének kiadásait úgy tárgyalják, hogy közben minden tagállam a saját költségvetési sorait védi. A döntő kérdés az, lesz-e olyan kormány, amely megnevezi, melyik programról hajlandó lemondani.