Berlin belép a francia nukleáris tervezésbe

Franciaország és Németország május 27-én Párizsban tartotta meg a kétoldalú Nukleáris Irányító Csoport első munkaülését (n-tv, Deutschlandfunk). Ezzel továbbépül az a nukleáris elrettentési keret, amely már kilenc európai államot érint. A konkrét megállapodásokról egyikük parlamentje sem szavazott.

A folyamat március 2-án indult, amikor Emmanuel Macron elnök Franciaország Île-Longue-i tengeralattjáró-bázisán meghirdette a dissuasion avancée, vagyis az előretolt elrettentés doktrínáját. Franciaország 1992 óta először növelné nukleáris robbanófejeinek számát, és többé nem hozná nyilvánosságra arzenálja méretét. Merz kancellár aláírta azt a nyilatkozatot, amely létrehozta az irányító csoportot. A következő hetekben Lengyelország, Norvégia, Finnország, Hollandia, Belgium, Görögország, Svédország, Dánia és az Egyesült Királyság külön kétoldalú csatornákon keresztül kapcsolódott be a keretbe.

Mit kap valójában Németország

Franciaország Berlin új szerepét co-gestionnaire doctrinal néven írja le: doktrinális társmenedzserként. Ez a gyakorlatban stratégiai párbeszédet jelent arról, hogyan illeszkednek egymáshoz a francia nukleáris, hagyományos és rakétavédelmi képességek. Németország nem vesz részt csapások tervezésében, célpontok kijelölésében, és nem szólhat bele az indításról szóló döntésbe. Ez a hatáskör továbbra is kizárólag a francia elnöké.

Az első kézzelfogható német lépés megfigyelői státusz lesz a francia „Poker” nukleáris hadgyakorlaton 2026 szeptemberében. Később német vadászgépek vadászkíséretet vagy légi utántöltést biztosíthatnak nukleáris fegyverrel felszerelt francia Rafale-oknak (n-tv). Ezek hagyományos támogató feladatok, nem nukleáris fegyver célba juttatása.

Németországnak a NATO-ban ennél ma is több szerepe van. A bücheli légibázison német pilóták amerikai B61-es nukleáris bombák célba juttatására gyakorolnak, Berlin pedig tagja a Nukleáris Tervező Csoportnak, a szövetség nukleáris politikáért felelős legfontosabb fórumának. Az IPG-Journal a francia konstrukciót „kevésbé érdeminek” minősítette, és azt írta, hogy valódi tervezési beleszólás nélkül nem ad „hiteles elrettentési többletet” (IPG-Journal).

A mozgatórugó inkább biztosítási logika. Az Egyesült Államok megbízhatóságát tartós kételyek övezik, Párizsnak és Berlinnek pedig szüksége van egy látható kétoldalú eredményre. Az irányító csoport ezt adja meg. Az értéke politikai fedezék, nem katonai képességnövekedés.

Kilenc demokrácia, parlamenti eljárás nélkül

Az irányító csoportot közös nyilatkozattal hozták létre az aacheni szerződés 4. cikke alapján. A 2019-es francia-német együttműködési megállapodásra hivatkozó konstrukcióhoz nem kellett új parlamenti ratifikáció. A párizsi ülést Günter Sautter, Merz biztonságpolitikai tanácsadója vezette; a következő egyeztetést még a német parlament nyári szünete előttre tervezik (Stern, Deutschlandfunk).

Ugyanez a végrehajtó hatalmi minta látszik a teljes keretben. Lengyelország az áprilisi gdanski csúcstalálkozó után csatlakozott francia nukleáris gyakorlatokhoz. Norvégia május 27-én aláírta a Narvik-megállapodást. Finnország olyan törvényjavaslatot nyújtott be, amely feloldaná a nukleáris fegyverek állomásoztatásának tilalmát, és a kilenc ország közül egyedüliként ott követeltek az ellenzéki pártok törvényhozási eljárást. Máshol a parlamenteket legfeljebb tájékoztatták, de nem vonták be a döntésbe.

Három EU-tagállamot, Ausztriát, Írországot és Máltát a nukleáris fegyverek tilalmáról szóló szerződés jogilag is arra kötelezi, hogy ellenezze a nukleáris segítségnyújtás minden formáját. Az ő számukra nincs intézményi csatorna, amelyen beleszólhatnának a körülöttük épülő kétoldalú keretekbe.

Ki nem próbált jogi határok

Több kérdésről még soha nem született jogi döntés. Nem tesztelték például, hogy a nukleáris fegyverrel felszerelt Rafale-t utántöltő német tankerrepülő „segítségnyújtásnak” minősül-e az atomsorompó-szerződés alapján. Az 1968-as megállapodás megtiltja a nukleáris fegyverrel nem rendelkező államoknak, hogy ilyen fegyvereket szerezzenek vagy ellenőrzésük alá vonjanak. Németország két plusz négy szerződése, az 1990-es megállapodás, amely lehetővé tette az újraegyesítést, tiltja, hogy Németország „ellenőrzést gyakoroljon” nukleáris fegyverek felett. A francia modellt gondosan úgy alakították ki, hogy e küszöb alatt maradjon, csakhogy magát a küszöböt műveleti helyzetben még soha nem határozták meg jogilag.

A szeptemberi Poker-hadgyakorlatig ez a keret két kör kétoldalú egyeztetésen, egy megfigyelői misszión és nulla parlamenti szavazáson jut túl. Katonai tartalma korlátozott: Németország kevesebbet kap Franciaországtól, mint amije a NATO-ban már most is van. A demokratikus elmozdulás ennél nagyobb. Kilenc európai ország teszi megszokottá, hogy a nukleáris részvételről a végrehajtó hatalom döntsön, miközben a világ legveszélyesebb fegyvereit túl érzékenynek kezeli a törvényhozási vitához. Hol húzódik az a pont, ahol a nukleáris műveletek hagyományos támogatása már nem hagyományos részvétel?