Berlin elutasítja Madrid adósságtervét

Az EU 2020-ban átlépett egy addig tabunak számító határt. A járvány idején a 27 kormány először vett fel közösen, érdemi nagyságrendben hitelt: a NextGenerationEU keretében legfeljebb 750 milliárd EUR értékben bocsáthattak ki közös uniós adósságot (ECA). A megállapodást akkor kifejezetten átmeneti válságeszköznek szánták.

Carlos Cuerpo spanyol gazdasági miniszter július 9-én azt javasolta, hogy ebből állandó rendszer legyen. Az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő eurócsoport elé vitt terve szerint az Európai Bizottság uniós szintű kötvényeket bocsátana ki, évente akár 850 milliárd EUR értékű forrást vonna össze, majd ezt hitelként továbbadná a tagállami kormányoknak (Euronews, Europa Press). Az eurócsoport nem fogadta el a javaslatot. Kyriakos Pierrakakis, a testület elnöke azt mondta: nincs konszenzus az európai biztonságos eszközről (El Español).

Mit kínál Spanyolország?

Ma minden uniós kormány saját kötvények eladásával finanszírozza magát. Németország fizeti a legalacsonyabb kamatot, mert a befektetők a legbiztonságosabb adósnak tartják; Olaszország, Spanyolország és Franciaország ennél drágábban jut pénzhez. A német és például az olasz hozam közötti különbség a hozamfelár: az a kockázati prémium, amelyet a piac a kevésbé biztos adósnak felszámít.

Madrid szerint a 27 különálló, viszonylag kisebb állampapírpiac pazarlóan működik. Egy nagy, közös uniós kötvénypiac több befektetőt vonzana, leszorítaná a kamatokat, és létrehozná azt, amit a közgazdászok biztonságos eszköznek neveznek: olyan széles körben forgó, megbízható kötvényt, amely az euróövezet pénzügyi viszonyítási pontjává válhatna, ahogyan az amerikai állampapír a dollárrendszerben.

Cuerpo számokkal is megtámasztotta az érvet. Szerinte a rendszer eleinte évente körülbelül 5 milliárd EUR megtakarítást hozna, majd ez 25 milliárd EUR fölé emelkedne, amikor a közös adósságállomány nagyjából 5 ezermilliárd EUR-ra nőne (Infobae). Spanyolország azt állítja, hogy az összes adósság ettől nem nőne: a tagállamok egyszerűen nem külön-külön, hanem az EU-n keresztül vennének fel hitelt.

Berlin, Hága, Helsinki

Az elutasítás gyorsan megérkezett. Eelco Heinen holland pénzügyminiszter szerint az eurókötvények ötlete időről időre visszatér, de a válasz továbbra is nem. Riikka Purra finn pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a közös uniós adósság „sem nem megoldás, sem nem opció” (El Español).

Németország kifogása alkotmányos természetű. Amikor a német szövetségi alkotmánybíróság 2021-ben jóváhagyta a járvány alatti közös hitelfelvételt, éppen azokat a korlátokat hangsúlyozta, amelyek miatt a konstrukció elfogadható volt: átmeneti jelleg, felső határral korlátozott felelősség, és semmiképpen sem állandó adósságunió (Bundesverfassungsgericht). A spanyol terv ezen a határon lépne át.

A holland ellenvetés inkább az ösztönzőkről szól: az állandó uniós hitelfelvétel más kormányok hitelképességét is bevonná az üzletbe, még akkor is, ha a részvétel önkéntes lenne (Sustainable Finance Lab). Finnország álláspontjában van egy fontos kivétel. Helsinki aláírt egy nyilatkozatot a védelmi finanszírozási eszközök fejlesztéséről, ami azt jelzi: a biztonságpolitikai célú közös hitelfelvétel elfogadható lehet ott, ahol az általános költségvetési kockázatközösség nem (Valtioneuvosto).

Ki nyer, ki fizet?

A számokból látszik, kinek érné meg a rendszer. Az olasz tízéves állampapír hozama körülbelül 3,84 százalék, a németé nagyjából 3,06 százalék, vagyis a különbség mintegy 79 bázispont; egy bázispont a százalékpont századrésze (Teleborsa). Spanyolország körülbelül 44 bázisponttal fizet többet Németországnál. Ha ennek a különbségnek akár csak egy része átkerülne egy olcsóbb uniós finanszírozási görbére, az a déli fővárosoknak tényleges költségvetési megtakarítást jelentene.

Az északi országok ugyanekkora közvetlen kamatnyereséget nem kapnának. A spanyol konstrukció a beszámolók szerint úgy kompenzálná őket, hogy csak a saját piaci kamatszintjüknek megfelelő terhet viseljék. Ez azonban nem tünteti el azt a kockázatot, hogy egy fizetésképtelenné váló adós terhét végül másoknak kell állniuk. Ha egy résztvevő nem fizetne, a veszteség előbb-utóbb az uniós költségvetésen keresztül érné el a többi tagállamot, ami magasabb jövőbeli nemzeti befizetéseket vagy kiadáscsökkentést jelenthetne (Quotidiano.net).

Ez a kockázat rossz pillanatban kerülne az asztalra. Az EU már tárgyalja a 2028–2034-es költségvetési keretet, miközben önmagában a járvány alatti közös hitelfelvétel visszafizetése várhatóan körülbelül 168 milliárd EUR-t visz el ebben az időszakban (Brussels Signal). A nettó befizetők a spanyol javaslatot újabb igényként látják olyan jövőbeli bevételekre, amelyek biztosításába még nem egyeztek bele.

Amit Berlin nem akar beletenni

Európa már most is vesz fel közösen hitelt válsághelyzetekben. A járványprogram 750 milliárd EUR-t mozgósított; a SAFE nevű védelmi hiteleszközt 150 milliárd EUR értékben hagyták jóvá (Council). A címke minden alkalommal ugyanaz volt: kivételes intézkedés. Spanyolország most azt teszteli, hogy a kivételből lehet-e szabály.

A terv formálisan önkéntes, de a pénzügyi logikája nem az. Egy olyan közös kötvény, amely mögött csak a magasabb adósságú országok állnak, nem árazódna úgy, mint a német Bund, és a beígért megtakarítás gyorsan olvadna. Cuerpo is elismerte, hogy a rendszer működéséhez legalább öt nagy kibocsátóra lenne szükség, amelyek együtt évente nagyjából 540–550 milliárd EUR értékű adósságot vinnének a piacra (Euronews). A közös kötvényt Németország hitelminősége tenné igazán olcsóvá. Berlin éppen ezt nem akarja adni.