Brüsszel nekimegy a kínai kereskedelmi résnek

Az Európai Bizottság azt várja Kínától, hogy „kézzelfogható eredményeket” mutasson fel az uniós kereskedelmi hiány csökkentésében. Spanyol beszámolók szerint ez a hiány évente nagyjából 360 milliárd EUR (eldiario.es, La Vanguardia). A német sajtó ezt úgy fordította le politikai nyelvre, hogy naponta körülbelül 1 milliárd EUR áramlik Kínába (Euronews).

A szám erős, de önmagában félrevezető lehet: a kereskedelmi hiány azt mutatja, mennyivel többet vásárol Európa Kínától, mint amennyit oda elad. Nem azt jelenti, hogy ez a pénz egyszerűen eltűnik az európai gazdaságból. A politikai nyomás ettől még valós. A nehezebb kérdés az, hogy Brüsszel jogi eszközei, amelyek jellemzően egy-egy termék vizsgálatára épülnek, fel tudják-e venni a versenyt egy teljes ellátási láncokra szervezett kínai iparpolitikával.

Esetenkénti jogi eljárások, ellátási láncokra épülő verseny

Maroš Šefčovič kereskedelmi biztos határideje határozott üzenetnek hangzik, de az uniós kereskedelemvédelmi rendszer nem vészfék. Ahhoz, hogy az Európai Bizottság dömpingellenes vámot vessen ki, bizonyítania kell, hogy egy külföldi vállalat az EU-ban a saját hazai áránál olcsóbban értékesít, és ezzel kárt okoz az uniós termelőknek. A kettő között közvetlen ok-okozati kapcsolatot is ki kell mutatnia (European Commission, EU Regulation 2016/1036).

A szubvencióellenes ügyek hasonló logikára épülnek: a Bizottságnak meg kell neveznie a konkrét állami támogatást, majd bizonyítania kell, hogy az milyen kárt okozott (WTO SCM Agreement). Egy-egy vizsgálat általában nagyjából tizennégy hónapig tart. A „kínai túlkapacitás” gazdasági leírás, nem jogi tényállás.

A gépezet közben valódi ügyekben dolgozik. A kínai gumiabroncsgyártók európai piaci részesedése 2021-ben körülbelül 18 százalékról 2025-re több mint 30 százalékra nőtt, és a javasolt vámok egyes gyártóknál elérhetik a 45,3 százalékot (Le Figaro). Az elektromos autókra kivetett vámok már precedenst teremtettek. Csakhogy minden ilyen ügy az uniós ipar egy szeletét védi, miközben megemelheti az importőrök, a feldolgozóipari cégek és esetenként a fogyasztók költségeit.

Négy főváros, négy kockázati számítás

Ez nem egységes „Európa kontra Kína” helyzet. Minden kormány más számlát lát maga előtt.

Németország keményebb uniós álláspont felé mozdul, de erős fenntartásokkal, mert a visszacsapás költségei gyorsan megjelennének. Az autóiparban több mint 100 000 leépítést jelentettek be az Euronews szerint. Kielben készült kutatások ugyanakkor arra utalnak, hogy Németország világpiaci veszteségeinek csak körülbelül harmada vezethető vissza a kínai versenyre; a többi mögött magas energiaárak és belső gazdasági problémák állnak (FAZ).

A függőség a nyersanyagoknál is látszik. Kína részesedése a német galliumimportban 2023 és 2025 között 28,9 százalékról 47,4 százalékra ugrott (Merkur). A gallium chipekhez és LED-ekhez szükséges fém; ha Peking korlátozza az exportját, azt a német félvezető- és elektronikai cégek gyorsan megérzik. Berlin ezért célzott eszközöket és beszállítói diverzifikációt akar, nem vámspirált (Spiegel).

Franciaország az egyik legkeményebb uniós hang a kínai kereskedelempolitikával szemben. Párizs arra figyelmeztet, hogy a kínai plug-in hibridek jelenleg kívül esnek az elektromos autókra szabott vámokon, így az átterelt értékesítések ezen a résen keresztül érkezhetnek az EU-ba (Le Figaro).

Spanyolország támogatja az ellenőrzést, de tart a kínai válaszlépésektől, amelyek a sertéshús-, bor- és szeszesital-exportot érhetik (Vinetur). Hollandia közben szigorította a chipgyártó berendezések Kínába irányuló exportjának ellenőrzését, de Washingtonban azért lobbizik, hogy az Egyesült Államok ne vezessen be további korlátozásokat, amelyek az ASML-t, a legnagyobb holland technológiai vállalatot sújtanák (Reuters).

A vámokat leginkább sürgető kormányok nem mindig ugyanazok, amelyek elsőként viselik a kínai megtorlás költségeit. Ez a különbség szab határt annak, meddig tud az EU közösen elmenni.

Az ok-okozati próbát Brüsszel nem kerülheti meg

A WTO-szabályok szerint a kárt nem lehet a dömpingelt importra fogni, ha azt más tényezők magyarázzák (WTO Anti-Dumping Agreement). Ha a német ipar gyengesége részben az energiaárakból és az alulberuházottságból következik, a Bizottság jogilag nem írhatja az egész veszteséget a kínai árképzés számlájára. Ez a különbség, a külföldi tisztességtelen verseny és a belső gazdasági hiba elválasztása, meghatározza majd, hány ügyet tud Brüsszel megnyerni.

Októberig a határidő tárgyalási nyomást ad a Bizottság kezébe. Utána az lesz a kérdés, hogy az egymásra rakódó, termékenkénti jogi aktákból összeállhat-e olyan válasz, amely arányban áll a probléma méretével. És az is, ki fizeti meg az árát: a vámokkal védett munkavállalók, a drágább alapanyagokat és alkatrészeket lenyelő gyárak, vagy azok a spanyol sertéstartók és német autóipari beszállítók, akiket a kínai válaszlépések először érnek el.