Bulgária orosz tulajdonú finomítót venne, miközben a hormuzi konfliktus szorítja az európai üzemanyagpiacot

A Brent ára május elején 114 dollárra emelkedett hordónként, amire 2022 óta nem volt példa, miután a Hormuzi-szoros körüli konfliktus megakasztotta a globális olajellátás nagyjából ötödének útját (CNBC, IEA). Az ár azóta a törékeny amerikai-iráni diplomácia nyomán 106-108 dollár környékén állapodott meg (Euronews). Európa nagy részének ez egyszerűen drágább energiát jelent. Azoknak az uniós országoknak viszont, amelyekben az olajfinomítás még mindig orosz tulajdonosi szálakkal terhelt, mélyebb sebezhetőséget mutat: négy évvel Ukrajna lerohanása után sincs közös európai terv arra, mi legyen ezekkel az eszközökkel.

A bolgár tét

Bulgária helyzete a legélesebb. A burgaszi Lukoil-finomító, amelyet az orosz vállalat 1999-ben vásárolt meg, az ország üzemanyagpiacának nagyjából 80-90 százalékát látja el (Novinite). Amikor 2025 végén az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta a Lukoilt, Bulgária vészhelyzeti törvényt fogadott el, és a finomítót állami kinevezett irányító alá helyezte (The Moscow Times). Ez az irányító, Rumen Szpecov május 17-én azt javasolta, hogy a bolgár állam vásárolja meg a burgaszi finomítót, amit „történelmi lehetőségnek” nevezett.

Az ár egyelőre nem ismert, de a jogi számla már most hatalmas. A Lukoil svájci kereskedőcége, a Litasco nagyjából 3 milliárd EUR értékű választottbírósági keresetet nyújtott be Bulgária ellen, mert szerinte az állami átvétel kisajátításnak minősül (Dnes.bg). Ez a követelés attól függetlenül Bulgáriát terheli, hogy végül ki lesz a finomító tulajdonosa. Közben a benzin ára két hónap alatt 20 százalékkal nőtt, literenként 1,25 euróról 1,50 euróra (Sofia Globe). A hormuzi sokk ennek egy részét magyarázza, de egy belföldi versennyel alig szembesülő monopolhelyzetű beszállítónak kevés oka van arra, hogy maga nyelje le a költségnövekedést.

Négy modell, koordináció nélkül

Minden olyan uniós tagállam, ahol orosz tulajdonú vagy orosz érdekeltségű finomító működik, saját menekülőutat keresett. Ugyanazt a mintát egyik sem követte.

Olaszország vitte végig az egyetlen teljes tulajdonosváltást. A szicíliai Priolóban működő ISAB, Európa legnagyobb egy telephelyen működő finomítója 2023-ban a Lukoiltól egy ciprusi bejegyzésű alaphoz, a GOI Energyhez került, majd 2026 májusában az olasz Ludoilhoz. Róma a Golden Power törvényt használta, amely stratégiai ágazatokban vétójogot ad a kormánynak, így formális államosítás nélkül terelte a folyamatot. Az orosz Urals olajról húsz különböző beszállító országra való átállás 2024-ben 333 millió EUR veszteséget okozott, a Lukoil pedig továbbra is 150 millió EUR kártérítést követel az olasz bíróságokon.

Németország a határozatlan idejű állami felügyeletet választotta. A Rosznyeft többségi részesedése a schwedti PCK-finomítóban, amely Berlin üzemanyagának körülbelül 90 százalékát adja, 2022 óta szövetségi ellenőrzés alatt áll. Berlin 2026 februárjában a külgazdasági törvényre helyezte át a jogalapot, ezzel lényegében időkorlát nélkül fenntarthatóvá tette a konstrukciót. Katherina Reiche gazdasági miniszter kifejezetten elutasította az államosítást, mert szerinte az elriasztaná a magánbefektetőket az energiaszektorból. Amikor azonban Oroszország május 1-jén leállította a kazah olaj tranzitját a Barátság vezetéken, Schwedt kapacitása 80 százalékra esett vissza, vagyis arra a küszöbre, amely alatt a működés már veszteségessé válik. A formális tulajdonos továbbra is a Rosznyeft, a finomító pedig olyan jogi átmenetben ragadt, amely senkinek sem igazán jó.

Románia enyhébb beavatkozást választott. A ploiești-i Petrotel-Lukoil 2026 februárjában „kiterjesztett állami felügyelet” alá került: a tulajdonjog megmaradt, de a működést a kormány ellenőrzi. Bukarest ezzel párhuzamosan üzemanyagpiaci válságot hirdetett, korlátozta a kereskedelmi árréseket, és június végéig literenként 30 banival csökkentette a gázolaj jövedéki adóját.

Magyarország az ellenkező irányba mozdult. Az orosz olajtól való függés 2022 és 2025 között 65 százalékról 90 százalékra nőtt. Amikor januárban zavar keletkezett a Barátság vezeték működésében, Magyarország olyan gyorsan nyúlt a stratégiai tartalékokhoz, hogy a készletszint egy hónap alatt 91 napról 44 napra esett. Az új Magyar Péter-kormány, amely az orosz energiafüggés csökkentésével kampányolt, most 2035-re célozza a teljes diverzifikációt, vagyis nyolc évvel későbbre, mint az EU saját 2027-es célja.

Ki fizeti meg a terv hiányát

Az uniós szankciók meghatározzák, mit nem importálhatnak a tagállamok, de maguknak a finomítóknak a tulajdonosi kérdését nemzeti ügyként kezelik. Az EU 2026 áprilisában elfogadott 20. szankciós csomagja az orosz energiaexport bevételeit és az árnyékflottát célozta, de nem hozott létre közös mechanizmust a koordinált kivonulásra. Így minden ország egyedül viseli a jogi és pénzügyi kockázatot, Oroszország pedig országonként tud nyomást gyakorolni, ahogy azt a Barátság vezetéken át érkező szállítások leállítása is megmutatta.

A Hormuzi-szoros köré szerveződő olajválság messze van attól az orosz-ukrán háborútól, amely az orosz energetikai eszközökről való leválást elindította. Mégis éppen ez kényszerítheti rá Brüsszelt arra, hogy közös keretet dolgozzon ki. Az ECFR azt javasolta, hogy Európa az amerikai szankciókat használja nyomásgyakorlási eszközként a saját döntéseihez. Ez az ajánlás többet mond az EU intézményi kapacitásáról, mint amennyit a szerzői valószínűleg szántak neki. Négy év után Európa orosz finomítói leválása továbbra is nemzeti rögtönzések sorozata, külön-külön jogi és pénzügyi árral. A hormuzi sokk csak láthatóbbá tette ezt az árat.