Bulgária szavaz az amerikai tankergépekről

A bolgár kormány parlamenti jóváhagyást kért ahhoz, hogy amerikai légi utántöltő gépek állomásozhassanak a bezmeri légibázison közel-keleti műveletek támogatására (BTA, Reuters/Yahoo). A kérelem legfeljebb nyolc KC-135-ös tankerre, legfeljebb 250 fős személyzetre és a kapcsolódó felszerelésre vonatkozik, július 24. és október 1. között.

A szavazás várhatóan átmegy. A kormánykoalíció vezető ereje, a GERB-UDF jelezte, hogy a szövetségesi megbízhatóság jelzéseként támogatja a telepítést (BTA). Deljan Peevszki DPS/MRF-je szintén támogatást ígért (Fakti). A lényeg azonban nem az eredmény, hanem maga az eljárás. Mivel a misszió nem rutinszerű NATO-tevékenységet, hanem amerikai közel-keleti műveleteket segítene, a kormány nem a védelmi minisztérium hatáskörében intézi az ügyet, hanem a Nemzetgyűlés elé vitte (Fakti). Dél- és Kelet-Európa más országaiban a hasonló amerikai logisztikai jelenlétet többnyire olyan állandó megállapodások alapján kezelik, amelyek nem kényszerítenek ki új, nyilvános parlamenti szavazást.

Mire valók a tankerek, és miért éppen Bezmer?

A KC-135-ösök repülés közben töltenek újra más gépeket, így vadászgépek, bombázók és felderítő repülők messzebbre juthatnak, illetve tovább maradhatnak a levegőben anélkül, hogy a konfliktuszónához közeli bázisra kellene támaszkodniuk (U.S. Air Force). Bezmer gyakorlati problémára ad választ: ha a Közel-Kelethez közelebbi előretolt bázisokon megtelnek a tankerhelyek, vagy politikailag kényessé válik a használatuk, Délkelet-Bulgária biztonságosabb háttértámogató helyszínt kínál az első vonalbeli pozíciók mögött (The War Zone).

A védelmi bázisok használata az uniós szerződések szerint továbbra is nemzeti szuverenitási kérdés, ezért Brüsszelnek nincs szerepe a döntésben. Az EU rendszeresen beszél arról, hogy geopolitikai szereplővé akar válni, de abban, hogy európai területet ki és milyen katonai célra használhat, a tagállami fővárosok döntenek. Az egyik országban a közvélemény kap esélyt a beleszólásra, a másikban nem.

A befogadó államok átláthatóságának három szintje

Az elszámoltathatósági rés nem mindenhol ugyanakkora. Bulgária a skála átláthatóbb végén áll. Görögország, Olaszország és Ciprus ugyanannak a problémának három kevésbé nyilvános változatát mutatja.

Görögországban az amerikai-görög kölcsönös védelmi együttműködési megállapodás széles hozzáférést ad az Egyesült Államoknak a kijelölt létesítményekhez. Az amerikai haditengerészet saját leírása szerint a krétai Szúda-öböl Európában, Afrikában és az amerikai Középső Parancsnokság műveleti térségében is támogat műveleteket (U.S. Navy CNIC). A görög parlament jóváhagyta a keretmegállapodást (U.S.-Greece MDCA), de az egyes műveletekről már nem tartanak külön szavazást. A keret aláírása után az egyedi használatok külön nyilvános felhatalmazás nélkül mennek át a rendszeren.

Olaszországban ugyanez a rés politikai vitává vált. Az olasz erők külföldi bevetéseit a parlament ellenőrzi, és a két ház illetékes bizottságai jóváhagyták a legutóbbi missziós döntéseket (Adnkronos). A szövetségesek olaszországi területhasználata viszont más kategória. Amikor az Öt Csillag Mozgalom azt követelte, hogy Giorgia Meloni miniszterelnök magyarázza el Olaszország szerepét abban, amit a mozgalom Trump illegális háborújának nevezett (Notizie Geopolitiche), a védelmi minisztérium azzal válaszolt, hogy a tevékenységet már jóváhagyott megállapodások fedik le (Il Riformista). A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy Róma szerint nem volt szükség új szavazásra.

Ciprus a skála túlsó végén van. A brit akrotíri bázis nem ciprusi területen működő brit katonai létesítmény, hanem brit szuverén terület, amelyet London az 1960-as függetlenségi rendezés óta megtartott. A ciprusi parlamentnek nincs műveleti vétójoga arra, ami a bázis kerítésén belül történik, miközben a Közel-Kelethez kapcsolódó műveletek politikai és biztonsági következményeit a sziget is viseli (AOAV).

Az elszámoltathatóság, amelyet Bulgária kikényszerít

Az öt ország gyakorlata nem azonos, és éppen ez a lényeg. Bulgária időkorláttal és megnevezett funkcióval viszi a kérdést a parlament elé. Görögország keretmegállapodáson keresztül ruházza át a döntést. Olaszország a szövetséges logisztikát már meglévő megállapodásokkal lefedett ügynek tekinti. Ciprusnak nincs beleszólása. Mindegyik megoldás más fokú demokratikus láthatóságot ad ugyanarra az alaphelyzetre: az európai földrajz az amerikai közel-keleti katonai elérés részévé válik.

Bulgária szavazása ennek az alkunk a legtisztább változata, és egyben a legritkább is. A többi befogadó kormánynak világossá kellene tennie, mikor lépi át a szövetséges logisztika a rutinszerű szövetségi adminisztráció határát, és mikor indokolt az új parlamenti felhatalmazás. A görög keretmegállapodás, az olasz „szerződés már lefedi” doktrína és a ciprusi szuverén bázisrendszer mind megkerüli ezt a kérdést. A parlamenteknek és a nyilvánosságnak azonban járna a válasz.