Kongresszusi fék a török hajtóműüzleten

Az amerikai kormány június 24-én értesítette a kongresszust arról, hogy General Electric F110-es hajtóműveket adna el Törökországnak a saját fejlesztésű KAAN vadászgéphez. Az üzlet értéke a ProtoThema szerint nagyjából 700 millió dollár. Néhány nappal később Dina Titus demokrata képviselő határozati javaslatot nyújtott be az eladás megakadályozására.

A vita első látásra szűk technikai ügynek tűnik. Valójában Washingtonnak arról kell döntenie, mire használja a védelmi exportot: Törökországot a nyugati hadiipari ellátási láncokban tartja, vagy következetesen érvényesíti azt a büntetést, amelyet Ankara az orosz S-400-as légvédelmi rendszer megvásárlása után kapott. Bármelyik választás más szövetségesek biztonsági helyzetét írja át.

Mit tehet ténylegesen a kongresszus?

Az Egyesült Államok a Foreign Military Sales rendszeren, vagyis kormányközi fegyvereladási csatornán keresztül ad el fegyvereket szövetségeseinek. Miután a kormány értesíti a kongresszust egy tervezett ügyletről, a törvényhozás megpróbálhatja megállítani azt. Titus a rendelkezésre álló eljárást használta: elutasító közös határozatot terjesztett be, amely szavazást kényszeríthet ki a bejelentett eladás blokkolásáról (ProtoThema, CRS).

Ez erős eszköznek hangzik, de ritkán az. A határozatnak át kell mennie a képviselőházon és a szenátuson is. Az elnök megvétózhatja. A vétó felülírásához mindkét házban kétharmados többség kell (CRS). Ezt a küszöböt a kongresszus fegyvereladási ügyekben szinte soha nem éri el. A valódi hatása inkább közvetett: vitát kényszerít ki, növeli a diplomáciai árat, és befolyásolja, milyen ügyleteket mer később előterjeszteni egy adminisztráció.

A hajtóműeladás és Törökország esetleges visszaengedése az F-35-programba két külön ügy, eltérő időzítéssel. A KAAN egyelőre prototípus: hajtóművek, ellátási láncok és hosszú tesztelési folyamat nélkül nem válhat hiteles harci repülőgéppé (El Confidencial). Az F-35-hozzáférés helyreállítása ennél jóval nagyobb bizalmi döntés lenne, mert Ankara 2019-es kizárását fordítaná vissza. A nyilvános DSCA-nyilvántartásban jelenleg nem szerepel hivatalos F-35-értesítés Törökországra vonatkozóan.

Az S-400-as csapda

A török-orosz S-400-as rakétarendszer-vásárlás továbbra is az ügy központi, rendezetlen eleme. Washington 2019-ben kizárta Törökországot az F-35-programból, arra hivatkozva, hogy az orosz légvédelmi eszközök az F-35-ösök közelében hozzáférhetővé tehetik a gép lopakodó képességeire vonatkozó érzékeny információkat (White House). 2020 decemberében az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a török védelmi beszerzési hatóság ellen a CAATSA alapján. Ez az amerikai törvény az Oroszországgal kötött jelentős védelmi ügyleteket bünteti (State Department).

A szankciók hitelességi problémát teremtettek. Ha Washington most ellenőrizhető S-400-as rendezés nélkül engedélyez fejlett védelmi exportot, azt üzeni: a szankciók tárgyalhatók, ha az adott szövetséges stratégiailag elég hasznos. A görög és ciprusi bírálók éppen erre építik az érvelésüket. Szerintük a blokkolás tétje az, jelent-e bármit a szankciós végrehajtás addig, amíg az S-400-as ügy nyitva marad (Capital, CNA).

Európa ugyanazt az aktát más kiindulópontból olvassa

Az európai szövetségeseknek nincs egységes Törökország-politikájuk, mert nem ugyanazokat a kockázatokat viselik.

Görögország légierő-egyensúlyként olvassa az ügyet. Athén 18 Rafale vadászgépet vásárolt Franciaországtól, és amerikai jóváhagyást kapott legfeljebb 40 F-35-ös beszerzésére (Dassault Aviation, DSCA). Amíg Törökország kívül marad az F-35-programon, Görögországnak légi fölénye van. Ha Ankara visszakerül, ez az előny szűkül.

Németország másik oldalról indul: Törökország NATO-n belüli hasznosságából. Ankara adja a szövetség második legnagyobb haderejét, ellenőrzi a Boszporuszt, és drónokat szállított Ukrajnának (FAZ). A német sajtó a KAAN-hajtóműveket szűkebb engedményként kezeli, mint az F-35-hozzáférést, amely továbbra is nehezebb bizalmi kérdés (merkur.de).

Spanyolország esete különösen beszédes. Miután a francia-német-spanyol jövőbeli harci repülőgép-program, az FCAS komoly vitákba ütközött a tervezési irányítás és a munkamegosztás körül, Madrid előzetes kapcsolatfelvételt vizsgált a KAAN ügyében. A beszámolók ugyanakkor jelezték: a török gép túlságosan éretlen ahhoz, hogy megfeleljen Spanyolország hordozófedélzeti repülési igényeinek (El Confidencial). Ez az érdeklődés nem igazolja a KAAN-t európai alternatívaként. Inkább azt mutatja, hogy az európai vadászgépprogramok gondjai miatt még egy prototípus is politikai alkuerővé válhat.

Mi nem történt még meg?

Eddig nem került elő ellenőrzött terv az S-400-as rendszer kivonására vagy felszámolására. Nincs hivatalos F-35-értesítés Törökországról. Nyilvánosan nem jelent meg részletes török javaslat sem arról, hogyan rendeznék a 2019-es kizárás feltételeit (Haberler, Jerusalem Post).

Ezek nélkül a hajtóművita inkább előcsatározás a nagyobb F-35-döntés előtt. A Törökországot nyugati ellátási láncokhoz kötő érvnek van súlya: az amerikai hajtóművek bent tartanák Ankarát a nyugati rendszerben, és folyamatos befolyást adnának Washingtonnak. Az ellenérv ugyanilyen erős: ha a CAATSA végrehajtása gyengül, minden szövetséges azt tanulja meg, hogy a szankciókat ki lehet várni. Titus határozata akkor is betölti a szerepét, ha nem megy át: megemeli bármilyen későbbi F-35-lépés politikai árát, és rákényszeríti Washingtont, hogy válasszon, melyik jelzés számít többet, az athéni vagy az ankarai.