Ciprusra hárul a kábelköltségek 63%-a

Amerikai támogatásból most sincs hiány a Great Sea Interconnector mögött, pénzből viszont igen. Kétpárti képviselői csoport kérte Marco Rubio külügyminisztert és Ben Blacket, az amerikai fejlesztésfinanszírozási ügynökség, a DFC vezetőjét, hogy kezeljék kiemelten a Görögországot, Ciprust és Izraelt összekötő tervezett tengeralatti villamosenergia-kábelt (Schneider House, Protothema). Washington lendületet adott az ügynek, de nem adott pénzt, hitelgaranciát vagy építési engedélyt. A kábel tényleges üzembe helyezéséig minden lényegi kérdés arról szól, ki fizet, és ezekre a kérdésekre egyelőre nincs válasz.

Politikai támogatókból már így is sok van. Brüsszel kiemelt határokon átnyúló projektként kezeli a beruházást, és nagyjából 657 millió EUR támogatást vállalt hozzá (CINEA, EUR-Lex). A francia Meridiam infrastruktúra-befektető augusztus 5-én 66 százalékos többségi részesedésről írt alá megállapodást (Greek Prime Minister). A görög hálózatüzemeltető, az ADMIE, amely 34 százalékot és a műszaki irányítást tartaná meg, augusztus 13-án benyújtotta a ciprusi-izraeli szakasz beruházási kérelmét a szabályozóknak (ADMIE). Ahogy a múlt héten írtuk, ezzel elindult az engedélyezési óra a végső beruházási döntés előtt. A projektből nem az elvi támogatás hiányzik, hanem az, hogy mennyit fizetnek majd érte az áramfogyasztók.

Miért van gazdasági értelme a kábelnek

Ciprus az EU kevés olyan tagállamának egyike, amelyet fizikailag nem köt össze villamosenergia-hálózat egyetlen szomszédjával sem. Ez az elszigeteltség azt jelenti, hogy a szigetnek minden üzemzavart és fogyasztási csúcsot saját rendszerén belül kell kezelnie. Emiatt magasak a tartalékkapacitások költségei, és korlátozottabb az is, mennyi nap- és szélenergiát tud befogadni a hálózat.

A kábel először Görögországgal, majd Izraellel kapcsolná össze Ciprust. A tervezett kapacitás 1 000 MW, a teljes hossz nagyjából 1 200 km lenne (ADMIE, OT). Ciprus szűkös helyi kínálat esetén olcsóbb áramot importálhatna, többlet megújuló termelésnél pedig exportálhatna. Ennek értéke 2029 után nőhet meg igazán, amikor a sziget hagyományos erőművi kapacitásának jelentős része kieshet (Cyprus Mail).

A gazdasági logika tehát érthető. A probléma az, ami a logika és a megvalósítás között van.

A számla előbb jön, mint az áram

A legélesebb vita a költségek megtérüléséről szól: ki fizeti a kábel megépítését, és mekkora rész jelenik meg ebből a villanyszámlákban. A görög-ciprusi szakasz költségeit 63 százalékban Ciprus, 37 százalékban Görögország viselné. Vagyis a szabályozott teher nagyobb része a ciprusi fogyasztókra kerülne.

A ciprusi energiaszabályozó, a CERA ezt nem fogadja el automatikusan. Az ADMIE által már elköltöttnek mondott 251 millió EUR-ból a hatóság csak 32 százalékot ismert el olyanként, amelyet hálózati díjakon keresztül vissza lehet szedni (Protothema, Politis). Egyszerűbben: a CERA nem engedi, hogy az ADMIE a vitatott költségek nagy részét áthárítsa a fogyasztókra. Nicosia pedig azt mondja, a kábel tényleges működéséig nem fizet többet a 125 millió EUR-s kormányközi megállapodásban vállaltnál (Capital.gr).

A magánbefektetők közben sajtóértesülések szerint 8,3 százalékos engedélyezett hozamot és további 3,7 százalékos prémiumot kapnának, 17 évre rögzítve (Kathimerini, Les Echos). Ezeket a hozamokat végső soron ugyanazok a hálózati díjak finanszírozzák, amelyeket az áramfogyasztók fizetnek. Az alacsonyabb villanyszámla ezért nem magától értetődő: azon múlik, hogy a szabályozók olyan költségmegtérülést engednek-e, amely mellett az importált olcsóbb áram előnye eljut a háztartásokhoz is.

A finanszírozás sem zárt ügy. Michael Damianos ciprusi energiaügyi miniszter a Meridiam belépését bizalmi jelzésnek nevezte, de azt mondta, az állami tőkerészvételről csak az Európai Beruházási Bank átvilágítása után döntenek (Marine Cyprus, Sigmalive). Néhány nappal a Meridiam aláírása után sem ismert a vételár, a vállalt tőke mértéke és az, hogy ki viseli a költségtúllépéseket. A ciprusi ellenzéki pártok, az AKEL és a DISY további kötelezettségvállalás előtt nyilvánosságot követeltek (PafosNet, Philenews). Az ügyletet az Európai Bizottságnak sem jelentették be hivatalosan fúziós felülvizsgálatra (CNA).

Az építési készenlét külön kockázat. A Nexansnak van egy sajtóértesülések szerint mintegy 1,43 milliárd EUR plusz áfa értékű kábelgyártási szerződése; ebből 251,4 millió EUR-t már kifizettek, és 2024 végéig 160 km kábel készült el, de a teljes munkakezdési utasítást még nem adták ki (Capital.gr). A tengerfenék-felmérések sem indultak újra; az ezeket engedélyező tengeri értesítésről szóló híreket nem erősítették meg (Cyprus Mail). Az Európai Számvevőszék már figyelmeztetett arra, hogy a határokon átnyúló villamosenergia-projektek rendszeresen csúsznak (European Court of Auditors). Itt a kockázat konkrét: a fogyasztók már akkor fizethetnek hálózati díjat az építési költségek fedezésére, amikor a kábel még nem ad olcsóbb vagy biztonságosabb áramot.

Az amerikai kongresszusi levél a DFC-t, vagyis az Egyesült Államok fejlesztésfinanszírozási ügynökségét is megszólítja, de sem igazgatósági döntést, sem feltétellapot, sem átvilágítási folyamatot nem hoztak nyilvánosságra (Schneider House). A politikai támogatás valós. A pénz nem az.

Ki nyer, ki veszít

Ha a kábel a tervek szerint működik, a ciprusi áramfogyasztók ellátásbiztonságot és importlehetőséget nyernek. Görögország az EU felőli kapu lehet a kelet-mediterrán áramáramlásokban. A Meridiam és befektetői közel két évtizedre garantált hozamú, szabályozott infrastruktúra-eszközhöz jutnak.

A GSI mögötti koalíció most szélesebb, mint valaha: Athén, Nicosia, Brüsszel, Párizs, Washington, az ADMIE, a Meridiam és a Nexans is mögötte áll. Egy szereplő döntheti el, hogy ebből infrastruktúra lesz-e vagy tartós költségvita: azok a szabályozók, amelyeknek jóvá kell hagyniuk, mennyit fizetnek a fogyasztók.