Dánia hátrébb sorolja az adatközpontokat

Minden új elektromosautó-töltőnek, hőszivattyúnak és adatközpontnak ugyanarra van szüksége: hálózati csatlakozásra és olyan alállomásra, ahol még van szabad kapacitás. Dániában ebből fogyott el a mozgástér.

A dán kormány ezért az érkezési sorrend helyett prioritási rendszert vezetne be a hálózati csatlakozásoknál. A háztartások, a honvédelem, az egészségügyi szolgáltatások és az e-autó-töltők előrébb kerülnének, a külföldi adatközpontok hátrébb (Berlingske). Az ok egyszerű számtan. Az Energinet hálózatüzemeltető 2025-ben 33,5 GW új kapacitásra kapott igényt a Danmarks Naturfredningsforening dán környezetvédelmi szervezet által idézett adatok szerint. A csúcsterhelés nagyjából 7 GW (Data Center Dynamics). Vagyis a csatlakozási sor többszöröse annak a rendszernek, amelyhez csatlakozni akar.

Egy hálózati csatlakozási kérelem kapacitást foglal le a rendszerben. Akkor is blokkolhat más beruházásokat, ha maga a projekt még egyetlen kilowattórát sem fogyaszt. Csak az adatközpontok nagyjából 16 GW-ot kötöttek le a dán sorban (Danmarks Naturfredningsforening). A kormány ezt háztartási példával magyarázza: egy nagy adatközpont terheléséből 50 000 otthoni hőszivattyút vagy 73 autópálya melletti e-autó-töltőparkot lehetne ellátni (Berlingske). Ez politikailag tudatos keretezés, de valós szűkösséget ír le.

Európa közös szűk keresztmetszete

Dánia problémája egész Európában megjelent. Az áramhálózatok, vagyis a vezetékek, transzformátorok és alállomások rendszere, egyszerre váltak a zöld átállás és a digitális gazdaság fő korlátjává. Az Európai Bizottság becslése szerint 2030-ig mintegy 584 milliárd euró hálózati beruházásra lenne szükség Európában (European Commission). A nemzeti energiaszabályozókat koordináló CEER arra figyelmeztet, hogy a csatlakozási sorok ma egyszerre akadályozzák a megújuló áramtermelést, az e-autó-töltést, az ipari villamosítást és az adatközpontokat (CEER).

Írországban az adatközpontok már a nemzeti áramfogyasztás 22 százalékát adják, szemben a 2015-ös 5 százalékkal (RTÉ). Hollandiában körülbelül 14 000 vállalkozás vár új vagy bővített hálózati csatlakozásra (PONT). Olaszország azt mutatja meg, miért nem ugyanaz a lefoglalt kapacitás és a tényleges igény. A Terna hálózatüzemeltetőnél 84 GW adatközponti csatlakozási kérelem van nyilvántartásban, de csak 12 projekt jutott túl a beadott igény szakaszán (Il Fatto Quotidiano). A spekulatív projektek úgy foglalnak helyet a sorban, hogy közben nem vesznek fel áramot. A szűkösség így részben valós, részben a szabályokból következik.

Ugyanarra a hiányra más alkuk születnek

Minden ország más kompromisszumot keres. Írország engedi az adatközpontok csatlakozását, de csak akkor, ha hat éven belül az energiaigényük 80 százalékát új ír megújuló forrásokból fedezik, a nagyobb létesítmények pedig saját tartalék áramtermelést is biztosítanak (William Fry). A holland modell egyes felhasználóktól azt kéri, hogy ne állandó, hanem az idő nagy részében elérhető kapacitást fogadjanak el, így ugyanaz a hálózat több ügyfelet tud kiszolgálni. A GOPACS kapacitásmegosztási rendszere nem folyamatosan, hanem az idő 85 százalékában garantált csatlakozást kínál (GOPACS).

Az e-autó-töltés ehhez a logikához jól illeszkedik. Az Ember becslése szerint az EU-ban az elektromos autók mintegy fele olyan időszakokra tudná áttenni a töltést, amikor sok a megújuló termelés. Így az autók nem egyszerűen újabb terhelést jelentenének, hanem a hálózat kiegyensúlyozását is segíthetnék (Ember).

Az adatközpontokat nehezebb rugalmassá tenni, mert a szerverek folyamatosan működnek. A dán iparági szervezet, a Datacenter Industrien szerint ezért a kategória szerinti hátrasorolás rossz válasz: az adatközpontokat inkább aszerint kellene megítélni, hogy kínálnak-e energiatárolást, rugalmas fogyasztást vagy helyi áramellátást (Børsen).

Ki fizeti a hálózatbővítést?

A legkevésbé rendezett kérdés a költség. Egy ír kormányzati tanulmány tervezete arra figyelmeztetett, hogy az adatközpontok növekedése miatt szükséges hálózatfejlesztések 295–644 euróval emelhetik a háztartási villanyszámlákat 2025 és 2034 között. A végleges jelentésből a magasabb becslések már kimaradtak (The Journal).

Ezek a költségek azért jelennek meg a háztartásoknál, mert a hálózatfejlesztéseket a villanyszámlákban szereplő hálózati díjakból térítik meg. Ezek a szabályozott díjak fizetik a vezetékeket és az alállomásokat. Egy adatközpont-fejlesztő finanszírozhatja a saját alállomását, de a térséget ellátó nagyobb átviteli hálózati beruházások költségét már az összes fogyasztó között osztják szét. A beruházást a nagy felhasználó indítja el, de a számlát mindenki fizeti.

A hálózati hozzáférés csendben iparpolitikává vált. A kormányok arról döntenek, hogy a jövő gazdaságának mely részei kapnak először garantált kapacitást, milyen feltételekkel, és ki fizeti meg ennek kiépítését. A háztartási villanyszámlán ez továbbra is hálózati díjként jelenik majd meg, nem felhőszolgáltatásként.