Dánia 37.6 billion kronerrel támogatja a szélenergiát

2024 decemberében Dánia három új tengeri szélerőmű-területére egyetlen ajánlat sem érkezett. A fejlesztők megnézték a feltételeket: építsenek a tengeren, vállalják a beruházás több milliárdos előköltségét, majd adják el az áramot azon az áron, amit a piac éppen fizet. Nem kértek belőle.

Másfél évvel később a svéd állami Vattenfall két ilyen területre is szerződést nyert. A két projekt együtt legalább 1,8 gigawatt kapacitást hozhat, az áramtermelés pedig 2032 végéig indulhat el (KEFM, Windtech International). Dánia nem bátrabb fejlesztőket talált. A kockázat elosztását írta át.

Mit vállalt át az állam

A korábbi modellben a fejlesztőknek piaci áron kellett volna értékesíteniük az áramot, vagyis évtizedekre magukra vették volna a nagykereskedelmi árak ingadozását. A tengeri szélerőművekben éppen ez a nehéz: az építés rendkívül drága, az üzemeltetés viszont olcsó, ezért a megtérülés azon múlik, mennyiért lehet eladni az áramot húsz-harminc év múlva, és milyen kamat mellett adnak hitelt a bankok (IEA, IRENA). Bevételi biztonság nélkül ilyen beruházásra nem adnak építési hitelt. A projektek így már az induláskor elakadtak.

Dánia erre kétoldalú különbözeti szerződést vezetett be. Az állam meghatároz egy úgynevezett strike price-t, vagyis garantált árat megawattóránként. Ha a piaci ár ez alá esik, az állam kifizeti a különbséget a fejlesztőnek. Ha a piaci ár magasabb, a fejlesztő fizeti vissza a többletet az államnak (Low Carbon Contracts Company). A fejlesztő így olyan kiszámítható bevételhez jut, amelyre már hitelt lehet építeni. Az állam pedig szélerőműveket kap.

A Vattenfall a Nordsøen Midt projektet 504 dán korona/MWh, a Hesselø projektet 542 DKK/MWh áron nyerte el, mindkettőt húszéves szerződéssel (KEFM, Baird Maritime). A verseny is visszatért: Nordsøen Midtre két, Hesselőre öt ajánlat érkezett (Ocean Energy Resources, BT).

Adófizetők, fejlesztők, hitelezők

Az állami támogatás felső határa összesen 37,6 milliárd korona (Politiken, Danish Energy Agency via Ritzau). Ez plafon, nem automatikus számla. Az adófizetők csak akkor fizetnek, ha a nagykereskedelmi áramár a szerződés idején a garantált ár alá esik. Ha az ár tartósan magasabb marad, a Vattenfall fizet vissza az államnak. Ha viszont éveken át alacsony marad, a különbözet fokozatosan közelíthet a támogatási plafonhoz.

A közvetlen nyertes a Vattenfall és a hitelezői köre. A húszéves bevételi padló egy bizonytalan piaci fogadásból bankok által finanszírozható projektet csinál. A svéd sajtó is üzleti sikerként kezelte a döntést, nem állami kockázatvállalás körüli politikai vitaként (DN). A dán fogyasztók akkor járhatnak jól, ha a parkok valóban hálózatra kapcsolódnak, és annyi új kínálatot adnak a rendszerhez, hogy mérséklik a nagykereskedelmi árakat vagy csökkentik a drágább tartaléktermelés szükségességét.

Ez a hálózati kapcsolat azonban nem magától értetődő. Dániában a hálózati csatlakozási kérelmek sora 60 GW-ra duzzadt, nagyrészt spekulatív igények miatt, ezért az Energinet rendszerirányító befagyasztotta az új átviteli megállapodásokat (To Brief). Hálózati hozzáférés nélkül a turbinák nem termelnek áramot.

A dán eset európai mintába illeszkedik. Nagy-Britannia ötödik különbözeti szerződéses aukcióján nem osztottak ki tengeri szélenergia-kapacitást; a hatodik kör már sikeres volt, miután a kormány megemelte a garantált árakat (UK AR5, AR6). Hollandiában „támogatásmentesként” hirdettek tendereket, de az állam előkészítette a helyszíneket, a TenneT hálózatüzemeltető pedig közpénzből épített tengeri platformokat és kábeleket (TenneT). A kontinensen ugyanaz látszik: ha az állam nagyobb részt vállal az árkockázatból, a fejlesztők ajánlatot tesznek. A vita arról szól, mennyi közpénz kell ehhez, és mit vesz rajta az állam.

A turbinaügy, amelyben Dánia még nem döntött

A Vattenfall egyelőre nem nevezte meg, kitől vásárol turbinákat a két projekthez (Voice of Renewables). Ez nem puszta beszerzési részlet. A Reuters által idézett Rystad-becslés szerint a kínai szárazföldi szélturbinák az exportpiacokon 20-40 százalékkal olcsóbbak az európai versenytársaknál (Folha/Reuters). Az uniós jog nem tiltja a kínai berendezéseket, de a nettó zéró iparról szóló rendelet lehetővé teszi, hogy a kormányok a legolcsóbb ajánlat mellett az ellátásbiztonságot és a helyi ipari kapacitást is figyelembe vegyék (NZIA).

Dánia azzal tette ismét finanszírozhatóvá a tengeri szélenergiát, hogy az állam mögé állt az árkockázatnak. A következő döntés már arról szól, hogy ez a közpénz európai ipari kapacitást épít-e, vagy a legolcsóbb globális beszállítónál köt ki. Ez már nem csak dán kérdés.