Digitális euróval Visa és Mastercard ellen

Az európai digitális fizetések problémája stratégiai függőség. Az euróövezeti kártyás tranzakciók nagyjából kétharmada a Visán és a Mastercardon fut át (EKB, Journal of Competition Law & Economics). Az euróövezet 21 országából 13-ban nincs olyan hazai kártyarendszer, amely a bolti termináloknál működne (Bundesbank). Június 23-án az Európai Parlament gazdasági bizottsága támogatta a digitális euróról szóló rendelettervezet továbbvitelét, így az ügy a plenáris szavazás felé halad (Európai Parlament).

A digitális euró az EKB, vagyis az eurót kezelő Európai Központi Bank által kibocsátott elektronikus készpénz lenne, amelyet a hétköznapi bankokon keresztül használnának az ügyfelek. Kriptovalutáról szó sincs: egy digitális euró mindig egy eurót érne, és mögötte nem magáncég, hanem a jegybank állna (EKB). A legközelebbi hasonlat a pénztárcában tartott készpénz digitális változata: közpénz, amelyet közvetlenül birtokol az ember, nem pedig egy magánbanknál vezetett betét.

Miért nincs kontroll tartalékútvonal nélkül?

A Visa és a Mastercard hatékonyan dolgozza fel a fizetéseket. A gond ott kezdődik, hogy ha a digitális fizetési forgalom szinte teljesen külföldi hálózatokon fut, Európa nem maga szabja meg a saját fizetési infrastruktúrájának árát, technikai szabványait és ellenálló képességét. Ha ezek a hálózatok díjat emelnek, feltételeket módosítanak vagy leállást szenvednek el, az európai kereskedőknek és fogyasztóknak alig marad valódi alternatívájuk.

A német girocard jól mutatja a hiányt. Németországon belül működik, külföldi terminálokat viszont csak a Visa vagy a Mastercard infrastruktúrájára támaszkodva ér el (Bundesbank). Az euróövezeten belüli határon átnyúló kártyás fizetéseknél az EKB tisztviselői szerint a nem európai hálózatok aránya közelíti a 100 százalékot (Le Monde). Franciaországnak ott van a Cartes Bancaires, Olaszországnak a Bancomat, Hollandiának az iDEAL. Ezek azonban nem működnek zökkenőmentesen határokon át, miközben a közös súlyuk csökken: a nemzetközi kártyarendszerek részesedése az euróövezeti kártyás fizetésekben a 2017-es nagyjából 56 százalékról 2022-re körülbelül 61 százalékra nőtt (Journal of Competition Law & Economics).

A digitális euró egyetlen technikai szabványt adna: az euróövezetben bármely telefon, kártya vagy terminál közvetlenül tudna fizetést kezelni. Ezzel nem kellene amerikai hálózatokon átvezetni a tranzakciókat. A parlamenti tervezet szerint a legtöbb olyan vállalkozásnak, amely már most elfogad digitális fizetést, a digitális eurót is el kellene fogadnia. A szöveg korlátozná a kereskedői díjakat, vagyis azokat a költségeket, amelyeket a boltok minden kártyás érintés után fizetnek, az alapvető számlákat pedig ingyenessé tenné a felhasználóknak (Európai Parlament, EU Perspectives).

A bankok olcsó finanszírozást veszíthetnek

A fogyasztók ingyenes, közpénzre épülő fizetési lehetőséget kapnának, amely online és offline is működik. Offline fizetésnél a parlamenti szöveg szerint a fizetési adatok az eszközön maradnának, nem mennének át bankokon vagy fizetési szolgáltatókon (Európai Parlament). A kereskedők akkor nyerhetnének, ha a díjverseny lejjebb vinné a költségeiket: a Le Monde szerint a Visa és a Mastercard jelenleg évente nagyjából 2 milliárd EUR-t szed be az európai kereskedőktől bankközi jutalékokból és kártyatársasági díjakból (Le Monde).

A legnehezebb helyzetben a bankok vannak. Ők terjesztenék a digitális eurót, és náluk maradna az ügyfélkapcsolat, közben viszont betéteket veszíthetnek. Ha az emberek a folyószámlájukról digitális eurótárcába visznek át pénzt, a bankok elesnek egy olcsó finanszírozási forrástól, amelyből ma hiteleket nyújtanak. Ez a gazdaság egészében drágíthatja a hitelfelvételt.

A kockázat nagysága a felső limit körül dől el. A Reuters beszámolója szerint az EKB szimulációi azt mutatják, hogy személyenként 3 000 EUR-s tartási plafon mellett akár 699 milliárd EUR, vagyis az euróövezeti háztartási és vállalati betétek 8,2 százaléka is kikerülhetne a bankszámlákról (Marketscreener/Reuters). Ez forgatókönyv, nem előrejelzés. A szám mégis megmagyarázza, miért nevezik a német bankok a projektet világos hozzáadott érték nélküli „állami párhuzamos ajánlatnak” (Handelsblatt). Magának a rendszernek a költsége is vitatott: az EKB négy év alatt 4-5,8 milliárd EUR-ral számol, a bankszektor becslései viszont 18-30 milliárd EUR-ig mennek (Marketscreener/Reuters).

A valódi próba az lesz, használják-e

A parlamenti bizottsági szavazás csak egy lépés. Hátra van a plenáris jóváhagyás, az Európai Parlament és a tagállamok közötti tárgyalás, valamint az Európai Unió Tanácsának végső döntése. Az EKB 2027 közepétől számol próbaügyletekkel, az első kibocsátás pedig 2029-ben jöhet (EKB, EUNews).

A nehezebb kérdés az, hogy lesz-e érdemi használat. Egy fizetési hálózat, amelyen senki nem fizet, legfeljebb papíron ad szuverenitást. Az országonkénti elfogadottság, az integráció utáni tényleges kereskedői költségek, valamint az, hogy a bankok aktívan ajánlják-e vagy inkább elássák a terméket, többet számít majd bármelyik rendeletszövegnél. Európa pontosan azonosította a függőségét. Az még nyitott kérdés, képes-e megváltoztatni a fizetési szokásokat.