Véget ér a holland offshore szélpiac támogatásmentes korszaka

Hollandia 9,456 milliárd EUR-ra emelte két készülő északi-tengeri szélerőmű-tender maximális támogatási keretét a korábbi 7,896 milliárd EUR-ról (RVO, Rijksoverheid). Ez nem mentőcsomag: felső határ a novemberben megnyíló Gamma-A és Gamma-B tenderhez. A nyertes ajánlatok jóval a nagyjából 0,117 EUR/kilowattóra maximális ár alatt is beérkezhetnek (RVO). Ez az árszint meghaladja az utóbbi időszak nagykereskedelmi átlagait, de nem bőkezű megtérülést, hanem újra finanszírozható projekteket céloz.

Az irány így is egyértelmű: a holland állam visszahozza a közpénzt a tengeri szélenergiába, mert a korábbi modell, amelyben a fejlesztők működési támogatás nélkül építettek, már nem működik.

Miért tört el a régi modell?

Két éve két konzorcium állami támogatás nélkül nyerte el a jogot, hogy összesen 4 gigawatt szélenergia-kapacitást építsen az Északi-tengeren, az IJmuiden Ver térségében. Ez nagyjából fele annak a tengeri kapacitásnak, amelyet Hollandia ebben az évtizedben hozzá akar adni a rendszeréhez. Az Alpha területet a Noordzeker kapta, benne az SSE Renewables és az APG, amely a holland ABP nyugdíjalapnak fektet be. A Beta terület a Vattenfall és a Copenhagen Infrastructure Partners alkotta Zeevonkhoz került (Blackridge Research, NOS).

Most mindkét projekt elakadt a végső beruházási döntés előtt. Ez az a pont, ahol a tulajdonosok és a hitelezők visszafordíthatatlanul lekötik a tőkét.

A gazdasági környezet mindkét oldalról romlott. A költségek megemelkedtek: a holland jogszabályi háttér szerint 2025-ben a tengeri szélerőművek építési költségei 40 százalékkal haladták meg a 2020-as szintet, főként az infláció, a magasabb kamatok és a szűk ellátási láncok miatt (Staatsblad). Közben a bevételi várakozások visszaestek, mert a gyengébb ipari áramkereslet mellett a fejlesztők alacsonyabb eladási árakkal számolnak (NOS).

A tengeri szélerőművek tőkeigényes beruházások: a teljes élettartam költségeinek nagy részét előre kell kifizetni. Emiatt már mérsékelt kamatemelkedés is elég ahhoz, hogy egy papíron életképes projektet a bankok ne finanszírozzanak (IRENA).

A holland kormány ezért egyszerre két irányban lép. Tárgyal az ABP-vel és a Vattenfall-lal az elakadt Alpha és Beta projektekről, miközben a következő körben újra megnyitja a támogatási rendszert. A Gamma-tenderek olyan mechanizmust használnak majd, amelyben az állam fizet a fejlesztőknek, ha az áramár egy meghatározott szint alá esik. Ha a piaci árak csalódást okoznak, a különbség egy részét az adófizetők állják.

Dánia és Németország ugyanebbe az irányba mozdult

Hollandia nincs egyedül. Dánia korábbi tengeri szélerőmű-aukciójára egyetlen ajánlat sem érkezett. Koppenhága ezután kétoldalú különbözeti szerződésekkel, vagyis CfD-kkel írta újra a tendert: az állam fizet, ha az árak alacsonyak, de visszavesz a bevételből, ha magasak. A Vattenfall így már ajánlatot tett és nyert, 37,6 milliárd dán korona teljes támogatási plafon mellett (KEFM, Energistyrelsen).

Franciaország 63 milliárd EUR értékű tengeri szélenergia-támogatási programjára kapott jóváhagyást az Európai Bizottságtól; a keret legfeljebb 11,1 GW kapacitást fed le (European Commission, ESG Today). Németországban még élesebben látszik a probléma: egy 2,5 GW-os tengeri tenderre egyáltalán nem érkezett ajánlat, az iparág pedig azt sürgeti Berlinben, hogy vezessenek be CfD-ket (IWR).

Az Egyesült Királyság már végigment ugyanezen a cikluson. Az ötödik CfD-fordulóban nem osztottak ki tengeri szélerőmű-kapacitást, és csak a feltételek módosítása után tértek vissza a fejlesztők a hatodik körben (UK Gov AR5, UK Gov AR6).

Ki fizeti a kiszámíthatóbb szélenergiát?

A közvetlen nyertesek a fejlesztők és hitelezőik: kiszámíthatóbb bevételt kapnak, így olcsóbban finanszírozhatók a beruházások. A költség az adófizetőknél és az áramfogyasztóknál jelenik meg, országonként eltérő csatornákon.

Németországban a háztartások és a vállalatok már most 0,941 cent/kWh tengeri hálózati pótdíjat fizetnek (Netztransparenz). A német tengeri hálózat bővítésének költségét önmagában 153-171 milliárd EUR-ra becsülik 2045-ig, és ezek a költségek közvetlenül beépülnek a pótdíjakba (Netzentwicklungsplan). Belgiumban az antwerpeni vegyipari cégek szerint 80-100 millió EUR többletátviteli díj terheli őket a tengeri hálózati beruházások miatt (Made in).

A holland ipari energiafelhasználókat képviselő VEMW olyan problémára mutat rá, amely országhatáron túl is érvényes: ha az állam csak a termelőket támogatja, de a vevői oldalt figyelmen kívül hagyja, akkor nem megoldja, hanem áthelyezi a kockázatot. A hosszú távú áramvásárlási szerződéseket kötő ipari vevők adják azt a bevételi biztonságot, amely mellett a hitelezők egyáltalán finanszírozhatónak látják ezeket a projekteket (VEMW). Ha ez a kereslet hiányzik, a közteher magasabb lesz és tartósan velünk marad.

A „támogatásmentes” tengeri szélenergia soha nem volt teljesen állami támogatás nélküli. A hálózattervezés, a tengerfenék-felmérések és a kábelcsatlakozások költségeit kezdettől közpénzből fedezték. Most az változik, hogy a kormányok a bevételi kockázat egy részét is a közmérlegekre veszik. Európa nem lemond a tengeri szélenergiáról, hanem nagyobb részt fizettet ki belőle az adófizetőkkel és a számlafizetőkkel, amikor a piac önmagában nem hozza ki a beruházásokat.