Az EU 2037-ig kitolja az ingyenes szennyezési kvótákat

Az Európai Bizottság július 17-én olyan javaslatot tett, amely lassítaná az uniós kibocsátási plafon csökkentését, és legalább 2037-ig meghosszabbítaná az energiaintenzív iparágak ingyenes szennyezési kvótáit. Cserébe a gyáraknak igazolniuk kellene, hogy tisztább termelésbe fektetnek (bizottsági közlemény, Le Monde). A gond az, hogy egyelőre nincs nyilvános szabály arra, mitől hiteles egy ilyen beruházási terv, és mi történik azokkal a cégekkel, amelyek felveszik a kvótát, de nem teljesítenek (bizottsági hatásvizsgálat).

Lassabban szorítana a rendszer

Az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere, az ETS, kvótapiacként működik. Az erőműveknek és gyáraknak minden kibocsátott tonna szén-dioxid után egy kvótával kell rendelkezniük. Mivel a teljes kibocsátási plafon évről évre csökken, a kvóták elvileg egyre szűkösebbé és drágábbá válnak. Ez adja az ösztönzést: a vállalat vagy fizet a szennyezésért, vagy beruház a tisztább technológiába.

A Bizottság most ezt a szorítást lazítaná. A plafon 2031 és 2035 között évente 3,7 százalékkal, 2036 és 2040 között pedig már csak 1,7 százalékkal csökkenne, szemben a jelenleg tervezett 4,3-4,4 százalékkal (bizottsági közlemény, Reuters). Így több kvóta maradna a piacon, vagyis gyengülne az az árjelzés, amely ma a tisztább termelés felé tereli a gyárakat.

Az acél-, cement- és vegyipari cégek továbbra is ingyenes kvótákat kapnának, de feltételekkel. A vállalatok az ingyenes mennyiség 80 százalékához jóváhagyott beruházási terv benyújtása után jutnának hozzá, a fennmaradó 20 százalékot pedig csak akkor kapnák meg, ha igazolják a teljesítést (bizottsági hatásvizsgálat). Emellett egy új Ipari Dekarbonizációs Bank 400 millió kvótát osztana szét kiegészítő beruházási támogatásként (S&P Global).

Ki nyer, ki fizet

A javaslat egyértelmű nyertesei az energiaintenzív iparágak. Németország, ahol jelentős az acél- és vegyipari bázis, különösen sokat nyerhet a lazításon (Deutschlandfunk). Lengyelország tizenkét ország koalícióját vezette a lassabb csökkentés érdekében, és „mérföldkőnek” nevezte a javaslatot (Energetyka24).

Azok a cégek viszont rosszabb helyzetbe kerülnek, amelyek már korábban a zöld termelésre tettek. A svéd SSAB és a Stegra jelentős összegeket fektetett hidrogénalapú acélgyártásba, arra számítva, hogy az emelkedő karbonár idővel olcsóbbá teszi a tisztább acélt a hagyományosnál. Ha a hagyományos gyártók most több ingyenes kvótát és több időt kapnak, ez a fordulópont későbbre csúszik.

A tagállami költségvetések is veszíthetnek. Az ETS-árverésekből 2013 óta nagyjából 260-270 milliárd EUR bevétel származott, ennek jelentős része az általános állami költségvetésekbe folyt be (Update EU). A Bizottság most azt szeretné, hogy a jövőbeli árverési bevételek legalább 50 százalékát ipari dekarbonizációra fordítsák (Europa Press, bizottsági közlemény). Ez kevesebb pénzt hagyna a nemzeti klímaalapokban és az általános költségvetésekben.

Hiányzik a szabálykönyv

A rugalmasságnak van gazdasági indoka. Egy acélmű nem tud átállni hidrogénre, ha nincs hozzá hidrogén-infrastruktúra. Az átmenethez adott többletidő ezért önmagában nem irracionális.

A javaslatban ugyanakkor nem látszik nyilvános sablon arra, mitől számít hitelesnek egy beruházási terv. Ki írja meg a feltételeket? Ki ellenőrzi a teljesítést? Mi történik, ha egy vállalat felveszi az ingyenes kvótákat, majd halogatja az átállást? A Bizottság szerint ezeket a szabályokat felhatalmazáson alapuló jogi aktusokban határozza majd meg, vagyis olyan másodlagos uniós jogszabályokban, amelyeket maga a Bizottság dolgoz ki teljes parlamenti szavazás nélkül. Egy ekkora alkuhoz képest az ellenőrzési rendszer későn érkezik.

A Bellona és az Európai Környezetvédelmi Iroda szerint a javaslat egyszerre túl sok ponton lazítja a karbonpiacot: lassabban csökkenne a plafon, több lenne az ingyenes kvóta, és gyengülne az a mechanizmus is, amely a felesleges kvótákat kivonja a forgalomból (Bellona, EEB). Ha emiatt elmaradnak kibocsátáscsökkentések, a hiányt más ágazatokban, például a közlekedésben vagy a lakossági fűtésben kellene pótolni, ahol a csökkentés nehezebb és drágább.

A Bizottság lényegében ipari támogatást javasolt, amelyet egy gyengébb karbonár finanszíroz. Azt a szabálykönyvet viszont még nem tette le az asztalra, amely ezt a támogatást valódi beruházássá alakítaná.