EP-jóváhagyásra vár az EU–Nigéria-egyezség

Magnus Brunner, az EU migrációért felelős biztosa és Bianca Odumegwu-Ojukwu nigériai külügyminiszter kedden, november 10-én írta alá Abujában az első EU–Nigéria visszafogadási megállapodást – számolt be róla az osztrák ORF (ORF). Az egyezmény célja, hogy felgyorsítsa azoknak a nigériaiaknak a kitoloncolását, akiknek nincs joguk Európában maradni. Egyelőre nincs jogi ereje, a szabályait nem hozták nyilvánosságra, a kitoloncolás pedig továbbra is olyan úti okmányokon múlik, amelyeket kizárólag nigériai tisztviselők állíthatnak ki.

Egy aláírt szöveg, amelyet a nyilvánosság nem ismerhet meg

A visszafogadási megállapodás arra kötelez egy országot, hogy vegye vissza azokat, akiknek nincs joguk a másik fél területén maradni, miután jogszerűen elrendelték a távozásukat. A megállapodás nem dönti el, ki jogosult menedékre: ennek feltételei változatlanok maradnak.

A keddi aláírás egy háromlépcsős folyamat első állomása. Az Európai Unió Tanácsa – amelyben a tagállami miniszterek ülnek – csak „a megállapodás későbbi megkötésének függvényében” adott engedélyt az aláírásra, vagyis a végleges jóváhagyás még hátravan (a Tanács aláírási határozata). Előbb az EP-képviselőknek kell hozzájárulniuk, és csak ezután adhatják meg a miniszterek a végső jóváhagyást (a Tanács tájékoztatója).

A nyilvánosság nem tudja megítélni, mire szavaznának a képviselők. Az aláírt, ST 12944/26 jelű szöveg a Tanács nyilvánosságtól elzárt dokumentumokra használt LIMITE jelölését viseli, és a Tanács csak a végleges jóváhagyásról szóló döntéssel együtt teszi majd közzé (az osztrák parlament dokumentuma).

A tervezetről eddig Colm Brophy ír államtitkár adott nyilvános tájékoztatást. Az ír parlament alsóházában, a Dáilban azt mondta, hogy a szöveg határidőket szab az úti okmányok kiállítására, és egyes hontalanokra, valamint harmadik országbeli állampolgárokra is kiterjed – vagyis azokra, akik sem nigériai, sem uniós állampolgárok (Dáil-vita). Ezek a határidők módosíthatják az eljárások kimenetelét. Brophy azonban egy tervezetet ismertetett, nem a már aláírt szöveg pontos rendelkezéseit.

Miért tartott egy évtizedig?

A miniszterek 2016. szeptember 12-én adtak tárgyalási felhatalmazást a Bizottságnak. A Tanács 2024-es előrehaladási jelentése még akkor is a nigériai igazságügyi minisztérium válaszára váró kérdést tartott számon (a Tanács 2024-es jelentése).

Abuja a visszafogadási egyezmény mellett támogatást kért a hazatérők beilleszkedéséhez, segítséget az infrastruktúra fejlesztéséhez, valamint több legális lehetőséget arra, hogy nigériaiak Európában dolgozhassanak (a nigériai külügyminisztérium közleménye). Amikor a tárgyalók 2026. március 23-án parafálták a szöveget, a közös közlemény a legális migrációról és a vízumokról szóló egyeztetéseket későbbi munkára hagyta (a márciusi közös közlemény).

Mindkét fél olyan eszközzel rendelkezik, amelyre a másiknak szüksége van. Nigéria igényei későbbi európai döntésektől függenek, amelyekről sokszor a tagállami fővárosokban határoznak. Európának pedig továbbra is szüksége van Nigéria együttműködésére, ha az érintettek érvényes útlevél nélkül érkeznek.

A határozatok és a tényleges visszatérések közötti rés

A visszatérések a megállapodás nélkül is zajlanak. Az olasz fogvatartási ügyeket felügyelő szerv megfigyelése mellett szeptember 26-án egy charterjárat 58 embert vitt Lagosba; közülük 46-ot Olaszországból toloncoltak ki (az olasz visszatéréseket figyelő szerv jelentése).

Az arányokból látszik, mekkora a különbség a határozatok és a végrehajtott visszatérések között. A Statewatch által közzétett, korlátozott hozzáférésű bizottsági értékelés szerint 2023-ban az uniós országok 11 120 nigériai állampolgárral szemben rendeltek el távozást, de 1 175 embert küldtek vissza. Emellett 1 873 visszafogadási kérelmet küldtek Nigériának, és 857 sürgősségi úti okmányt állítottak ki (Statewatch). Ezek az adatok nem ugyanazokat az embereket követik végig az eljárás során. Jól mutatják a távozásra kötelező határozatok és a tényleges visszatérések közötti rést, de nem derül ki belőlük, hol akadnak el az egyes ügyek.

A korábbi tapasztalatok alapján önmagában az aláírástól nem várható, hogy megszüntesse ezt a rést. Az Európai Számvevőszék szerint 2014 és 2018 között a nigériai visszatérési arány átlagosan nagyjából 25 százalék volt, és ez az arány nem követte egyértelműen a visszafogadási tárgyalások előrehaladását (az Európai Számvevőszék jelentése).

Egyes híradások a rendelkezésre álló bizonyítékoknál tovább mentek. A holland De Telegraaf azt írta, hogy a távozásra kötelezett migránsokat 30 napon belül visszaküldik (De Telegraaf). A 30 napos határidő azonban a különálló Samoa Megállapodásból származik, amely az EU és az afrikai, karibi, illetve csendes-óceáni országok partnerségi egyezménye. Ott ez az időtartam a visszafogadási kérelem megválaszolására vonatkozik, nem arra, hogy valakit ennyi időn belül repülőre ültessenek (Samoa Megállapodás).

A Brunner által aláírt egyezmény írásba foglalja azt az eljárást, amelyet Olaszország és más országok már most is egyedi ügyekben alkalmaznak. Esetleges előnyét a közös határidők és az úti okmányokra vonatkozó szabályok jelenthetik, de ezeket kívülállók még nem látták. A képviselők szavazása előtt a Tanácsnak eléjük kell tárnia a szöveget, a végleges jóváhagyáskor pedig ígérete szerint nyilvánosságra kell hoznia. A 2023-as adatokat tartalmazó saját értékelése alapján a Bizottság tudja majd megmutatni, nő-e a visszafogadási kérelmek, az úti okmányok és a végrehajtott visszatérések száma. Amíg a képviselők nem ismerik a szöveget, és az adatokból nem látszik, hogyan változnak ezek a számok, a Nigériába irányuló gyorsabb kitoloncolás ígéret marad; az aláírás önmagában nem bizonyítja, hogy felgyorsul a folyamat.