Albán kudarc után is központokat erőltet az EU

Az EU az első olyan jogi keretet véglegesíti, amely lehetővé tenné, hogy az elutasított menedékkérőket Európán kívüli központokban tartsák. A javasolt visszatérési rendelet most trilógusban van, vagyis az Európai Bizottság, az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa egyeztet róla a végleges jogszabály előtt. A szöveg alapján a tagállamok nem uniós országokba, úgynevezett visszatérési központokba vihetnék azokat, akiknek a menedékkérelmét elutasították. Az egyetlen működő minta, Olaszország albániai központjainak rendszere eddig a kitűzött kapacitás nagyjából 1,5 százalékát teljesítette.

Két eszköz, egy irány

A 2025 márciusában beterjesztett visszatérési rendelet a 2008-as visszatérési irányelvet váltaná fel, amely ma az uniós szabályozás alapja azok kitoloncolásánál, akiknek nincs joguk az EU-ban maradni. A régi irányelv minimumszabályokat rögzített, de a végrehajtást a tagállamokra hagyta, így 27 eltérő rendszer alakult ki. Az új szöveg rendelet lenne, vagyis közvetlenül és azonos módon alkalmaznák minden EU-országban, külön nemzeti átültetés nélkül (Solidar).

A javaslat központi eleme a 17. cikk, amely jogalapot teremtene EU-n kívüli fogva tartási létesítményeknek (Verfassungsblog). Az Európai Parlament 2026 márciusában 389 igen és 206 nem szavazattal támogatta ezt (Euronews). A trilógus május 20-án megállapodás nélkül szakadt meg; a következő fordulót június 1-jére tűzték ki (NAMPA/AFP).

Hat nappal korábban az Európa Tanács, vagyis az EU-tól különálló, 46 tagú emberi jogi szervezet minden tagja elfogadta a Chișinău-i nyilatkozatot. A dokumentum nem módosítja az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Azt mondja ki, hogy az egyezményben szereplő védelem, köztük a kínzás tilalma és a családi élethez való jog, nem akadályozhatja automatikusan a kitoloncolásokat, ha a nemzeti bíróságok már megvizsgálták a kockázatokat (AP, BIICL). A Bizottság mindkét eszközt a migrációs menetrendjével „összhangban állónak” nevezte (EU Perspectives). A rendelet a működési infrastruktúrát építené ki, a nyilatkozat pedig szűkítené azokat a bírósági fékeket, amelyek ezt megakaszthatnák.

Mit mutat valójában Albánia

Olaszország albániai fogva tartási központjai jelentik az egyetlen működő előképet. Giorgia Meloni miniszterelnök 2023-ban jelentette be a protokollt, évi 36 000 átszállítást célozva. 2026 áprilisáig az olasz nemzeti ombudsman, a Garante nazionale, vagyis a független ellenőrző szerv 192 embert számolt, aki megfordult a létesítményekben; közülük 56-ot toloncoltak ki (Pagella Politica). Még a kormány saját, 536 átszállításról szóló adata is csak az éves cél 1,5 százaléka. Az ötéves költségvetés nagyjából 670 millió EUR.

A működési probléma ennél mélyebb. Az albániai központokból minden kitoloncolás előtt vissza kell vinni az érintettet Olaszországba, mert albán területről jogilag nem lehet közvetlenül kitoloncolni. A központok így nem rövidítik az eljárást, hanem beiktatnak még egy lépést. Az olasz bíróságok 2024 októberében az uniós joggal összeegyeztethetetlennek minősítették a rendszert. A kormány erre rendelettel átminősítette a központokat: menekültügyi eljárási helyszínekből kitoloncolási őrizeti létesítmények lettek. Albánia külügyminisztere közölte, hogy a protokollt 2030 után nem hosszabbítják meg (La Notizia Giornale).

A valódi szűk keresztmetszet

Az EU-ban a kiadott visszatérési határozatoknak csak mintegy 28 százalékát hajtják végre. Ez ugyan rekordmagas arány, de még mindig azt jelenti, hogy tízből hét távozásra kötelezett ember végül nem hagyja el az uniót (Eurostat). Az akadály diplomáciai: a származási országok nem veszik vissza a saját állampolgáraikat. Franciaország 2025-ben nagyjából 156 000 visszatérési határozatot adott ki, de kevesebb mint 15 000-et hajtott végre (Le Figaro). Németország 2026 első negyedévében 4807 embert toloncolt ki, 22 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, pedig a belügyminiszter egyik fő politikai ügye éppen a visszatérési központok bevezetése (Stern).

Egyetlen harmadik ország sem írt alá megállapodást központ befogadásáról. Franciaország alkotmányos korlátokra hivatkozva nem akar részt venni a rendszerben. A francia szenátus arra jutott, hogy a mechanizmus „az eljárási garanciák aláásásának kockázatával jár”, miközben nem azt a problémát kezeli, amely miatt a kitoloncolások elakadnak (French Senate).

Az Európai Unió Bírósága még nem mondta ki, összeegyeztethető-e az uniós joggal az EU-n kívüli fogva tartás. Egy főtanácsnoki indítvány, vagyis a bíróságnak szóló, nem kötelező jogi ajánlás áprilisban elvben nyitva hagyta ezt az utat, de éles különbséget tett Olaszország jelenlegi megoldása és a rendeletben szereplő tágabb visszatérési központi modell között (EU Law Analysis). Az év későbbi részére várt ítélet még azelőtt korlátozhatja az egész keretet, hogy egyetlen központ megnyílna.

Az albániai példa azt mutatja, hogy a jogi gépezet nem ott avatkozna be, ahol a rendszer elakad. A fő akadály továbbra is az, hogy a származási országokat rá kell venni az együttműködésre. Ebben eddig nincs áttörés.