Európa évi 100 milliárd eurós hálózati hiánya

Kiriákosz Pierrakakisz görög pénzügyminiszter, az euróövezeti pénzügyminiszterek gazdaságpolitikai egyeztető fórumának, az Eurócsoportnak az elnöke a múlt héten arra figyelmeztetett, hogy az újabb energia- és inflációs nyomás „az európai gazdaság legnagyobb közvetlen kockázata” (Capital.gr). Közös uniós energiastratégiát, több hálózati összeköttetést és gyorsabb megújulóenergia-telepítést sürgetett.

A gond nem pusztán az, hogy lassan épülnek a projektek. Az EU jogilag kikényszeríti a megújuló termelés bővítését, de a termelést eljuttató villamosenergia-hálózat fejlesztését jórészt tagállami döntésre hagyja.

Kötelező célok, önkéntes vezetékek

Az uniós jog szerint a tagállamoknak 2030-ra energiafelhasználásuk legalább 42,5 százalékát megújuló forrásokból kell fedezniük (Európai Bizottság). Ez jogilag kötelező cél: aki nem teljesíti, kötelezettségszegési eljárással számolhat. A hálózati beruházásokra viszont nincs hasonló uniós kötelezettség. Az Európai Parlament kutatószolgálata szerint nem létezik „központosított uniós szintű hálózatberuházási kötelezettség” (EPRS). Minden tagállam maga dönti el, mennyit költ saját rendszerére.

Ebből uniós szintű szűk keresztmetszet lett. Németország, Hollandia, Finnország és Csehország egyszerre ütközik fizikai hálózati kapacitáskorlátokba: új naperőműveket, szélerőműveket és akkumulátoros projekteket nem tudnak csatlakoztatni (Clean Energy Wire). Az uniós elosztóhálózatok 40 százaléka több mint 40 éves (Európai Bizottság). Európának 2030-ig évente 65–100 milliárd EUR hálózati beruházásra lenne szüksége, a helyi elosztóhálózatoktól a határokon átnyúló átviteli vezetékekig (IEEFA).

Ehhez képest az EU fő határon átnyúló finanszírozási eszköze, az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz évente kevesebb mint 830 millió EUR-t biztosít (CINEA). Ez a szükséges összeg kevesebb mint 1 százaléka. Az Európai Számvevőszék szerint az EU még azt sem tudja megbízhatóan nyomon követni, hogy a tagállamok ténylegesen mennyit költenek hálózatfejlesztésre (ECA).

Egy 3 milliárd EUR-s próba

Pierrakakisz „win-win” projektként beszél a Great Sea Interconnectorról (GSI), a Kréta és Ciprus között tervezett, nagyjából 900 kilométer hosszú, 1 000 megawattos tenger alatti kábelről. A beruházás jól mutatja, mit jelent a finanszírozási bénultság a gyakorlatban. A projekt költségét 2022-ben még 1,57 milliárd EUR-ra becsülték, ma már nagyjából 3 milliárd EUR-nál tart. Ez 90 százalékos túllépés (Columbia Emerging Markets Review).

Ciprus számára a kábel földrajzi csapdát oldana fel. Az ország az EU egyetlen olyan tagállama, amely nincs összekötve a kontinentális villamosenergia-hálózattal, ezért teljes áramtermelését helyben, importált tüzelőanyagból fedezi. A nem lakossági áramárak 2025 végén 100 kWh-nként 24,29 EUR-t értek el, ami az EU-ban a második legmagasabb szint volt, miközben az uniós átlag 18,37 EUR volt (Philenews). Az uniós energiaügyi biztos szerint a GSI „alapvetően csökkentené” ezeket az árakat (Politis).

A finanszírozás azonban továbbra sem áll össze. Az EU a CEF-en keresztül 657 millió EUR-t vállalt (Euronews). Az Európai Beruházási Bank egy lehetséges 1 milliárd EUR-s hitelt vizsgál, az eredmény 2026 végére várható. A fennmaradó költségek mintegy 63 százaléka a ciprusi fogyasztókra hárulna a villanyszámlákon keresztül (Columbia Emerging Markets Review). A kábelt gyártó Nexans pedig azt jelezte, hogy 2029 vége előtt nem várható szállítás.

A megoldás még nem érkezett meg

Az Európai Bizottság 2025 decemberében javasolta az európai hálózati csomagot. Ez kötelező csatlakozási határidőket vezetne be, és előírná, hogy az átviteli rendszerirányítók, vagyis a nemzeti nagyfeszültségű hálózatokat működtető cégek, a szűkületi bevételeik 25 százalékát új projektekre különítsék el. Ezek a bevételek akkor keletkeznek, amikor a határon átnyúló vezetékek túlterheltek, és a hálózati kapacitás szűkössége felárat hoz létre (Florence School of Regulation). A következő uniós költségvetési ciklusban, 2028 és 2034 között az energia-infrastruktúra finanszírozását nagyjából ötszörösére, körülbelül 30 milliárd EUR-ra emelnék (GLOBSEC).

Egyik intézkedést sem fogadták még el. Az energetikai jogszabályok általában két-négy év alatt mennek át a Tanácson és az Európai Parlamenten. A Pierrakakisz által emlegetett költségek közben már Görögországban is látszanak: Athénban a földgáz ára a közel-keleti válság után 21,3 százalékkal emelkedett, ami a görög inflációt 3,7 százalék közelébe tolta (Euronews, Ot.gr).

Ez az infláció lefaragja a nominális béremelkedést, vagyis azt a fizetésemelést, amelyből még nem vontuk le az árak növekedését. Görögországban, ahol a bérek GDP-n belüli aránya továbbra is az EU legalacsonyabbjai közé tartozik, már mérsékelt energiaár-emelkedés is visszaveti a háztartásokat. A megújuló célok ma kötelezőek. A hozzájuk szükséges hálózati szabályok még mindig brüsszeli javaslatként várnak a sorukra.