Európának napi 1,3 LNG-tanker hiányzik

Június elején az EU gáztárolói nagyjából 42 százalékos töltöttségen álltak, ami körülbelül 14 százalékponttal marad el az ötéves szezonális átlagtól, és jóval alatta van az egy évvel korábbi 51 százaléknak (AGSI/GIE, WBJ). Ez azért számít, mert Európának most kell feltöltenie a tárolókat a télre, miközben a cseppfolyósított földgázért, vagyis az LNG-ért egy olyan globális piacon versenyez, amelyet a közel-keleti zavarok, az orosz szankciók szigorítása és az erős ázsiai kereslet egyszerre szűkít.

A hiány ledolgozásának költsége az állami költségvetéseknél, az energiaigényes iparágaknál és végül egyes háztartásoknál jelenik meg. Hogy milyen arányban, azt nagyrészt az dönti el, melyik országban élünk.

A tárolási üzlet, amely most nem működik

A gáztárolás szezonális üzlet. A cégek tavasszal vesznek gázt, fizetnek a betárolásért, majd télen adják el, amikor az árak jellemzően magasabbak. A nyári és a téli ár közötti különbségnek, vagyis a spreadnek kellene fedeznie ezt a költséget. Ha ez a különbség túl kicsi, a vállalatok kivárnak a feltöltéssel. Most ez történik.

Az ICIS becslése szerint a mostani lassú betárolási ütem mellett Európa novemberre csak körülbelül 73 százalékos töltöttséget érne el. A 90 százalékos szinthez, amelyet az EU gáztárolási rendelete jogi célként ír elő (EUR-Lex), havonta nagyjából 4 milliárd köbméterrel kellene növelni a betárolást. Ez naponta körülbelül 1,3 plusz LNG-szállítmánynak felel meg.

Brüsszel már jelezte, hogy rugalmasabban kezeli a célt. Az Európai Bizottság szerint a frissített szabályozás két hónapos időablakot ad a tagállamoknak: októbertől decemberig teljesíthetik a 90 százalékos célt. A tisztviselők többször utaltak arra is, hogy a téli ellátásbiztonsághoz 80 százalék is elég lehet. Ez a szint inkább gyakorlati biztonsági küszöb: azt hivatott elkerülni, hogy megismétlődjön a 2022-es pánikszerű vásárlás, amely rekordmagasságba vitte az árakat.

Két oldalról szorul a piac

A külső kínálati helyzet miatt még a 80 százalékot sem könnyű olcsón elérni. A Nemzetközi Energiaügynökség becslése szerint a közel-keleti konfliktus 2030-ig nagyjából 120 milliárd köbméterrel csökkenti a globális LNG-kínálatot, mert az exportinfrastruktúra sérülései és a szállítási zavarok késleltetik az új kapacitások belépését (Energy Connects, Baltic Exchange).

Az EU orosz gázkivezetési törvénye 2026. április 25-től betiltotta a rövid távú orosz LNG-szerződéseket, júniustól a vezetékes szerződések következnek, 2027 végére pedig minden hosszú távú orosz gázszerződés megszűnne (S&P Global). A szerződések kivezetésével Európa azt a lehetőséget is elveszíti, hogy alacsony tárolói szintnél gyors megoldásként orosz gázt használjon.

Amikor az ázsiai vevők többet fizetnek a rugalmas LNG-szállítmányokért, Európának a holland TTF-en, vagyis az európai nagykereskedelmi gázárat meghatározó kereskedési ponton kell magasabb árat kínálnia, hogy ide vonzza a tankereket. A TTF június elején körülbelül 50 €/MWh körül forgott (Berliner Zeitung), a spanyol MIBGAS másnapi ára pedig hasonló, 48,80 €/MWh volt (MIBGAS). Az ACER, az EU energiaszabályozó hatósága arra figyelmeztetett, hogy a 90 százalékos feltöltéshez nagyjából 13 százalékkal több LNG-importra lenne szükség, mint 2025-ben (MondoVisione).

Az dönti el a számlát, hol élünk

Az uniós átlag nagy különbségeket takar. Hollandiában június 1-jén mindössze 16,1 százalékos volt a tárolói töltöttség (Energievergelijk), miközben Spanyolország regázosító üzemei 72 százalékig voltak tele (Europa Press). Németország 34–35 százalékon állt, nagyjából 20 százalékponttal saját szezonális normája alatt (NDR).

A kormányok beavatkoznak, de teljesen eltérő költségvetési eszközökkel. Németország 2026. január 1-jén megszüntette a gáztárolási díjat, és a finanszírozást a szövetségi költségvetésbe tette át. Így a tárolói biztonságot már nem közvetlenül a gázfogyasztók, hanem az adófizetők állják (FGS). Hollandia 20 milliárd eurós hitelkeretet nyitott az állami hátterű EBN-nek, hogy belépjen, ha a piaci szereplők nem töltenek elég gyorsan (DutchNews). Magyarországon a rögzített árú rendszer miatt az állami MVM nyeli le a magasabb importköltségeket addig, amíg a kormány másként nem dönt. Ez a költségvetési puffer addig működik, amíg finanszírozható (HVG).

Az energiaigényes ipar érzi meg leggyorsabban az áremelkedést. A BASF vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy az európai gázárakat ma már tartósan a globális LNG-piac, nem pedig a vezetékes szerződések határozzák meg (Zeit). A háztartásokhoz a hatás később jut el, a szerződések megújításán és a nemzeti szabályozáson keresztül. Spanyolországban ez főleg az áramárakon látszik: amikor a gázerőművek adják a kereslet kielégítéséhez szükséges utolsó egység áramot, vagyis ők határozzák meg a marginális árat, a nagykereskedelmi gázköltség közvetlenül megjelenik a számlákban. A spanyol szabályozott PVPC áramtarifa májusban 15 százalékkal emelkedett (OCU).

A nyertesek az LNG-szállítók, a rugalmas szállítmányok tulajdonosai és a tárolóüzemeltetők: mindenki, aki el tud adni Európa sürgős igényére. A veszteség inkább azokra az ipari felhasználókra koncentrálódik, amelyek globális versenyben működnek, valamint azokra a kormányokra, amelyek a piaci árak és a választók által még elfogadható energiaár közötti különbséget a költségvetésből fedezik. Európa valószínűleg el tudja kerülni a fizikai gázhiányt ezen a télen. A kérdés az, mennyibe kerül ez a biztonság, és a szegényebb tagállamok ugyanúgy ki tudják-e fizetni, mint Németország vagy Hollandia.