Rekordalacsony vízhozam 12 európai folyónál

Európa 12 nagy folyójának együttes vízhozama rekordalacsonyra esett

Alacsony vízállásnál az uszály csak úgy kerüli el, hogy leérjen a mederre, ha rakománya egy részét a rakparton hagyja. A Copernicus uniós éghajlati szolgálat adatai szerint idén nyáron 12 nagy európai folyó együttes vízhozama az 1992-ben kezdődő modellezett adatsor legalacsonyabb értékére esett. Európa szárazföldi területének 52 százalékán pedig a nyár valamely pontján „nagyon erős” volt a hőterhelés (Copernicus). Mindkét adat beszédes, de pontosabban körülír egy jelenséget, mint elsőre gondolnánk.

Hogyan mérik az alacsony vízhozamot?

A hidrológusok a folyó vízhozamát követik: azt mérik, másodpercenként mekkora térfogatú víz halad át egy adott ponton, rendszerint köbméter/másodpercben (ECMWF). Képzeljünk el egy kerti slagot: a vízhozam azt mutatja meg, mennyi víz folyik ki adott idő alatt, nem azt, mennyi van a csőben.

A Copernicus a European Flood Awareness System számítógépes szimulációira támaszkodott. Mind a 12 folyónál a torkolatnál, vagyis ott, ahol a folyó útja véget ér, számított nyári átlagos vízhozamot vette alapul. Ezután összeadta a tizenkét átlagos értéket (Copernicus).

Az így kapott mutató azt foglalja össze, mekkora volt a 12 folyó vízhozama a torkolatánál, az adatsor összes korábbi nyarával összevetve. A torkolatoknál modellezett értékek összegéről van szó, nem a kontinens egészén, a teljes szezon alatt mozgó víz mennyiségéről.

Az értékelés szerint a Rajnán, a Dunán, a Pón, a Loire-on, a Rhône-on és a Szajnán is rekordalacsony vagy ahhoz közeli volt a vízhozam (Copernicus). Több folyón árut is szállítanak, így a slag hasonlata már költségekről szól: ha az uszálynak kisebb rakománnyal kell útnak indulnia, a személyzetre ugyanannyit költenek, az üzemanyagból pedig nagyjából ugyanannyit fogyasztanak. Emiatt minden elszállított tonna többe kerül.

A hőtérkép a területet méri, nem az embereket

A hőadat arra ad választ, mennyire nehéz a szervezetnek a szabadban leadnia a hőt. Szeles, árnyékos délutánon és szélcsendes, párás napsütésben ugyanazt mutathatja a hőmérő, a bőrünk mégis másként érzékeli a meleget.

A Universal Thermal Climate Index (UTCI) ezt a különbséget ragadja meg: a levegő hőmérsékletéhez hozzáveszi a páratartalmat, a szelet és a napsugárzás hőhatását, így becsüli meg, mit érzékel a szervezet. Ezen a skálán 38 °C-tól beszélnek „nagyon erős hőterhelésről”; ez a szervezetet érő terhelés modellezett szintje, nem hőmérővel mért adat (Copernicus).

A térkép elkészítéséhez a Copernicus minden szárazföldi területdarabnál csak a nyár legmagasabb értékét vette figyelembe. Az adatok az ERA5-HEAT-ből származnak, amely számítógéppel rekonstruálja a múlt időjárási viszonyait. A címben szereplő adat tehát azt mutatja, mekkora területet ért el a hőség nyári csúcsa. Azt nem árulja el, az európaiak mekkora hányada tapasztalta ezt, vagy hány órán át tartott.

A szezonátlagok visszafogottabb képet adnak. A Copernicus szeptemberben arról számolt be, hogy egy meghatározott nyugat-európai térségben 21,69 °C-os átlaggal az eddigi legmelegebb nyarat mérték, Európa egésze viszont csak a harmadik legmelegebb nyarat zárta (Copernicus augusztusi közleménye). A nagy területre számolt átlag összemossa a hűvös és forró időszakokat, ezért úgy is kerülhet a rangsor élére, hogy nem dönt rekordot. A hőségcsúcs térképe éppen azokat a szélsőségeket mutatja meg, amelyeket az átlag kisimít.

A két eredmény közül a folyók vízhozama kapcsolódik közvetlenebbül a mindennapokhoz. Azt mutatja, hogy a torkolatoknál számolva Európa nagy folyói idén nyáron kevesebb vizet szállítottak, mint 1992 óta bármelyik nyáron (Copernicus). Mindenkinek, aki ezekre a folyókra támaszkodik – a kisebb rakománnyal közlekedő uszályoktól a partjuk mentén vizet használó földekig –, kevesebb vízzel kellett beérnie.