Fincantieri 600 millió EUR-t költ kábelvédelemre

Európa banki átutalásai, felhőadatai, villamosenergia- és földgázáramlásai több ezer kilométernyi tenger alatti kábelen és vezetéken haladnak át. Ennek az infrastruktúrának a nagy részét senki sem őrzi folyamatosan. Az olasz állami hátterű hajóépítő, a Fincantieri most 600 millió EUR-t költött négy vállalat felvásárlására, és mintegy 1 500 szakértőt vont össze tengeri felmérés, víz alatti drónok és tengerfenék-monitorozás területén (MarketScreener, Fincantieri). A beruházás kézzelfogható. Az már kevésbé világos, hogy ebből valódi védelem lesz-e.

Látni a sérülést nem ugyanaz, mint kijavítani

A Fincantieri új eszközei ahhoz illeszkednek, amit az EU jogszabályai ma már előírnak. A 2022-ben elfogadott, a kritikus szervezetek ellenálló képességéről szóló irányelv a kábelek és csővezetékek védelmét a magánüzemeltetők csendes feladatából közfeladattá tette (EUR-Lex).

Egy kábel védelméhez azonban nem elég végigpásztázni a tengerfeneket. Európának észlelnie kell a sérülést, meg kell állapítania az okát, gyorsan oda kell juttatnia egy javítóhajót, és el kell döntenie, kinek van joga intézkedni. A Fincantieri az első lépésre ad választ. A többi rendszer nagyrészt még hiányzik.

Az EU közvetlenül is elkezdett költeni erre a területre. A Digital Voice szerint az egyik program 45,8 millió EUR-t különített el tenger alatti kábelek védelmére és javítására. Az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz, vagyis az EU fő infrastruktúra-finanszírozási programja 347 millió EUR-t irányított digitális kábelprojektekre (Ecosistema Startup). A Bizottság tengeri biztonsági stratégiája a nemzeti hatóságok közötti együttműködést hangsúlyozza (Európai Bizottság). A nyilvános adatokból ugyanakkor nem látszik, hogy a Fincantieri 600 millió EUR-s költését uniós védelmi forrásból finanszíroznák, vagy hogy az egy közös parancsnoki rendszerhez kapcsolódna.

Olaszország beszállítót épít, Írország viseli a kockázatot

A pénz nem egyenletesen hasznosul. Olaszország egy mérethatékony, nemzeti tenger alatti infrastruktúra-beszállítót kap. Svédországban a Saab három tengeralattjárót adott el Lengyelországnak; a Defence Nordic ezt a svéd védelmi ipar történetének legnagyobb exportmegrendeléseként írta le. Ez is azt mutatja, hogy a hardverbeszerzések gyorsabban haladnak, mint az őket összefogó koordinációs rendszer.

Írország a másik oldalt mutatja. Az Amazon Web Services új, Fastnet nevű transzatlanti kábele 2028-ig Corknál ér partot, és európai felhő- és mesterségesintelligencia-ügyfeleket szolgál majd ki (Bloomberg). Ez tovább erősíti Írország digitális átjárószerepét, miközben egy olyan sérülékenységet is növel, amelyet Dublin egyedül nem tud kezelni. Az amerikai hyperscaler cégek és az ír munkahelyteremtési modell nyernek azon, hogy az ország kábelcsomóponttá válik. A biztonsági költség viszont az ír haditengerészetre és azokra a szövetségesekre hárul, amelyek hajlandók járőrözni. Ír tisztviselők már összekapcsolják az ír vizek alatt történteket a gazdaságpolitikával és a nemzetvédelemmel (The Irish Times).

Amit egyelőre senki sem tud mérni

Ha egy kábelt a parttól 12 tengeri mérföldön túl vágnak el, vagyis ott, ahol véget érnek a felségvizek, a felelősségre vonás az érintett hajó lobogó szerinti államától, vagyis attól az országtól függ, ahol a hajót bejegyezték. Emellett olyan bizonyítási láncra lenne szükség, amely a gyakorlatban alig működik. Az ENSZ tengerjogi egyezménye csak korlátozott joghatóságot ad a kormányoknak a nyílt vízi incidensek esetében (UNCLOS). Ezért a megelőzés és a gyors javítás többet számít, mint az utólagos büntetés.

A valódi próba így a mérhetőség. Nincs nyilvános adat arról, Európa milyen gyorsan észlel egy kábelszakadást, mennyi ideig tart a javítás, vagy a tengerfenék mekkora részét figyelik ténylegesen. Ezek nélkül az alapadatok nélkül nem lehet megítélni, hogy az olasz ipari konszolidációra költött 600 millió EUR nagyobb ellenálló képességet ad-e, mint az olcsóbb megoldások: több kábelútvonal, mélyebb part menti betemetés, közösen fenntartott javítóhajók vagy több járőrözési óra.

Európa kapacitást vásárol, miközben még nem tudja pontosan mérni a védelmet. A Fincantieri által összerakott eszköztár értékesnek bizonyulhat. Amíg azonban a megfigyelési, javítási és jogi rendszerek nem kapcsolják össze ezeket az eszközöket, a kontinens olyan tenger alatti biztonságra költ, amelyet egyelőre meghatározni sem tud pontosan.