Öt szövetséges blokkolta a 0.25%-os ukrán segélyküszöböt

Mark Rutte NATO-főtitkár április végén azt javasolta, hogy minden szövetséges évente legalább a GDP-je 0,25 százalékát fordítsa Ukrajna katonai védelmére. Öt ország állította meg a tervet: az Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Spanyolország és Kanada. Rutte május 20-án elismerte, hogy a javaslat „nem kap egyhangú támogatást, így nem fog működni”. A terv ezzel lekerült az asztalról, de közben pontosan kirajzolta a szövetségen belüli törésvonalakat.

A frontországok és a kényelmes távolságban lévők közti rés

Ha mind a 32 szövetséges teljesítette volna a minimumot, Ukrajna éves katonai támogatása nagyjából 143 milliárd dollárra emelkedett volna. Ez közel háromszorosa annak a 45 milliárd dollárnak, amelyet 2025-ben folyósítottak. A tervet főként azok az országok blokkolták, amelyek gazdaságuk méretéhez képest eddig is keveset költöttek Ukrajnára. Franciaország 2022 óta összesen a GDP-je mintegy 0,3 százalékának megfelelő katonai támogatást adott. A Starmer-kormány évi 3 milliárd fontos brit vállalása előretekintve körülbelül 0,1 százalékot jelent. Olaszország ennél is kevesebbet ad.

A minimumot támogató országok többsége már most is a küszöb felett teljesít. Észtország, Lettország, Litvánia, Lengyelország, Hollandia, Dánia és Norvégia is a javaslat mögé állt (The Telegraph, NATO-jegyzőkönyv, május 21.). Észtország a GDP-je 5 százalékát költi védelemre, és már évekkel azelőtt kezdeményezte a 0,25 százalékos ukrajnai célt, hogy Rutte átvette volna. Lengyelország 4,8 százaléknál tart. Ezek az országok nem gesztusként költenek ennyit, hanem azért, mert közvetlen fenyegetésként számolnak Oroszországgal.

Rutte a helsingborgi külügyminiszteri találkozón nyíltan kimondta ezt az aránytalanságot: hat-hét ország viszi a terhek nagy részét. A többiek nem.

Öt vétó, öt külön számítás

Franciaország saját biztonsági architektúrát épít. Macron 2026. márciusi „dissuasion avancée” doktrínája a francia nukleáris együttműködést nyolc szövetséges államra terjeszti ki, miközben az indítási jog Párizsnál marad. Franciaországnak kedvezőbb az EU Ukrajnának szánt, áprilisban jóváhagyott 90 milliárd eurós hitele, mert az uniós eszközökön keresztül Párizsnak nagyobb befolyása van, mint egy NATO-mandátum esetében. A költségvetési hiány politikai fedezetet ad: 5,1 százalékos GDP-arányos deficittel Franciaország jóval a maastrichti 3 százalékos uniós plafon felett jár. Párizs mégsem aktiválta azt az újrafegyverkezési mentesítési záradékot, amelyet 17 másik tagállam már használ, hogy a védelmi kiadásokat kivonja ezek alól a fiskális szabályok alól. A korlát tehát szelektív.

Az Egyesült Királyság más kényszerpályán mozgott. A Starmer-kormány ugyanabban az időszakban enyhített az orosz eredetű dízelre és repülőgép-üzemanyagra vonatkozó szankciókon egy általános kereskedelmi engedéllyel, amikor blokkolta az ukrajnai támogatási minimumot. A Hormuzi-szoros lezárására adott válságválaszként kiadott engedély formálisan „határozatlan idejű”. Badenoch ellenzéki vezető a parlamentben így foglalta össze az ellentmondást: „Miért elfogadható az orosz olaj, ha az aberdeeni olaj nem az?” London tényleges ukrajnai támogatása jóval az alatt a 0,25 százalékos szint alatt marad, amelyet nem volt hajlandó elfogadni közös célnak.

Olaszország alkualappá tette a támogatási vitát. Meloni összekötötte Olaszország részvételét a SAFE-ben, az EU új védelmi hitelprogramjában, amely közös hitelfelvételt tesz lehetővé fegyverbeszerzésekre, azzal, hogy Brüsszel adjon nagyobb rugalmasságot az energiaárak kezelésében. Saját védelmi minisztere, Crosetto nyilvánosan nyomást gyakorolt a pénzügyminisztériumra, hogy a programot önmagában fogadják el.

Németország, amelyet Rutte dicsért, köztes és kétértelmű helyzetben van. Berlin 2027-re 11,6 milliárd eurót tervez Ukrajnának, ami nagyjából a GDP 0,26 százaléka. A költségvetési pálya azonban 2028-ra 8,5 milliárd euróra csökkenne, vagyis a Rutte által javasolt küszöb alá esne. A dicséret a jelenlegi magatartásnak szólt, nem egy kötelező vállalásnak.

A menekülőút

Az EU 90 milliárd eurós hitele számviteli szürkezónát teremt. Az első részletből 28,3 milliárd eurót katonai célokra különítettek el, az első kifizetés júniusban várható. Az uniós tagállamok így érvelhetnek azzal, hogy a közös európai hitelfelvételből rájuk jutó rész Ukrajna támogatásának számít, miközben a költség a nemzeti védelmi büdzsék helyett az EU mérlegében jelenik meg. Rutte minimuma éppen ezt a rugalmasságot akarta lezárni.

A július 7–8-i ankarai csúcs előtt így olyan kérdés maradt nyitva, amelyről a szövetség nem szívesen beszél nyilvánosan: működhet-e a NATO kollektív biztonsági garanciaként, ha legnagyobb tagjai rendszeresen kevesebbet költenek arra a fenyegetésre, amellyel a kisebb frontországok naponta számolnak? Rutte még próbálkozhat puhább változattal, önkéntes vállalással vagy egyhangúságot nem igénylő politikai céllal. Az adatok azonban már látszanak. A frontországok egyre kevésbé kérnek udvariasan.