Négy ország £400m védelmi bankot indít

Nagy-Britannia, Finnország, Hollandia és Lengyelország olyan védelmi finanszírozási eszközt hozna létre, amely közös megrendeléseket fogna össze, hiteleket adna szövetségeseknek, és még azelőtt fizetne a beszállítóknak, hogy a kormányok rendezték volna a számláikat. A cél valós szűk keresztmetszet: Európa védelmi költségvetései nőnek, de az országok továbbra is külön vásárolnak, kis tételekben rendelnek, a gyártósorok kapacitását pedig nem használják ki teljesen. A gond az, hogy a működéshez szükséges jogi keretből egyelőre szinte semmi nem látszik nyilvánosan.

Mit csinálna valójában az MDM?

Keir Starmer brit miniszterelnök június 30-án jelentette be a Multilateral Defence Mechanismet, amelyhez Nagy-Britannia védelmi beruházási tervéből 400 millió fontot különítettek el (GOV.UK). Az MDM önálló nemzetközi pénzügyi intézmény lenne, tehát nem egyetlen kormány alá tartozna (Pinsent Masons). A feladata az lenne, hogy több ország keresletét egyesítse, hitelt adjon közös beszerzésekre, készleteket finanszírozzon, és előre kifizesse a gyártókat, hogy azok bővíteni tudják a termelést. A finn Yle szerint a négy ország 2027-re indítaná el a mechanizmust (Yle).

Ez azért számít, mert a meglévő csatornák nem erre valók. A NATO beszerzési ügynöksége, az NSPA képes többnemzeti vásárlásokat menedzselni, de nem ad hitelt, és nem finanszírozza előre a beszállítókat (NATO). Az EU SAFE-eszköze, vagyis a Security Action for Europe, a blokk 150 milliárd EUR-s védelmi hitelprogramja már finanszíroz beszerzéseket, de a szabályai az európai beszállítók felé terelik a pénzt: a 65 százalékos európai eredetkövetelmény korlátozza, hogy a kormányok mennyit vásárolhatnak brit vagy amerikai gyártóktól (Council). Az MDM e kettő közé kerülne: nem uniós költségvetési eszköz, nem NATO-parancsnoki struktúra, hanem bankhoz hasonló réteg, amely még a szállítás előtt finanszírozhatóvá tenné a közös rendeléseket.

A hiányzó szabálykönyv

Az ambíció és a dokumentált valóság között nagy a távolság. Nincs nyilvános négyoldalú megállapodás, amely kötelezettségeket hozna létre. A brit pénzügyi vállalás papíron szerepel, de a kutatók nem tudtak ellenőrizni holland tőkehozzájárulást, lengyel alapító aláírást vagy finn jogi szöveget (Pinsent Masons, GOV.UK). Nem tudni, ki lenne az intézmény tulajdonosa, ki szavazna, ki auditálná, ki vehetne fel hitelt, és ki írná alá a tényleges szerződéseket.

Az sem világos, hogy az MDM közvetlenül vásárolna-e, vagy a megrendeléseket az OCCAR-on keresztül futtatná, azon a francia–német vezetésű ügynökségen át, amely már most is többnemzeti fegyverprogramokat kezel. A holland védelmi politika támogatja a többnemzeti beszerzéseket, de végrehajtó szervet semmi nem nevez meg (Defensie Dichtbij). Egy védelmi bank hitel- vagy garanciavállalással pénzügyi kockázatot is teremt, az alapító országok pedig eddig nem mondták meg, kinek a mérlegében jelenne meg ez a kockázat.

Beszállítói szabályok és gyártósorok

A politikai ütközőpont a beszállítók jogosultsága lesz. Franciaország a SAFE esetében azért próbálta korlátozni a brit részvételt, hogy megvédje az uniós ipari preferenciát (CER, Rzeczpospolita). Ha az MDM hasonló korlátozások nélkül működik, akkor finanszírozási útvonalat nyithat amerikai vagy brit beszállítók felé a SAFE szabályain kívül. Párizs azt akarja, hogy az uniós védelmi pénz uniós beszállítókat építsen; egy lazább jogosultsági szabályokkal működő párhuzamos csatorna ezt a logikát gyengítené.

A pénz azonban önmagában nem oldja meg a termelési korlátokat. Jüri Luik volt észt diplomata az ERR-nek azt mondta, hogy az ankarai NATO-csúcson nem a költségvetések, hanem a védelmi ipari szűk keresztmetszetek lesznek a középpontban (ERR). Az észt Äripäev ezt egyszerűbben fogalmazta meg: az euró nem állít meg tankot vagy rakétát (Äripäev). Ha a lőszergyártó sorok és a légvédelmi alkatrészeket előállító üzemek már most teljes kapacitáson futnak, egy új hitelintézmény nem fogja felgyorsítani a szállítást.

Az MDM ott lehet igazán hasznos, ahol ismételhető, szabványosított termékekről van szó: lőszerről, szenzorokról, elektronikai hadviselési eszközökről és készletekről, ahol az összevont kereslet elég biztosítékot adhat a beszállítóknak a kapacitásbővítéshez. A csúcskategóriás légvédelmi rendszerek hiányát jóval kevésbé valószínű, hogy megoldja, mert ott a gyártási helyek és az alkatrészláncok már évekkel vannak lemaradva.

A 2027 előtti próba nagyon konkrét lesz: nyilvános alapító okirat, megnevezett tagok és lekötött tőke, azonosított beszerzési útvonal, világos beszállítói jogosultsági szabályok, aláírt szerződések és szállítási ütemtervek. Ezekkel a válaszokkal a négy kormány tartozik. Addig az MDM ígéretes infrastruktúra, nem bizonyított védelmi képesség.