Kisiklott a francia-német vadászgépterv

Az FCAS/SCAF összeomlása nem pusztán egy hiányzó európai vadászgépről szól. A programnak egy pilótás új generációs harci gépet, drónokat és közös harci felhőt kellett volna összekötnie: vagyis azt a digitális idegrendszert, amelyre a jövő légiereje épülne (The Guardian, The Straits Times). A program azért bukott el, mert Franciaország és Németország nem tudott megegyezni arról, ki ellenőrzi a rendszer központi technológiáját.

Az irányítás volt a vita tétje

Párizs, Berlin és Madrid a célt illetően egyetértett: Európának olyan jövőbeli légi harcrendszerre van szüksége, amely összekapcsolja a repülőgépeket, szenzorokat, drónokat és adatfolyamokat. A konfliktus akkor kezdődött, amikor ebből mérnöki döntési jog, szabadalmi tulajdon, exportpolitika és katonai doktrína lett.

A programot a kormányok és az ipari „pillérnek” nevezett szereplők között osztották fel. A vadászgépet a Dassault vezette, az Airbus fontos szerepet kapott a távoli hordozóeszközök és a harci felhő fejlesztésében, Spanyolország pedig az Indrán és más vállalatokon keresztül kapcsolódott be (The Aviationist). Ez a felosztás addig tűnt kiegyensúlyozottnak, amíg ki nem derült, hogy a vadászgép lesz az egész rendszer kulcsa.

A Dassault és az Airbus ezután azon ütközött össze, ki határozza meg az új generációs vadászgép szerkezetét, tervezési döntéseit, munkamegosztását és szellemi tulajdonát (Le Figaro, Avio Space). Amikor ez a vita megmerevedett, a politikai szerkezetben nem maradt olyan döntőbíró, aki rá tudott volna kényszeríteni egy kompromisszumot a felekre.

A francia álláspont mögött világos stratégiai logika áll. A harci repülés érinti a nukleáris elrettentést, a repülőgép-hordozós műveleteket, a fegyverexportot és a Dassault túlélését teljes értékű repülőgép-tervező vállalatként. A német pozíció sem súlytalan: ha Berlin jelentős részt fizet Európa újrafegyverzéséből, a német ipar nem fogja elfogadni, hogy egy francia vezetésű repülőgépben tartósan alárendelt szerepet kapjon.

Brüsszel pénzt adhatott, parancsnoki láncot nem

Az Európai Védelmi Alap kutatás-fejlesztést finanszírozhat, de nem döntheti el, ki birtokolja egy vadászgép architektúráját, és ki ellenőrzi az exportot (EU-rendelet). Az Európai Bizottság a védelmi napirendjén keresztül ösztönözheti a közös beszerzést és az ipari felkészültséget, de a Dassault-t és az Airbust nem alakíthatja egyetlen parancsnoki lánccá (Bizottsági védelmi napirend).

Ugyanez a korlát látszik az EDIP-nél, a javasolt európai védelmi ipari programnál is. A kezdeményezés Európa védelmi gyártóbázisát erősítené és közös vásárlásokra ösztönözne, de nem osztja szét az FCAS szabadalmait, és nem nevez ki nemzetek feletti fővállalkozót (EDIP-javaslat). Az Európai Parlament védelmi készenlétről szóló megállapodása gyorsíthatja az engedélyezési és beszerzési eljárásokat, a fő tervezési jogköröket azonban továbbra is az államoknál és a vállalatoknál hagyja (Európai Parlament).

Ez az európai védelmi integráció tanulsága. Az uniós pénz jutalmazhatja az együttműködést és csökkentheti a súrlódást. A stratégiai repülőgép belsejében lévő szuverenitási kérdéseket nem tünteti el: ki tervezi, ki adhatja el, ki viseli a csúszásokat, és melyik légierő kap elsőbbséget.

Az alkupozíció máshová kerül

Franciaország most megvédheti a Dassault tervezési jogköreit és exportmozgásterét, de a nemzetibb út nagyobb nyomást helyez a francia költségvetésre. Párizsnak közben ugyanazokkal az üzemeltetési problémákkal kell szembenéznie, amelyeket a francia légierőről szóló viták már azonosítottak: a lopakodóképességgel, az ellenséges légvédelem elnyomásával és a nagy intenzitású háborúhoz szükséges gépmennyiséggel (Ifri).

Németország nem repülőgépet, hanem opciókat nyert. Az Airbus és német partnerei bemutatták a Team Gen 6 nevű, német központú alternatívát, amely repülőipari, hajtómű-, szenzor- és rakétavállalatokra épül (Deutschlandfunk). Berlin emellett vásárolhat több F-35-öst, kapcsolatot kereshet a GCAP-pal, vagyis a brit-olasz-japán Global Combat Air Programme-mal, illetve támogathat egy Airbus-vezette európai irányt (ZEIT).

Olaszország és a Leonardo helyzete ezzel erősödött, mert a GCAP most rendezettebbnek látszik, míg az FCAS megoldatlan konfliktusokkal azonosul. A GCAP közös ipari vállalata, az Edgewing már kijelölt tervezési és fejlesztési utat ad a meglévő partnereknek (Leonardo, BAE Systems). Németország bevonása nagyobb súlyt adna a programnak, de újranyitná ugyanazokat a kérdéseket a munkamegosztásról és az irányításról.

A keleti szárny más szemszögből olvassa a vitát. Lengyelország hivatalosan átvette az első F-35-öseit, és beszerzéseinek jelentős részét olyan rendszerek köré építette, amelyek gyorsan illeszkednek a NATO-műveletekbe (Euronews Poland). Varsó és több szomszédja számára a ténylegesen megérkező képesség többet ér, mint a megakadó autonómia.

A nyitott kérdés az, Európa meg tudja-e menteni a sikertelen repülőgép köré tervezett rétegeket. Egy új francia-német légvédelmi adatprojekt arra utal, hogy Párizs és Berlin legalább a közös digitális architektúra egy részét megpróbálhatja megtartani (Global Banking & Finance). A harci felhő valamilyen formában akkor is tovább élhet, ha a vadászgépes pálya elbukott (Onet).

Az FCAS azért omlott össze, mert Európa politikai szimbólumot épített egy olyan projektre, amelynek tulajdonosi szabályairól Franciaország és Németország még nem állapodott meg. A következő zászlóshajó-program ugyanezen a próbán megy majd át. A francia-német válasz dönti el, hogy az európai védelmi integráció fegyvereket épít-e, vagy főként azt finanszírozza, hogy ki vezetheti az építkezést.