€2.3bn után Berlin leállítja az F126 fregattot

Németország június 24-én leállította az F126 fregattprogramot: Berlin hat nagy hadihajóra kötött szerződést mondott fel, miután már nagyjából 2,3 milliárd EUR-t elköltött a projektre (BMVg, Euronews). Boris Pistorius védelmi miniszter szerint a Damen Naval vezette holland konzorcium már nem tudta tartani az elfogadott ütemtervet és költségkeretet. Egyetlen hajót sem adnak át.

A pótlásra Berlin legfeljebb nyolc kisebb MEKO A-200 fregattot venne a német TKMS-től. Ezeket tengeralattjáró-elhárításra tervezik, vagyis tengeralattjárók felderítésére, követésére és támadására (Defense News, Bundeswehr). A megrendelés azonban a Bundestagtól, a német szövetségi parlamenttől függ, és az a beszerzési csomag, amelyről a képviselők szavazhatnának, még nem készült el.

Hogyan váltotta fel egy régebbi, bevált terv a zászlóshajóprojektet

Az F126-nak azt kellett volna bizonyítania, hogy az európai védelmi ipar képes határokon átívelő hadihajóprogramot végigvinni. A holland Damen 2020-ban fővállalkozóként és tervezési vezetőként nyerte el a szerződést, miközben az építést német hajógyárakra bízták volna. A konstrukció végül határidőcsúszásokon, szoftveres illesztési hibákon és azon akadt fenn, hogy a műszaki terveket nem sikerült zökkenőmentesen átadni a német ipari partnereknek (Opex360).

Berlin még mérlegelte, hogy a Rheinmetall hajóépítő üzletágán keresztül mentse meg a programot. A minisztérium szerint ez az út 18 milliárd EUR fölé vitte volna a teljes költséget (Handelsblatt). Emellett Németországnak le kellett volna mondania a Damennel szembeni esetleges kártérítési igényekről, amelyek sikerét maga Pistorius is bizonytalannak nevezte (MarineLink). A minisztérium végül a leállítás mellett döntött.

A gond nem pusztán műszaki volt, hanem irányítási is: ki tervez, ki épít, ki viseli a felelősséget, és ki fizet, ha szétesik az ütemterv. Az F126 beleillik abba a szélesebb európai mintázatba, amelyben a közös védelmi projektek éppen ezeken a kérdéseken feszülnek meg. Ha a partnerek nem tudnak megegyezni arról, mennyi munka jusson az egyes országok cégeinek, vagy ki rendelkezzen a kulcstechnológiával, a határidők csúsznak, a költségek pedig nőnek. A Damen ezzel elveszíti pozícióját a német haditengerészeti piacon, méghozzá Németország legnagyobb háború utáni haditengerészeti szerződésében (Deutschlandfunk). Berlin döntése a jövőbeli partnereknek is üzen: ha egy közös szerződés nyomás alá kerül, Németország hazaviszi a munkát.

Az EU eszközei éppen az ellenkező irányba terelnék a tagállamokat. A SAFE, az unió új közös védelmi beszerzéseket támogató hiteleszköze, valamint az Európai Védelmi Alap ösztönzőket ad a közös vásárlásra. Ezek azonban nem döntik el, melyik fregattot rendelje meg egy ország, nem veszik át a nemzeti költségvetési hatásköröket, és nem nyelik el a felelősséget, ha egy szerződés elbukik (European Commission). Brüsszel együttműködésre ösztönöz, de a „ki mit épít” nemzeti politikája továbbra is erősebb korlát marad.

Hajók, amelyek egyelőre csak papíron léteznek

A döntés súlya túlmutat a hajógyárakon. A német külügyminisztérium a Balti-tengert a megerősítés és utánpótlás stratégiai útvonalaként írja le, a tengeri biztonságot pedig az Északi-sarkvidék térségében tapasztalható orosz tengeralattjáró-tevékenységgel köti össze (German Foreign Ministry). Németország szövetségesei azt várják Berlintől, hogy tengeralattjáró-elhárító kapacitást adjon: szonárokat, helikoptereket, járőrhajókat a tengeri útvonalak, kábelek és vezetékek védelmére. Ezek az elvárások most olyan hajókon nyugszanak, amelyek még nem léteznek.

Lengyel elemzők feltételes ítéletet mondanak: ha a MEKO-ra váltás gyorsabban hoz hadihajókat, mint amire a beragadt F126-program képes lett volna, a leállítás fájdalmas, de racionális döntésnek látszik. Ha viszont a Bundestag késlekedése, a TKMS kapacitáskorlátai vagy a konfiguráció körüli viták lassítják a pótlást, az ügy újabb érv lesz amellett, hogy Berlin stratégiai ambícióról beszél, de bizonytalanságot szállít arról, mit tud ténylegesen biztosítani (Rzeczpospolita Radar). Iparági beszámolók szerint az első MEKO 2029 végén érkezhet, de ezt a dátumot parlamenti döntés még nem támasztja alá (Naval News).

A minisztérium felmondhat egy szerződést. A következő lépést csak a Bundestag finanszírozhatja. A NATO pedig tervezhet német tengeralattjáró-elhárító kapacitással, amennyit akar: a hajókat valakinek le is kell szállítania. Németország szövetségesei számára az lesz a valódi próba, hogy Berlin most gyorsabb megoldást választott-e, vagy csak egy újabb késést nevezett át.