Németország tőkepiacról pótolná a nyugdíjhiányt

Az EU-ban minden 65 év feletti emberre nagyjából három munkaképes korú felnőtt jut, aki befizet a nyugdíjrendszerbe (Eurostat). Ez az arány két fő felé tart (European Commission 2024 Ageing Report). A német nyugdíjbizottság erre az utóbbi évek egyik legátfogóbb reformcsomagjával válaszolt a nagy uniós gazdaságok közül. Három eszközt kötne össze: tőkepiaci megtakarítással egészítené ki az állami nyugdíjat, fokozatosan emelné a nyugdíjkorhatárt, és szigorítaná a korai kilépés szabályait. Berlin modelljét egyetlen másik ország sem veszi át egy az egyben. A demográfiai matematika viszont mindenhol ugyanaz.

Hogyan feszül szét a felosztó-kirovó rendszer

Az európai állami nyugdíjrendszerek alapja egyszerű alku: a mai dolgozók járulékaiból fizetik a mai nyugdíjasokat. Ez addig működik viszonylag stabilan, amíg a befizetők jóval többen vannak, mint az ellátottak. Amikor ez az arány romlik, a hiányt valakinek állnia kell: magasabb járulékokkal, alacsonyabb nyugdíjakkal, későbbi nyugdíjba vonulással, több bevándorló munkavállalóval vagy nagyobb költségvetési transzferekkel (European Commission 2024 Ageing Report).

A német tőkepiaci kiegészítés ebből a körből próbál kilépni. A terv szerint a dolgozók pályájuk alatt pénzügyi piacokon is megtakarítást építenének, így nyugdíjuk nem függene teljesen a következő generáció bérjárulékaitól. Az átmenet azonban létrehoz egy köztes nemzedéki terhet. A jelenlegi nyugdíjasokat továbbra is finanszírozni kell, miközben a fiatalabb dolgozók befizetéseinek egy része már piaci megtakarításba kerülne (Eurostat, OECD). A tőkefedezeti elem nem tünteti el a demográfiai számlát. Csak áthelyezi.

Svédország már működtet egy ilyen megosztott rendszert: a köznyugdíj-járulékból 16 százalékpont a hagyományos felosztó-kirovó rendszerbe megy, 2,5 százalékpont pedig a piacokon befektetett „prémium nyugdíjba” (Pensionsmyndigheten). A német tanulság szűkebb, mint amilyennek elsőre látszik. A piaci elem működhet kicsi, jól szabályozott kiegészítésként egy erős állami nyugdíjrendszer mellett. A svéd számvevőszék ugyanakkor komoly fogyasztóvédelmi hiányosságokat talált az alapplatformon, és arra figyelmeztetett, hogy a több választható alap önmagában nem hoz jobb eredményt (Riksrevisionen).

Három ország, három költségelosztási modell

Franciaország 62-ről 64 évre emelte a nyugdíjkorhatárt, a változást 2030-ig vezetik be fokozatosan (Vie publique). A költségvetési megtakarítás teljesen attól függ, hogy az idősebb munkavállalók ténylegesen munkában maradnak-e. A 60-64 évesek körében 2023-ban csak 39,7 százalék dolgozott (INSEE). Ha a magasabb korhatárhoz nincsenek állások, a rendszer csak a munkanélküli-ellátás felé tolja az embereket.

Spanyolország nem a későbbi kilépést, hanem a több bevételt választotta. A generációk közötti méltányossági mechanizmus fokozatosan emeli a munkáltatói és munkavállalói járulékokat, és tartalékalapot épít arra az időszakra, amikor a baby boomer nemzedék nagy tömegben vonul nyugdíjba (OECD Pensions at a Glance). A dolgozók és a cégek most fizetnek többet, hogy később védjék az állami nyugdíjat.

Olaszországban már most is Európa egyik legmagasabb, 67 éves nyugdíjkorhatára van, de a korai kilépési utak újranyitása rendre elviszi a megtakarítás egy részét. Az állami nyugdíjkiadások a GDP 15 százaléka körül vannak, ami az egyik legmagasabb arány az EU-ban (European Commission 2024 Ageing Report, OECD Pensions at a Glance).

Minden ország más eszközhöz nyúlt. A korlátot egyik sem kerülte meg. A dolgozókat, a nyugdíjasokat, a munkáltatókat és az adófizetőket egyszerre nem lehet teljesen megvédeni.

Ki viseli a terhet

A későbbi nyugdíjba vonulás és a piaci megtakarításokra épülő kiegészítés azoknak kedvez, akik stabil, jól fizetett, fizikailag kevésbé megterhelő munkát végeznek. Ők tovább tudnak dolgozni, és évtizedeken át tudják gyarapítani megtakarításaikat. A fizikai munkát végzők, az ápolási-gondozási feladatok miatt megszakított pályájúak vagy a rossz egészségi állapotú emberek gyakran nem ebben a helyzetben vannak (European Commission Pension Adequacy Report, Eurostat). A fiatal dolgozók az átmenet alatt kettős terhet viselnek: fizetik a mai nyugdíjasokat, miközben a saját megtakarításaikat is fel kell építeniük. A vagyonkezelők pedig minden olyan rendszerből nyernek, amely több nyugdíjpénzt terel a piacokra. Ezért válik politikai kérdéssé az alapok irányítása és díjazása.

A gyakorlati kérdés az, hogy akiknek tovább kellene dolgozniuk, találnak-e és meg is tudnak-e tartani állásokat. Amíg az idősebb munkavállalók foglalkoztatási rátája nem javul, a nyugdíjkorhatár emelése könnyen a nyugdíjrendszer hiányából szegénységi problémát csinálhat (OECD). Németország most azt dönti el, hova kerüljön a demográfiai számla. Ugyanezt teszi minden európai kormány is, csak a legtöbb még távolabb van attól, hogy ezt kimondja.