Athén felülírná a török–líbiai alkut

A Földközi-tenger keleti medencéjének egyik legfontosabb határvitája nem katonákról és szárazföldi határvonalakról szól, hanem tengeri koordinátákról. Július 27-én görög és líbiai delegációk Athénban lezárták a technikai tárgyalások harmadik fordulóját: azt vetették össze, hogy a nemzetközi jog alapján hol találkoznának a két ország tengeri övezetei Krétától délre (ERT, ProtoThema). Az egyeztetés technikai jellegű, a cél viszont politikailag nagy súlyú: Athén olyan tengeri határmegállapodást akar Líbiával, amely gyengítené a 2019-es török–líbiai memorandumot, vagyis azt az alkut, amely a görög szigeteket lényegében lehagyta a kelet-mediterrán tengeri térképről.

A görög stratégia logikus, de van egy nyilvánvaló gyenge pontja: olyan partnerre épít, amely alig képes egységes álláspontot képviselni.

A memorandum, amelyet Kréta nem engedhet meg magának

Törökország és a tripoli székhelyű líbiai kormány 2019 novemberében olyan memorandumot írt alá, amely a két ország partjait közvetlenül egymással szemben álló partvonalakként kezelte. Az így meghúzott határ a görög szigeteknek, mindenekelőtt Krétának, szinte semmilyen tengeri súlyt nem adott. Az ENSZ tengerjogi egyezménye, az UNCLOS, amely a tengeri határok egyik fő nemzetközi jogi kerete, főszabály szerint a szigeteknek ugyanazokat a tengeri övezeteket ismeri el, mint a szárazföldi partoknak, kivéve, ha lakhatatlan sziklákról van szó (UNCLOS). Kréta nagy, állandóan lakott sziget. A memorandum mégis úgy kezeli, mintha alig számítana.

Az EU vezetői néhány héten belül elutasították a megállapodást. Az Európai Tanács, vagyis az állam- és kormányfők testülete kimondta, hogy a memorandum sérti harmadik államok szuverén jogait, és nem kötheti azokat az országokat, amelyek nem részesei az egyezségnek (European Council). A politikai elutasítás azonban önmagában nem hozott létre versengő megállapodást. A memorandum így továbbra is ott maradt a török és líbiai diplomáciai iratokban, és Ankara déli joghatósági igényeinek hivatkozási alapjaként működik.

A görög stratégia és a leggyengébb pontja

Görögország válasza türelmesebb megközelítésre épül: Líbiával külön kétoldalú tengeri határt akar rögzíteni Krétától délre. Ha a két ország saját határvonalban állapodik meg, Ankarának sokkal nehezebb lesz úgy bemutatnia a 2019-es memorandumot, mintha az lenne az egyetlen létező egyezség.

A gond Líbián belül kezdődik. Az ország 2014 óta rivális kormányzati központokra szakadt. A keleti székhelyű képviselőház a beszámolók szerint soha nem ratifikálta a Törökországgal kötött 2019-es memorandumot, ezért annak belső jogi státusza már azelőtt vitatott, hogy a nemzetközi jog kérdései egyáltalán előkerülnének (Ahram Weekly). Görögországnak arra van szüksége, hogy ezek a rivális intézmények elég sokáig tárgyalóképesek maradjanak ahhoz, hogy olyan koordináták szülessenek, amelyeket később egy szerződésben vagy akár a Nemzetközi Bíróság előtti ügyben is használni lehet.

A közös technikai bizottság június 10-én Tripoliban tartotta a második fordulót, majd Athénban ült össze harmadszor. A görög tájékoztatás szerint egyelőre nincs közösen elfogadott koordinátasor és nincs megállapodástervezet sem (ERT).

Törökország jogi érvelése szűkebb annál, mint amit a politikai vita sugall. Ankara nem azt állítja, hogy a szigetek soha nem számítanak. Arra hivatkozik, hogy a nemzetközi bíróságok bizonyos esetekben csökkentették egyes szigetek tengeri hatását, ha a teljes súlyuk aránytalan eredményt hozott volna; ennek az érvelésnek van támasza az ítélkezési gyakorlatban (ICJ Libya/Malta, Daily Sabah). Egy sziget hatásának csökkentése és a sziget jogi eltüntetése azonban két különböző művelet. A 2019-es memorandum inkább az utóbbihoz áll közel.

Miért figyel Róma és Nicosia?

Olaszország Líbiát elsősorban energia- és migrációs szempontból nézi. A GreenStream vezeték líbiai gázmezőket köt össze Szicíliával, Guido Crosetto védelmi miniszter és Antonio Tajani külügyminiszter pedig a Földközi-tenger déli térségének stabilitását közvetlen gazdasági érdekként írta le (Formiche).

Ciprus kitettsége még közvetlenebb. Európai energiacégek ciprusi vizeken fejlesztenek tengeri gázmezőket, a kitermelés célzott indulása 2028 (Phileleftheros). Ha Törökország térképe a Kelet-Mediterráneum egyik részén legitimitást nyer, Nicosia tengeri igényeit máshol is könnyebb lesz vitatni. Törökország ráadásul katonai jelenléttel is megtámasztotta líbiai pozícióját, így a 2019-es megállapodást papíron önmagában nehéz felülírni (Les Clés du Moyen-Orient).

Athén, amely közben az EU legújabb orosz szankciós csomagját is blokkolja a görög hajózási ágazat védelmében, arra fogad, hogy a lassú, technikai térképezés végül erősebb lehet egy politikai memorandumnál. Görögországnak most van jogi stratégiája. A kérdés az, hogy a megvalósításához szükséges líbiai állam elég stabil partner-e hozzá.