Guterres nicosiai békelökése

Nicosiában, Európa utolsó megosztott fővárosában az ENSZ ütközőzónája utcákon vág keresztül. Az egyik oldalon a Ciprusi Köztársaság működik EU-tagállamként. A másikon az a ciprusi török közigazgatás ellenőrzi a területet, amelyet csak Ankara ismer el, és amelyet Törökország hadserege 1974 óta tart megszállva. Ötvenkét év telt el, de a fizikai határvonal megmaradt. A politikai is.

António Guterres ENSZ-főtitkár július 27. és 29. között a szigetre utazik, hogy „előmozdítsa a békeerőfeszítéseket”; hivatalban lévő főtitkár évek óta nem tett ilyen látogatást Cipruson (UN, Reuters/Internazionale). Néhány nappal korábban az Európai Bizottság is formális uniós szereplőt adott a folyamatnak: Raffaele Fittót, a Bizottság ügyvezető alelnökét nevezte ki Ciprusért felelős különleges képviselőnek (Decode39, Eunews). Fitto feladata az uniós részvétel összehangolása az ENSZ vezette tárgyalások mellett: Brüsszel így már nem csak megfigyelőként, hanem nevesített megbízotton keresztül ül az asztalnál. New York és Brüsszel visszaterelné a folyamatot egy tárgyalási pályára. Csakhogy a két oldal ma már abban sem ért egyet, hová kellene vezetnie ennek a pályának.

Két végállapot, egy sziget

Az ENSZ rendezési kerete kétzónás, kétközösségű föderációt irányoz elő: egy államot, egy szuverenitást, a ciprusi görögök és a ciprusi törökök politikai egyenlőségével. A „politikai egyenlőség” itt azt jelenti, hogy a két közösség a népességi arányoktól függetlenül osztozna a kormányzati hatalmon, és mindkettő blokkolhatná azokat a döntéseket, amelyek alapvető érdekeit sértik. Ezt az alapot erősítette meg az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1251-es határozata is (S/RES/1251(1999)). Görögország és a Ciprusi Köztársaság szerint minden új tárgyalásnak innen kell indulnia (Euronews Greece).

Törökország és a ciprusi török vezetés ezt a kiindulópontot elutasítja. Ankara 2026. júliusi álláspontja szerint bármilyen folyamat előtt el kell ismerni a „szuverén egyenlőséget és az egyenlő nemzetközi státuszt”, és Törökország részrehajlással vádolja az EU-t, amióta Ciprus 2004-ben csatlakozott az unióhoz (Turkish MFA). Ez a megfogalmazás a gyakorlatban nem egy föderáció, hanem két külön állam irányába mutat.

A vita tehát nem szavakról szól, hanem a rendezés végállapotáról. A szakadék áthidalására tett utolsó komoly kísérlet 2017-ben, a svájci Crans-Montanában omlott össze, amikor a tárgyaló felek nem tudtak megállapodni a kormányzásról, a területi kérdésekről, a tulajdonról és Törökország biztonsági garanciáiról (S/2017/814). A mostani látogatás előtt a nyilvános dokumentumokban nincs olyan jel, amely szerint ez a patthelyzet érdemben oldódott volna.

Miért nem maradhat kívül az EU

Az EU az egész szigetet uniós területnek tekinti. A csatlakozási szerződés 10. jegyzőkönyve alapján azonban az uniós jog alkalmazását felfüggesztették északon, mert a Ciprusi Köztársaság ott nem gyakorol tényleges ellenőrzést (Protocol No 10). A megosztottságon átívelő átkelést és a korlátozott kereskedelmet külön zöldvonal-rendelet szabályozza (Regulation 866/2004). Bármilyen rendezést uniós jogra, határigazgatási gyakorlatra és jogokra kellene lefordítani. Emiatt az EU nem pusztán tanúja, hanem működtető része lenne bármilyen megállapodásnak.

Az uniós kormányok ugyanakkor nem egyformán nézik Ciprust. Nyilvánosan egyetlen nagy uniós főváros sem köti a Törökországgal fenntartott kapcsolat minden elemét a ciprusi ügyhöz. Ankara túl fontos a migráció, a NATO-n belüli együttműködés és a regionális biztonság szempontjából. Ez az óvatosság mozgásteret ad Törökországnak: a diplomáciai folyamat közben is mélyítheti az északi területtel való integrációt. Kaja Kallas, az EU külügyi főképviselője jelezte ennek a türelemnek a határát, amikor felszólította Törökországot, hogy tartsa tiszteletben Ciprus szuverén jogait az északra tervezett gázvezetékkel kapcsolatban (Cyprus Mail, To Vima). A figyelmeztetés azonban nem következmény, és Ankara pontosan érti a különbséget.

Mi számítana elmozdulásnak

Tufan Erhurman ciprusi török vezető úgy üdvözölte a látogatást, mint lehetőséget arra, hogy a felek jobban megértsék egymást (Politis). Guterres legutóbbi jelentése ugyanakkor azt állapította meg, hogy a korábban elfogadott bizalomépítő intézkedéseket továbbra sem hajtották végre (Cyprus Mail).

A legerősebb eredmény egy új öt plusz egyes konferencia menetrendje lenne: a két ciprusi fél, Görögország, Törökország, az Egyesült Királyság és az ENSZ ülne tárgyalóasztalhoz, előre rögzített napirenddel. Kisebb, de valódi előrelépést jelentenének a konkrét vállalások is: új átkelőhelyek, gyakorlati kereskedelmi könnyítések vagy olyan bizalomépítő lépések, amelyeket ténylegesen végre is hajtanak. Az üresen meleg hangú közlemények csak azt erősítenék meg, amit az eddigi mérleg is mutat: a nemzetközi rendszer ma jobban tudja kezelni Ciprus megosztottságát, mint megoldani. Ha a látogatás nem hoz menetrendet, napirendet és konkrét vállalásokat, az azt jelzi majd, hogy az ENSZ továbbra is képes adminisztrálni a ciprusi ügyet, de egyelőre nem tudja kimozdítani.