Hormuz lezárása 12.5%-os energiaár-sokkot hoz

Európa következő inflációs próbája most egy Irán és Omán közötti szűk tengeri átjárón múlik. Irán azt állítja, hogy lezárta a Hormuzi-szorost, Washington viszont vitatja, hogy a forgalom ténylegesen leállt volna. A piacoknak nem kell teljes blokád ahhoz, hogy árat emeljenek: elég a kockázat, a késés és az, hogy kevés a gyorsan mozgósítható helyettesítő szállítmány.

A tétet a méret adja. 2024-ben naponta mintegy 20 millió hordó olaj és kőolajtermék haladt át Hormuzon, ami a globális fogyasztás nagyjából 20 százaléka. A világ LNG-kereskedelmének körülbelül ötöde szintén ezen az útvonalon ment keresztül az EIA szerint. A szállítmányok többsége Ázsiába tart, nem Európába. Csakhogy Európa globális piacokon vásárol energiát, ezért egy Kínát, Indiát, Japánt és Dél-Koreát kiszolgáló szűk keresztmetszet Rotterdamtól Sziléziáig megemelheti a dízel, a gáz, a műtrágya és az ipari alapanyagok költségét.

A sokk először az árakon megy át

Európa kitettsége nem elsősorban az Öbölből érkező közvetlen olajszállításokból fakad. Németország 2025-ben nyersolajimportjának csak 6,1 százalékát szerezte be közvetlenül a Közel-Keletről, miközben teljes energiaimport-függősége 67 százalék volt a Destatis adatai szerint. Ez a feszültség lényege: a közvetlen kitettség alacsony lehet, az árkitettség mégis magas.

Az első csatorna a várakozásoké. A határidős árak már akkor elmozdulnak, ha a kereskedők szűkösebb kínálatra, drágább fuvarozásra vagy magasabb háborús kockázati felárra számítanak. A BNP Paribas arra figyelmeztetett, hogy a normál hormuzi forgalomnak csak egy része terelhető át vezetéken, ezért az olajpiac gyorsan beárazza a közeli szállítások szűkösségét a Brent-görbén keresztül BNP Paribas.

A második csatorna az, ahogyan a nagykereskedelmi energiaárak átmennek a háztartások és a cégek költségeibe. Az EKB júniusi előrejelzése szerint a nyersolaj és a finomított termékek drágulása gyorsan és teljesen megjelenik a folyékony üzemanyagokban. A gáz és az áram lassabban, országonként eltérően követi a sokkot, mert a szerződések, a fedezeti ügyletek, a tarifák és az adók különböznek EKB-előrejelzés. Ugyanaz a külső sokk ezért az egyik országban üzemanyagár-szorítást, a másikban áramárproblémát, máshol pedig ipari árrésromlást okoz.

Ki fizet, és hol

A teher először azokra kerül, akik nem tudnak könnyen várni vagy helyettesíteni. Az ingázók, fuvarozók, légitársaságok, vegyipari üzemek, műtrágyagyártók és élelmiszer-feldolgozók érzik meg leggyorsabban a nyomást. Az Eurostat ipari adatai szerint az EU ipara 2024-ben 8 835 petajoule energiát fogyasztott; ebből az áram 33,3 százalékot, a földgáz 31,9 százalékot, az olajtermékek pedig még mindig 10,4 százalékot adtak Eurostat. A hatás ezért messze túlmutat a benzinkutakon.

A háztartások a fűtésen, az áramon és a közlekedésen keresztül szembesülnek vele. Az EU háztartásai 2024-ben 9,54 millió terajoule energiát használtak fel; a gáz részesedése 29,4 százalék, az áramé 26,9 százalék volt, miközben önmagában a lakásfűtés a háztartási energiafelhasználás 61,5 százalékát vitte el Eurostat. A gázzal fűtő háztartások és az autósok hamarabb veszítenek, mint azok a városi lakók, akik távfűtésre és jó tömegközlekedésre támaszkodhatnak.

Németország azért tűnik sérülékenynek, mert egyszerre ipari nagyhatalom, importenergia-függő gazdaság és alacsony nyári tárolói szinttel indul. Az NDR szerint június 9-én a gáztárolók töltöttsége 35 százalék közelében volt, vagyis mintegy 25 százalékponttal maradt el a 2017-21-es átlagtól. A BDEW ugyanerre a napra 35,3 százalékos német tárolói töltöttséget, június 10-re pedig 50,3 €/MWh-s THE spotárat közölt NDR, BDEW. Hollandia más helyzetben van: nem pusztán elszenvedője a sokknak, hanem közvetítő központ is, mert az európai gázárazás horgonyát az ICE Endexen jegyzett holland TTF-határidős kontraktusok adják ICE.

Spanyolországnak vannak pufferei, de védettsége nincs. A visszagázosító kapacitás és a megújulók segítenek, ugyanakkor a La Vanguardia szerint az ország energiafüggősége a végső fogyasztás 68,4 százaléka, miközben a PNIEC 2030-ra 50 százalékos célt tűzött ki La Vanguardia. Olaszország és Lengyelország inkább a késleltetett csatornákhoz áll közel: finomított termékek, műtrágya, szállítási költségek és élelmiszerárak felől érkezik a nyomás.

A politikai nyereségek szűkek. Az Öbölön kívüli LNG-exportőrök, a készletekkel rendelkező finomítók, a tárolóüzemeltetők és azok a kereskedők járhatnak jól, akik át tudják irányítani a szállítmányokat. A kormányoknak nincs könnyű választásuk. Az üzemanyag-támogatás a kutaktól a költségvetéshez tolja át a számlát. Az árak átengedése védi az államháztartást, de a választókat és a cégeket terheli. A monetáris szigorítás fékezheti az inflációs várakozásokat, de Hormuzt nem nyitja meg.

Ezért számít az EKB legfrissebb előrejelzése. A jegybank az euróövezeti teljes inflációt 2026 harmadik-negyedik negyedévében 3,4 százalékos csúcson, az energia-inflációt pedig 12,5 százalékon látja. Ehhez 25 bázispontos kamatemelést társított, és jelezte, hogy a költségvetési támogatásoknak átmenetinek, célzottnak és testreszabottnak kell lenniük EKB-előrejelzés, EKB-közlemény. Európa ismét a régi energiacsapdába kerül: egyszerre kellene védenie a jövedelmeket, a költségvetéseket és az árstabilitást. Mindhárom teljes védelme egyszerre nem fér bele.

A nyitott akta

A legnehezebb tény továbbra is a szoros fizikai állapota. Francia beszámolók napi körülbelül 160 hajóról 11-re zuhanó forgalmat írtak le, de ez a szám független hajókövetési megerősítés nélkül gyenge lábakon áll Le Grand Continent. Szakértői kommentárok is nyitva hagyják annak lehetőségét, hogy bizonyos áthaladás folytatódik; ez inkább súlyos kvázi blokádra utal, mint igazolt teljes lezárásra Les Clés du Moyen-Orient.

A következő figyelendő pontok ezért nagyon gyakorlatiak: a tényleges tankermozgások, a háborús kockázati biztosítás díjai, a katari LNG-szállítmányok, az európai tárolói töltöttség, a dízelárak és a műtrágyaköltségek. Európának nem kell energiahiányba futnia ahhoz, hogy Hormuz fájjon. Elég, ha továbbra is fosszilis energiát vásárol egy olyan piacon, ahol a veszély már az ár része.