Hormuz €50 fölé vitte a gázt

A Hormuzi-szorost nem zárták le. Európa mégis már fizeti annak az árát, hogy nyitva maradjon: az üzemanyagárakban, a gázpiaci határidős jegyzésekben és a szállítási számlákban. Az Egyesült Államok és Irán közötti, július eleje óta erősödő katonai feszültség globális átárazást indított el, amely egy távolinak tűnő konfliktust háztartási költségvetési kérdéssé alakít. Európát most nem a fizikai hiány fenyegeti, hanem az árak fertőzése.

A biztosítástól a számlákig

Naponta mintegy 20 millió hordó olaj és a világ cseppfolyósított földgázának, vagyis LNG-jének nagyjából ötöde halad át Hormuzon, az Irán és az Arab-félsziget közötti keskeny tengeri átjárón (CFR). Az IEA adatai szerint Európa a szoroson áthaladó kőolajnak csak körülbelül 4 százalékát, az LNG-nek pedig valamivel több mint 10 százalékát veszi át (Times of India). Ez első látásra kezelhető kitettségnek tűnik. Csakhogy Európa globális árakon vásárol energiát: ha a Perzsa-öböl kockázati felára nő, az európai árak is vele mennek.

A lánc a biztosításnál kezdődik. A hajókra kötött háborús kockázati díjak a hajóérték 3-10 százalékára ugrottak a konfliktus előtti nagyjából 0,25 százalékról (The National). Biztosítást továbbra is lehet kötni, de már olyan áron, amely érdemben megemeli a fuvardíjakat (LMA). Ezután mozdulnak a benchmarkok: a Brent ára az eszkalációs szakaszokban több mint 15 százalékkal emelkedett (Tagesschau), az európai gáz határidős ára pedig 50 EUR/megawattóra fölé ment (Sky TG24). Az EIA adatai mutatják a következő lépést: az öbölbeli zavarok megemelték a benzin, a dízel és a repülőgép-üzemanyag finomítói árrését, márpedig az olajpiaci stressz ezen a csatornán jut el az európai közlekedési és fuvarozási költségekig (Hydrocarbon Engineering).

Három ország, három csatorna

Németországban a tárolók feltöltése a fő gond. A gáztárolók töltöttsége július közepén csak körülbelül 45 százalékon állt (NDR). Ha az LNG globális ára megugrik, a nyári betárolás akkor is drágább lesz, ha a fizikai ellátás nem szakad meg. Berlin eddig diplomáciai választ adott: a Franciaországból, Németországból és az Egyesült Királyságból álló E3-csoport deeszkalációt sürgetett (Auswärtiges Amt). A kormányok egyelőre biztonságpolitikai ügyként kezelik a helyzetet, nem fogyasztói problémaként.

Spanyolország azt mutatja meg, miért nem véd meg az alacsony közvetlen öbölbeli kitettség. A spanyol gázellátás nagy részét Algéria, Oroszország és az Egyesült Államok adja; a 2026-os adatokban nem szerepelt jelentős öbölbeli forrás (DSN/CORES). Az LNG árát azonban globális piacon alakítják. Ha az öbölbeli szállítások kockázatosabbá válnak, az ázsiai vevők többet kínálnak az alternatív rakományokért, és az Európába tartó szállítmányok is drágulnak. Ez Spanyolországnak azért fáj, mert júliusban a gázerőművek adták az áramtermelés 17,3 százalékát, miközben a nagykereskedelmi árak nagyjából 30 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit (EFE). Hőhullám idején Spanyolország nem tudja egyszerűen lekapcsolni a gázerőműveket.

Olaszországban az átgyűrűzés már a kutaknál látszik. Július 17-én az önkiszolgáló dízel literenkénti ára 2,059 EUR volt, bár az emelkedés egy része a hazai jövedékiadó-kedvezmények kifutásából, nem kizárólag az öbölbeli konfliktusból következett (Sky TG24). Az ISTAT júniusi adatai szerint az éves infláció 3,0 százalék volt, a nem szabályozott energiaárak pedig 13,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit (ISTAT).

Védőhálók, amelyek az árakat nem állítják meg

Az EU-nak vannak eszközei a hiány ellen. A tagállamoknak legalább 90 napnyi nettó importnak megfelelő sürgősségi olajkészletet kell tartaniuk, a gáztárolási szabályok pedig előírják a téli szezon előtti feltöltést (Directive 2009/119/EC, Regulation 2022/1032). Ezek az intézkedések csökkentik annak kockázatát, hogy Európából elfogyjon az energia. A kockázati felárat viszont nem tüntetik el: azt a többletárat, amelyet a vevők a bizonytalanság miatt fizetnek.

A fogyasztókhoz legközelebb a nemzeti kormányok eszközei vannak: jövedékiadó-csökkentés, energiatámogatás, célzott transzferek. Az uniós energiaügyi miniszterek, vagyis a 27 tagállam energiapolitikáját összehangoló tanácsi formáció, stratégiai készletek felszabadításáról vagy a 2022-es gázválság idején bevezetett rendkívüli piaci szabályok meghosszabbításáról dönthetnek. Egyelőre egyik szereplő sem jelezte, hogy a mostani átárazást saját problémájának tekintené.

Európa olyan háborúért fizet, amelyben nem harcol: egy árképzési láncon keresztül, amelyet az intézményei mérsékelhetnek, de megállítani nem tudnak. Ha a nyári betárolási költségek elkezdenek beépülni a téli számlákba, az uniós energiaügyi miniszterek sem kezelhetik tovább pusztán biztonságpolitikai aktaként a hormuzi feszültséget.