Hormuz megdrágítja Európa energiáját

A világ olaj- és LNG-kereskedelmének nagyjából ötöde áthaladhatna a Hormuzi-szoroson: a tengeri útvonal formálisan nyitva van. A kérdés mégsem az, hogy a kormányok lezárták-e, hanem az, hogy a biztosítók, a hajótulajdonosok és a bankok vállalhatónak tartják-e a kockázatot. Most nem tartják annak. Ez a piaci döntés hatékonyabban vágja el Európát az öbölbeli energiától, mint egy katonai blokád.

Kereskedelmi értelemben halott útvonal

Az amerikai Középső Parancsnokság július 7-én iráni célpontokat támadott, miután három kereskedelmi hajót támadás ért. A Brent ára 78,02 dollárra ugrott (CNBC). A Hormuzon áthaladó hajóforgalom ezután szinte összeomlott, noha a szoros hivatalosan továbbra is hajózható maradt (Reuters, LMA).

A szűk keresztmetszet nem a jogi tilalom, hanem az áthaladás ára. A Lloyd's Market Association, vagyis a londoni Lloyd's biztosítóinak szakmai szervezete szerint a háborús kockázati biztosítás és a felelősségbiztosítás továbbra is elérhető, beleértve a károkra, szennyezésre vagy személyi sérülésekre vonatkozó fedezetet is. Csakhogy a díjak büntető szintre emelkedtek: brókerek szerint a háborús kockázati felár a hajótest értékének 2-6 százalékára nőtt, miközben a konfliktus előtt nagyjából 0,2 százalék volt (GCaptain). Egyes esetekben 7,5 százalékot is elért, miközben hajótulajdonosok bármilyen ár mellett sem akarnak legénységet küldeni az útvonalra (WirtschaftsWoche).

A biztosítás létezik. A legénységek nem indulnak. A tengeri útvonal papíron nyitva van, kereskedelmi értelemben viszont halott.

Ezért szorultak háttérbe a kormányok. Az Európai Bizottság figyeli az ellátást, a tagállamok vésztartalékokat tartanak fenn. A kockázat árát azonban a biztosítók szabják meg. A hajótulajdonosok döntik el, kihajóznak-e. A bankok döntik el, finanszírozzák-e a rakományt, és visszalépnek, ha a háborús kockázat vagy a szankciós kitettség túl veszélyesnek látszik. Ezt a zavart nem uniós döntés okozta, és uniós döntés önmagában nem is tudja megszüntetni.

Az árak előbb érkeznek, mint a hiány

Európa először a költségekben érzi meg a sokkot, még mielőtt bármelyik terminálon ellátási hiány keletkezne. A TTF, vagyis a holland Title Transfer Facility, Európa irányadó gázpiaci benchmarkja 50 euró/MWh fölé emelkedett, majd a hormuzi szállítási félelmek miatt nagyjából 54-56 euró/MWh-ig jutott (Investing).

A TTF egész Európában árakat határoz meg. Ami Hollandiában kockázati felárként jelenik meg, az Helsinkitől Lisszabonig a közműcégek és az ipari vevők számlájában köt ki. Németország közvetlen öbölbeli nyersolaj-kitettsége kicsi, az ipara mégis megérzi a drágulást, mert a gázárakat ugyanaz a benchmark húzza fel.

A kár országonként másképp néz ki. Olaszország adja a legélesebb példát. Az Edison, az ország egyik legnagyobb energiavállalata vis maior miatt 21 katari LNG-rakományt veszített el, és június végéig 14-et pótolt, főként amerikai szállítmányokkal (Quotidiano.net). A rendszer elnyelte az ütést, de magasabb költséggel és kisebb tartalékkal a következő zavar előtt.

Spanyolország a fizikai szűk keresztmetszetet mutatja meg. Az országban található az EU LNG-kikötői tárolókapacitásának nagyjából egyharmada (infoLibre). A Pireneusokon át Franciaország felé vezető összeköttetés azonban annyira szűk, hogy a spanyol hálózatüzemeltető vezetője energetikai értelemben „Írországnál is inkább szigetnek” nevezte a félszigetet (Infobae). Spanyolország tud gázt tárolni. Északra juttatni már más kérdés.

A tartalék a hiányra válasz, nem az árra

Az uniós jog előírja, hogy a tagállamok legalább 90 napnyi nettó importnak megfelelő vészhelyzeti olajtartalékot tartsanak fenn (Directive 2009/119/EC). Az Európai Bizottság Energiaunió Munkacsoportja július 13-án azt közölte, hogy a téli gázellátás nincs közvetlen veszélyben (European Commission). Ez arra válasz, hogy kiürülnek-e a tartályok. Arra nem, hogy mennyibe kerül megtölteni őket.

A Nemzetközi Energiaügynökség vezetője pontosan ezt a rést írta le, amikor az Euronewsnak azt mondta: Európa „nagy hibát” követne el, ha azt hinné, megúszta a következményeket (Euronews). A tartalékok a fizikai hiányt előzik meg. Nem szabnak árplafont, nem csökkentik a fuvardíjat, és nem biztosítják a hajókat. Még azok az országok is a globális kockázatárazás szerint fizetnek, amelyek alig függenek közvetlenül Hormuztól, mert az átirányított vagy törölt rakományok hiánya minden összekapcsolt piacon továbbgyűrűzik.

Európa hormuzi problémája egy kereskedelmi kockázati láncon fut végig: londoni biztosítókon, európai tengeri központok hajótulajdonosain, rakományokat finanszírozó bankokon. Ezt a láncot egyetlen kormány sem irányítja, és egyetlen készlet sem váltja ki. Brüsszel koordinálhat és időt nyerhet. Hogy az energia ténylegesen elindul-e, azt most magáncégek kockázatvállalási hajlandósága dönti el.