Hormuz 90 dollár fölé vitte az olajat

Hétfőn Omán közelében találat ért egy kuvaiti tankert, a Kaifant. A legénység elhagyta a hajót, a Brent ára pedig 90 dollár fölé emelkedett (OilPrice). A támadás egy hónapja tartó amerikai–iráni eszkaláció végére került rá újabb rétegként a Hormuzi-szoros térségében, azon a tengeri útvonalon, ahol naponta nagyjából 20 millió hordó olaj halad át, és amely a globális LNG-kereskedelem mintegy ötödét is érinti (EIA). Európába nem elsősorban kieső hordókon keresztül ér el a kár, hanem a dráguló fuvarokon, biztosításokon és referenciaárakon át, amelyek a kontinens gáz-, áram- és üzemanyagköltségeit emelik.

A szorostól a számláig

Európának nem kell közvetlenül Iránból importálnia ahhoz, hogy megérezze a válságot. Egyetlen hormuzi áthaladás háborús kockázati biztosítása a hajótest értékének nagyjából 0,125 százalékáról akár 1 százalékra nőtt, a nagyon nagy nyersolajszállítók díjai pedig körülbelül a négyszeresükre emelkedtek (Eightx, LMA). A hajók továbbra is közlekednek, de minden út új árat kap. A többletköltség beépül a nyersolaj, az LNG és a finomított termékek európai kikötői árába. Fizikai ellátási zavar akkor kezdődik, amikor a rakományok ténylegesen leállnak. Az ársokk már megérkezett.

Félig üres tárolók rossz pillanatban

Az időzítés különösen kedvezőtlen. Az EU gáztárolói július közepén nagyjából félig voltak tele, jóval a 90 százalékos cél alatt, amelyet a tagállamoknak az uniós szabályok szerint november 1-jéig kell elérniük (Gas Outlook, European Commission). Az ACER, az EU energiaügyi szabályozó hatósága arra figyelmeztetett, hogy Európának a határidő teljesítéséhez körülbelül 13 százalékkal több LNG-importra lehet szüksége, mint tavaly (Enerdata). Ha a Perzsa-öböl térségében éppen a betárolási időszakban nő a kockázat, az európai vevőknek drágábban kell versenyezniük a pótlólagos rakományokért. Ezt a versenyt a holland TTF, Európa fő gázár-referenciaára továbbviszi a szerződésekbe és végső soron a számlákba.

Az átvitel már látszik az adatokban. A német BDEW, az energiaipari szövetség július 18-án 57,8 €/MWh spot gázárról, 113 €/MWh harmincnapos átlagos áramárról és mindössze 45,2 százalékos országos tárolói töltöttségről számolt be (BDEW). Olaszországban a villamos energia körülbelül 45 százalékát gázból termelik, és gyakran a gázos erőművek adják a határárat, vagyis azt az árat, amely a teljes piaci elszámolást meghatározza. Így egy gázpiaci referenciaár-sokk olyan háztartások áramszámláján is megjelenik, amelyeknek semmi közvetlen közük nincs a tankerútvonalakhoz (ANSA).

A terminálok az ellátást segítik, nem az árat fékezik

Néhány ország első látásra védettebbnek tűnik. Spanyolország gázának 34 százalékát Algériából, a Medgaz vezetéken kapja, amely teljesen kikerüli Hormuzt, emellett az EU legnagyobb, hét üzemű újragázosító terminálból álló kapacitását működteti (El Mundo). A spanyol gázpiaci referenciaár mégis már felárral forgott a TTF-hez képest, mert a szűkös LNG-kínálat és a hőhullám miatti kereslet egyszerre nyomta felfelé az árakat (S&P Global). A vezetékek és terminálok az ellátási biztonságot javítják. A referenciaárak emelkedését nem állítják meg.

Görögország példája mutatja meg, hogy egy hajózási válság nyereségei és költségei nem ugyanoda érkeznek. A hormuzi térségben két görög tulajdonú tankert is találat ért (Kathimerini), miközben a görög gazdaság 2023 és 2025 között energiatermék-importjának 25,4 százalékát az Öböl-országokból szerezte be. Ez az OT által idézett elemzés szerint négyszerese a 6,6 százalékos uniós átlagnak. A görög hajótulajdonosok a magasabb fuvardíjakon nyerhetnek. A görög fogyasztók a drágább üzemanyagon és áramon fizetik meg az árát.

Európa az orosz gázcsapok elzárása után három év alatt tengeri LNG-vel, norvég szállításokkal és észak-afrikai vezetékekkel váltotta ki a korábbi vezetékes orosz import jelentős részét (Bruegel). Ezzel csökkent Moszkva zsarolási képessége, de új kitettség keletkezett a tengeri útvonalak, a biztosítási piacok és a rakományokért folyó verseny felé. Most ugyanezeken a csatornákon érkezik meg a hormuzi sokk az európai energiaszámlákba.

A nemzeti kormányok dönthetnek a számlatámogatásokról, és az IEA-n, vagyis a Nemzetközi Energiaügynökségen keresztül összehangolhatják a vészhelyzeti olajkészletek felszabadítását. Az EU tárolási célokat ír elő, de a fogyasztói árakat nem szabályozza közvetlenül: minden tagállam maga dönti el, a többletköltség mekkora részét hárítja át a háztartásokra. Rövid zavar esetén továbbra sem valószínű a fizikai hiány. Európa azonban válságárakon tölti fel a tartalékait, és egyelőre egyik kormány sem mondta meg, ki viseli a költséget akkor, ha a tárolók megtelnek, de a számla közben megugrik.