Magyarország lezárja a napelemes szaldót

Több százezer magyar család úgy telepített háztetős napelemet, hogy az akkori szabályok szerint az év közben betáplált áramot levonhatták a fogyasztásukból. Ez volt a szaldóelszámolás: nyáron a rendszer többet termelt, télen vagy este a háztartás többet vett ki a hálózatból, az éves különbözet után kellett fizetni.

A kormány ezután megváltoztatta az elszámolást. A háztartások ma a hálózatba betáplált áramért nagyjából 5 forintot kapnak kilowattóránként, miközben a rezsicsökkentett lakossági áram ára 36 forint, a kedvezményes mennyiség felett pedig akár 70 forint is lehet (HVG, 24.hu). A hétszeres különbség sokaknál egy addig ésszerű beruházást tett veszteségessé.

Az Alkotmánybíróság elutasította a szabályváltozás elleni panaszokat (HVG). A jogi vita ezzel lezárult, de a fontosabb kérdés nyitva maradt: mennyire bízhatnak a háztartások abban, hogy az energetikai beruházásaikra vonatkozó szabályok kiszámíthatók lesznek. Közben a kormány éppen több százmillió eurónyi uniós pénzt készül ugyanebbe az energiarendszerbe terelni.

A régi alku, és ahogy szétesett

A szaldóelszámolás lényege az volt, hogy a háztartás délben betáplálhatta a napelem által termelt áramot, este pedig visszavehette azt a hálózatból. A hálózat így gyakorlatilag ingyenes akkumulátorként működött. A bruttó elszámolásban már külön ára van a betáplálásnak és a vételezésnek, a betáplálási ár pedig csak töredéke annak, amennyiért a háztartás visszavásárolja az áramot.

Több mint 320 ezer háztartási méretű napelemes rendszer kerül ebbe az átmenetbe, ahogy lejárnak a korábbi kedvezményes feltételek (Portfolio). Egyes tulajdonosokat azért bírságoltak meg, mert a mérés szerint olyan területeken tápláltak vissza a hálózatba, ahol ezt korlátozták, miközben az adatokat a megváltozott mérési logika is okozhatta. A szabály megváltozott, a kockázatot viszont a háztartások viselték.

Az olcsó lakossági áram költségeit a cégek fizetik

A napelemes ügy egy mélyebb problémát is láthatóvá tett. A Telex/G7 elemzése átláthatatlan tarifaszámításokról, a hálózati befogadóképességre vonatkozó nyilvános adatok hiányáról és olyan államközeli energetikai csoportokról írt, amelyek egyszerre vannak jelen a termelésben, a hálózatokban és a kereskedelemben, miközben a szabályokat kívülről nehéz ellenőrizni (Telex/G7).

A magyar háztartások kilowattóránként körülbelül 9,8 eurócentet fizetnek az áramért, ami nagyjából az uniós átlag harmada. Ezt a 2013 óta fenntartott hatósági árak biztosítják (KSH). A különbséget azonban valakinek ki kell fizetnie. Az ipari fogyasztók és a kisvállalkozások olyan keresztfinanszírozási terheket viselnek, amelyek a számláikat sok uniós versenytársuk fölé emelik (Telex/G7).

Ezeket a költségeket a rendszer azért tudja tartósan elviselni, mert az állam vagy a szabályozott tarifák végül fedezetet teremtenek rájuk. Ez viszont tompítja azt a piaci nyomást, amely normális esetben hatékonyságra kényszerítené a szereplőket.

700 millió euró egy szűk kapun át

Most 540 milliárd forintnyi, uniós hátterű energetikai pályázat nyílt meg hálózatfejlesztésre és okosmérős projektekre (Portfolio). A pénz Magyarország módosított helyreállítási tervének része. Az EU Helyreállítási és Ellenállóképességi Eszköze, vagyis az RRF a Covid utáni alap, amelyből a tagállamok akkor kapnak visszatérítést, ha teljesítik a vállalt reformokat. A magyar terv energetikai fejezete több mint 700 millió EUR-t ér, ebből körülbelül 643 millió EUR jutna villamosenergia-hálózatokra (Telex).

Kifizetés addig nem érkezhet, amíg Budapest nem teljesíti a 27 „szupermérföldkövet”, amelyek a bírói függetlenségre, a korrupcióellenes intézkedésekre és a költségvetési védelemre vonatkoznak (European Commission). Magyarország eddig nem nyújtott be kifizetési kérelmet. A kormánynak szüksége van a beruházásokra és az uniós pénzre, de a jogállamisági feltételek késleltetik a visszatérítést, ami azt az ösztönzést erősíti, hogy a pénzt gyorsan költsék el, az irányítási kérdések rendezése nélkül.

A pályázatokon a rendszerirányító MAVIR és hat elosztói engedélyes indulhat, köztük az E.ON és az MVM hálózati cégei. Háztartások, független fejlesztők és új piaci belépők nem pályázhatnak. Ha a tarifaképletek átláthatatlanok maradnak, és a hálózati csatlakozások elosztása sem válik nyilvánossá, akkor a közpénz a hálózati cégek szabályozott eszközértékét növeli, de nem teszi igazságosabbá a hozzáférést.

A beruházási igény valós, a hozzáférési probléma is

A hálózat valóban nem tudja gond nélkül befogadni azt a naperőművi kapacitást, amely már megépült. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 70 millió EUR-t vállalt egy 210 millió EUR-s finanszírozási csomagban egy 450 MW-os, napelemet és akkumulátoros tárolást kombináló projekthez. A bank szerint ez Közép- és Kelet-Európa egyik első projektfinanszírozott hibrid megújuló beruházása (EBRD).

Románia a múlt héten megmutatta, mi a regionális következmény: napközben a napenergia a termelés mintegy 40 százalékát adta, estére viszont eltűnt a rendszerből, a spotárak pedig 1000 EUR/MWh fölé ugrottak (Digi24). Tárolók és hálózati kapacitás nélkül a napenergia délben elárasztja a rendszert, sötétedés után pedig a vevők magas árakkal szembesülnek.

A holland példa azért hasznos összehasonlítás, mert ott is kivezetik a szaldó jellegű napelemes elszámolást. Hollandiában 2027. január 1-jével szűnik meg a rendszer, a háztartási költségek pedig várhatóan évi 770 EUR-ról 1030 EUR-ra emelkednek (Essent, Zonneplan). A holland átmenethez nyilvános hálózati kapacitásadatok, átlátható sorbaállási szabályok és szabályozott csatlakozási határidők tartoznak. A Telex/G7 elemzése szerint Magyarországon nincs ezekkel egyenértékű nyilvános adatbázis (Telex/G7).

Magyarországnak szüksége van hálózati beruházásokra. Az eddigi bizonyítékok azonban arra utalnak, hogy nem csak kapacitáshiányról van szó, hanem hozzáférési problémáról is. A kifizetési feltételek és a pályázati szabályok még kikényszeríthetnének nagyobb átláthatóságot, de a jelenlegi szerkezet ezt önmagában nem garantálja.