Olaszország NATO-iratlopást vizsgál

Egy zárt irattár nem csak akkor sérülhet, ha feltörik az ajtaját. Elég lehet egy hozzáférési adat, egy kimásolt fájl vagy egy megbízhatónak tartott ember. Ezért fontos az olasz nyomozás, amely állítólag ellopott személyazonosságokról, érzékeny iratokról és eladásra kínált NATO-projektanyagokról szól: Európa éppen gyorsítja a közös védelmi beszerzéseket, miközben az iratok nagy része továbbra is nemzeti minisztériumoknál és beszállítói rendszerekben van.

A nyilvánosan ismert adatok alapján nem bizonyított, hogy a NATO rendszerét feltörték volna. Az n-tv beszámolója egy letartóztatott volt olasz hírszerzési szereplőről és katonai vonatkozású titkos információkhoz való állítólagos jogosulatlan hozzáférésről ír. Ebből szűkebb következtetés adódik: a közös védelmi projektek biztonsága azon múlik, hogy az egyes országok és a minősített beszállítók mennyire tudják védeni a rájuk bízott dokumentumokat.

Hol vannak valójában az iratok

A „NATO-projektanyag” kifejezés határozottnak hangzik, de önmagában nem mond eleget. Jelenthet NATO-minősítésű információt, egy szövetségi programhoz kapcsolódó olasz minősített iratot, beszerzési értékkel bíró vállalati dokumentumot, vagy olyan anyagot is, amelyben egyszerűen szerepel a NATO neve. Ezek jogilag és biztonsági szempontból is különböző ügyek.

A lényeg az iratok őrzési lánca: ki birtokolta a fájlt, ki nyithatta meg, ki mozgatta tovább, és ki vette észre a hozzáférést. Az olasz ügyészek döntik el, milyen vádat lehet emelni. A nemzetbiztonsági szervek azt vizsgálják, sérültek-e az engedélyezési vagy kezelési szabályok. A védelmi cégeknek pedig azt kell bizonyítaniuk, hogy az érzékeny anyagokhoz való hozzáférést valóban ellenőrizték. Ha NATO-eredetű információ is érintett, a NATO biztonsági szabályai szerint a szövetség a tagállamokra bízza ezek védelmét a saját nemzeti rendszereiken keresztül.

Ez a modell érthető, mert szuverén államokról van szó. Ugyanakkor gyenge pontokat is teremt. Egy brüsszeli szabály nem nézi meg a római hozzáférési naplót. Egy beszerzési záradék nem akadályozza meg, hogy egy belső szereplő fájlokat másoljon ki. Az EU védelmi beszerzési irányelve lehetővé teszi, hogy a beszerzők biztonsági garanciákat kérjenek az érzékeny védelmi szerződéseknél, de a valódi próba a minisztériumoknál, a fővállalkozóknál és az alvállalkozóknál van.

Gyorsabb beszerzés, régi biztonsági rések

Az EU most nagyobb terhelést tesz erre a rendszerre. A Bizottság védelmi napirendje több ipari kapacitást és közös beszerzést sürget. Az EDIRPA-rendelet és az EDIP-javaslat ugyanebbe az irányba mutat: több határokon átnyúló védelmi vásárlás és termelés felé.

Ezek azonban nem hoznak létre központi uniós kémelhárítást. Ez azért számít, mert a gyorsítás növeli a kitettséget. Több közös projekt több hozzáféréssel rendelkező embert, több érzékeny követelményeket kezelő céget és több olyan partnert jelent, amely mások biztonsági rutinjaira is rá van utalva.

Egy hiba költsége nem elvont. A beszállítók programokból eshetnek ki. A kormányok késedelmekkel szembesülhetnek, amíg a nyomozók feltárják, mi került ki. A partnerek óvatosabbá válhatnak műszaki követelmények, személyzeti adatok vagy beszállítói információk megosztásakor. Egy bizalomra épülő védelmi piacon már egy szivárgás is lassíthatja a munkát, mielőtt bárki bizonyítaná a tényleges műveleti kárt.

A Rheinmetall és a Leonardo közös vállalkozása megmutatja, milyen ipari kitettségről van szó, anélkül hogy ez kapcsolatot bizonyítana az olasz üggyel. A Rheinmetall és a Leonardo európai ipari projektként írja le harcjárműves együttműködését. Ha védett olasz anyagok beszállítókat, követelményeket vagy interoperabilitási feltételezéseket tártak volna fel, a partnereknek lenne okuk az aggodalomra. A nyilvános bizonyítékok nem mutatják, hogy ez megtörtént.

Németország jelenlegi fenyegetettségi képe magyarázza, miért olvassák majd az ügyet Olaszországon túl is. A német hatóságok már most stratégiai ágazatokat érintő kockázatként kezelik az orosz kémkedést és adatlopást. Herbert Reul, Észak-Rajna-Vesztfália belügyminisztere a Zeitnek az energia-, védelmi és logisztikai szektort érintő veszélyekről beszélt, a Kölner Stadt-Anzeiger pedig védelmi cégekkel, szállítási útvonalakkal és vállalatvezetőkkel kapcsolatos aggályokról számolt be. Ebben a környezetben Berlin számára is érthető az olasz ügy jelentősége, még akkor is, ha nem bizonyított, hogy német cégeket is érintett volna.

Belgium ebben a történetben nem nyomozóként, hanem a szövetségi intézményi környezet miatt fontos. A NATO archívuma szerint a szövetség központja Brüsszelben van, Belgium nemzeti biztonsági hatósága pedig a saját rendszerén belül kezeli a minősített információkkal és biztonsági engedélyekkel kapcsolatos feladatokat a külügyminisztérium tájékoztatása szerint. Ha szövetségi információ került ki, európai szempontból az a kulcskérdés, milyen gyorsan értesítették a partnereket.

Az ügy eddig nem bizonyította, hogy a NATO rendszere sérült volna. Azt viszont megmutatta, hogy Európa védelmi felpörgése olyan iratkezelési és hozzáférési rendszerektől függ, amelyek továbbra is nemzetiek, egyenetlenek és részben kívülről láthatatlanok. Az olasz hatóságoknak világos, jogszerű választ kell adniuk arra, mik voltak ezek az iratok, és hová kerültek. A NATO-nak és a partnerkormányoknak pedig azt kell igazolniuk, hogy védett szövetségi információ érintettsége esetén felmérték a kárt.