Olaszország €194bn EU-pénze időre fut

Az olasz kormány most olyan pénzen vitázik, amelyet egyelőre nem tud elkölteni. A központi költségvetési számviteli hivatal arra kérte a minisztériumokat, magyarázzák meg, mi történt az EU járvány utáni helyreállítási programjából Olaszországnak jutó, de fel nem használt forrásokkal. A vita nem csak olasz ügy. Két hónappal a végső teljesítési határidő előtt Európa-szerte ugyanaz a kérdés: a kormányok képesek-e az uniós beruházási ígéretekből kész projekteket csinálni?

A kifizetési láncban van a csapda

A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz, vagyis az RRF, amely több száz milliárd EUR-nyi járvány utáni uniós pénzt oszt szét, nem úgy működik, hogy Brüsszel átutalja a pénzt, a kormányok pedig szabadon elkölthetik. Minden tagállam részletes tervet adott be konkrét reformokkal és beruházásokkal. Az Európai Bizottság részletekben fizet, de csak akkor, ha ellenőrizte, hogy az adott vállalásokat teljesítették (EUR-Lex, European Commission). Egy minisztériumnak papíron lehet több milliárd EUR-ja, de kész munka és szabályos dokumentáció nélkül Brüsszel nem engedi el a következő részletet.

A programban kétféle pénz van. A vissza nem térítendő támogatásokat az EU állja: ha a célok nem teljesülnek, a pénz egyszerűen nem érkezik meg. A hitelek viszont a nemzeti mérlegben jelennek meg. Olaszország nagy összegben vett fel RRF-hitelt. Ha a hitelből finanszírozott projektek nem hozzák az eredményt, az adósság akkor is megmarad.

A Bizottság májusban közzétett lezárási útmutatója szűk menetrendet szab. Minden mérföldkövet 2026. augusztus 31-ig kell teljesíteni. A kifizetési kérelmeket szeptemberig kell benyújtani. A teljes program 2026. december 31-én zárul (European Commission).

Olaszország: 194 milliárd EUR papíron, félkész projektek a terepen

Olaszországé a legnagyobb RRF-keret, nagyjából 194 milliárd EUR, ebből körülbelül 166 milliárd EUR-t, vagyis 85 százalékot már megkapott (Powerzine, European Commission). A kormány szerint a végrehajtás 72 százalékon áll (Il Fatto Quotidiano). Csakhogy egy reform elfogadása vagy egy szerződés odaítélése Brüsszelben kipipálhat egy feltételt, miközben maga az iskola még építési terület.

Az oktatás mutatja legjobban a különbséget a teljesítési papír és a valós készültség között. A Fondazione Agnelli adatai szerint 2026 februárjára a PNRR oktatási kiadásainak csak 45,6 százalékát használták fel, miközben a források 62 százaléka még odaítélés alatt álló vagy építésben lévő projektekben ragadt. Az eredeti 264 000 új bölcsődei férőhelyes célt 150 480-ra vágták vissza (Corriere). A skála másik végén egy olyan program, amely kizsákmányolt mezőgazdasági munkásoknak kínált volna lakhatási alternatívát a visszaélésekre épülő munkástáborok helyett, a kijelölt 200 millió EUR-ból mindössze 20 millió EUR-t költött el (Editoriale Domani). A munkások továbbra is a táborokban élnek.

A határidő mindenhol szorít

Olaszország nem kivétel. 2024 végéig uniós szinten az elérhető RRF-forrásoknak csak 47 százalékát fizették ki (European Parliament). A nemzeti fővárosokhoz már megérkezett pénzeknek átlagosan csak a fele jutott el a végső kedvezményezettekhez 2023 végéig (European Data Journalism Network). A közös szűk keresztmetszet nem elsősorban a politikai akarat, hanem a közbeszerzés, az engedélyezés és a helyi önkormányzati kapacitás: az a gépezet, amely a pénzből épületeket csinálna, most egy rögzített uniós naptárba van beszorítva.

A görög jegybank „rendkívül ambiciózusnak” nevezte a fennmaradó 10 milliárd EUR lehívását (Euro2Day). Portugál önkormányzatok levélben kérdezték meg a kormánytól, ki fizeti majd azokat a munkákat, amelyek nem készülnek el időben (Observador, RTP). Románia inkább 1,2 milliárd EUR-t kivágott a tervéből, mintsem úgy tegyen, mintha mindent el tudna költeni (Romania Insider).

A portugál kérdés a lényeg. A vissza nem térítendő támogatásoknál az el nem költött pénz az EU-nál marad, az ország meg sem kapja. A hiteleknél az adósság akkor is megmarad, ha a projekt nem készült el (European Parliament). A meg nem épült bölcsődére ettől még szükség van. Valakinek fizetnie kell, és az nem Brüsszel lesz.

Olaszországban a teher leginkább a szegényebb déli önkormányzatokra nehezedik, vagyis azokra, amelyeknek eleve kevesebb kapacitásuk volt bonyolult uniós közbeszerzéseket kezelni. Az RRF logikája azokat az országokat és helyi intézményeket jutalmazza, amelyek időben be tudják fejezni a közprojekteket. A kudarc árát viszont azok a közösségek fizetik meg, amelyeknek a legnagyobb szükségük lett volna a beruházásokra.