Merz azeri gázzal számol

Friedrich Merz német kancellár ezen a héten Berlinben fogadta Ilham Aliyev azeri elnököt, hogy szorosabb energetikai és kereskedelmi kapcsolatokról tárgyaljanak (Euronews). A diplomáciai udvariasság mögött kényelmetlenebb kérdés áll: Európa orosz gázról való leválása mennyiben támaszkodhat egy olyan beszállítóra, amelynek belpolitikája nehezen fér össze Berlin demokráciáról szóló üzeneteivel?

Ígéret, nem szerződés

Németország nem most fedezi fel Azerbajdzsánt. Inkább belép abba a gázrendszerbe, amelyet Olaszország, Görögország és Bulgária már évek óta használ. Ennek politikai alapja a 2022. júliusi EU–Azerbajdzsán memorandum, amelyben az Európai Bizottság, vagyis az EU végrehajtó szerve azt vállalta, hogy támogatja az azeri gázszállítások legalább évi 20 milliárd köbméterre emelését 2027-ig (European Commission). Ez azonban politikai jelzés, nem uniós jogszabály és nem vételi szerződés. A kötelező vállalások külön, cégek közötti kereskedelmi megállapodásokban szerepelnek.

A fizikai útvonal működik. Az azeri gáz három összekapcsolt vezetéken halad át a Kaukázuson és Törökországon, majd a Transzadriai Vezetéken (TAP) keresztül lép be az EU-ba: a vezeték Görögországon és Albánián át Dél-Olaszországig fut (TAP, IEA). Azerbajdzsán 2025-ben nagyjából 12,5 milliárd köbméter gázt szállított uniós országoknak, ami az EU vezetékes gázimportjának körülbelül 8,1 százaléka volt (kmetro0.eu, Balcani Caucaso). Ez már érdemi mennyiség, de nem pótolja az orosz gázt.

A 20 milliárd köbméteres célhoz új azeri gázmezőkbe kell beruházni, a TAP-ot a jelenlegi 10 milliárd köbméteres tervezett kapacitása fölé kell bővíteni, és olyan vevőkre van szükség, amelyek hajlandók aláírni a Baku által elvárt hosszú távú szerződéseket, mielőtt Azerbajdzsán tőkét kötne le új kitermelésben (Serbia Energy).

Német belépő és a hiányzó északi útvonal

Németország érdekeltsége egy konkrét üzleten keresztül jelent meg: az állami hátterű kereskedő, a SEFE tízéves szerződést kötött az azeri állami olajvállalattal, a SOCAR-ral, 2025-től évi 1,5 milliárd köbméter gázra (Azernews). Berlin ezzel kereskedelmi lábat szerzett egy olyan folyosóban, amely eddig főként Délkelet-Európára épült.

A délről érkező gázt Németországig a Vertikális Folyosónak nevezett vezetéklánc juttathatná el: ez Görögország, Bulgária és Románia nemzeti gázhálózatait kapcsolná össze, hogy a gáz észak felé haladhasson. A bolgár fejlesztéseket 2026 végére tervezik, de az útvonal működése továbbra is attól függ, hogy az érintett országok megegyeznek-e a költségek megosztásáról, a vezeték-kapacitások lekötéséről és arról, hogyan áramoljon a gáz északra, amikor megugrik a kereslet. Ezek a kérdések még nincsenek lezárva.

Magyarország megmutatja, milyen az, amikor a diverzifikációs történet mögött kevés a mennyiség. Budapest két évre 800 millió köbméteres megállapodást kötött, ami a magyar éves import nagyjából 3 százaléka (Makronom). A kormány ezt szuverén energiapolitikaként mutatja be. Közben 2026 első öt hónapjában Magyarország költötte a legtöbbet orosz vezetékes gázra az uniós tagállamok közül (Telex). Egy kisebb azeri szerződés alkalmas a diverzifikációs narratíva erősítésére, de önmagában nem változtatja meg az alapfüggőséget.

Nincs jogi feltétel, nincs átláthatóság

Az EU Bakúval kötött gázmemoranduma nem tartalmaz a szállításokhoz kötött, kikényszeríthető emberi jogi feltételeket (European Commission). A Human Rights Watch Azerbajdzsánt represszív államként írja le (HRW). Azerbajdzsán 2023-as hegyi-karabahi offenzívája után az Európai Parlament, az EU közvetlenül választott törvényhozó testülete szankciókat sürgetett Bakú ellen, és arra kérte az EU-t, hogy vessen véget az azeri gáztól való függésének (Euronews). A Bizottság energiadiplomáciája ezzel ellentétes irányba ment.

A folyosót egy másik kockázat is kíséri. A Global Witness arra figyelmeztetett, hogy Azerbajdzsán részben úgy növelheti az EU-ba irányuló exportját, hogy belföldi felhasználásra orosz gázt importál, miközben saját termelését Európába küldi (Global Witness). Ez nem bizonyítja, hogy orosz gázt címkéznének át azeri gázzá, de gyengíti azt az állítást, hogy Európa tisztán leválik az orosz ellátásról.

Európa előbb tette hasznossá Azerbajdzsánt, mint elszámoltathatóvá a kapcsolatot. A „take-or-pay” záradékok, amelyek alapján a vevők akkor is fizetnek, ha nem veszik át a teljes mennyiséget, valamint az árképletek és a kilépési feltételek határozzák meg, mekkora kitettséget vállal valójában Európa. Ezek a feltételek nem nyilvánosak. Amíg a kormányok nem hozzák őket nyilvánosságra, a választóknak el kell hinniük, hogy az orosz gáz utáni diverzifikáció nem új függőséggé válik, csak jobb csomagolásban.