Mitsotakis €60 milliárdot kér infrastruktúrára

Kiriákosz Micotákisz már Görögország soros EU-tanácsi elnökségére készül: Athén a hírek szerint 60 milliárd eurós csomagot vinne be az európai hálózatok és infrastruktúra finanszírozására, közvetlenül összekötve azt a 2028-2034-es hétéves uniós költségvetés vitájával (Deutschlandfunk). Az Európai Unió Tanácsában a tagállami kormányok alkudoznak az uniós jogszabályokról, és a görög terv lényege az lenne, hogy az „infrastruktúra” olyan címkévé váljon, amelyet a költségvetési szigort követelő országok és a felzárkózási pénzekre építő tagállamok is el tudnak fogadni. Friedrich Merz német kancellár már most „megfizethetetlennek” nevezte a Bizottság teljes költségvetési javaslatát, miközben a pénz elköltéséhez minden egyes kormánynak hozzá kell járulnia (EUMSZ 312. cikk).

A soros elnökség nem írhatja meg Európa költségvetését. Napirendet szab, miniszteri üléseket vezet, kompromisszumos szövegeket készít, és eldönti, mely alkukat tárgyalják együtt, illetve külön (Council presidency). Egy olyan alkuhelyzetben, ahol egyetlen ország is blokkolhatja az egész csomagot, ez a sorrendformáló szerep valódi befolyást jelent. Athén arra fogad, hogy a „hálózatok” közös nevezőt adhatnak: közlekedési folyosók, energia-összeköttetések, digitális infrastruktúra és katonai-polgári kettős felhasználású projektek kerülnének egy ernyő alá, amelyet a biztonságra figyelő és a fejlesztési forrásokra éhes kormányok egyaránt saját sikerükként mutathatnak be.

Mi jön a helyreállítási pénzek után?

Az időzítés nem véletlen. A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz, vagyis az EU pandémia utáni beruházási alapja 2026 után kifut, hasonló nagyságrendű utódprogram pedig nincs. Görögország különösen kitett: az RRF-támogatás a GDP nagyjából 16-17 százalékát tette ki, vagyis egy jelentős beruházási motor áll le (EUobserver). Utódprogram nélkül azok az országok veszíthetik el legfontosabb növekedési hajtóerejüket, amelyek az elmúlt években erősen támaszkodtak az uniós válságpénzekre.

A következő hosszú távú költségvetésnek, az MFF-nek, vagyis az EU hétéves kiadási tervének egyszerre kellene helyet találnia a védelemnek, Ukrajna újjáépítésének és a bővítés előkészítésének. Mindezt olyan plafon alatt, amelyet a nettó befizetők, tehát az EU-ba többet befizető, mint onnan visszakapó országok szűken tartanának (Council MFF page). A görög számítás szerint az infrastruktúra lehet az a költségvetési sor, amelyet végül mindenki elvisel.

A hiányzó tervrajz

A görög kezdeményezés leggyengébb pontja éppen az, hogy a finanszírozási forma még nem világos. Athén a Connecting Europe Facility, vagyis a határokon átnyúló közlekedési, energetikai és digitális projektek uniós programjának bővítését akarja? Védett kohéziós kereteket? Új közös hitelfelvételt? Egy RRF utáni beruházási eszközt?

Mindegyik út másképp osztja el az ellenőrzést. A CEF a Bizottság által kiválasztott, határokon átnyúló projekteket erősíti. A kohéziós politika a nemzeti borítékokat védi. A közös hitelfelvétel a hitelezői logikát követő tagállamok ellenállását váltja ki. A tervalapú alapok nagyobb brüsszeli kontrollt adnak a kifizetések felett. A választás a vétóküszöböt is meghatározza: az új uniós saját forrásokról külön tanácsi döntés kell, amelyet minden nemzeti parlamentnek ratifikálnia kell (EUMSZ 311. cikk). A hivatalos görög elnökségi program még nem jelent meg a Tanács honlapján. Egyelőre politikai pozicionálás látszik, nem formális program.

Az athéni szövetség

Görögország nincs egyedül. Lengyelország meg akarja védeni a kohéziós politikát, miközben az EU keleti peremén futó vasutakat, kettős felhasználású utakat és energia-összeköttetéseket európai stratégiai javakként írja újra (CEF, Military Mobility). Varsó szerint az új biztonsági kiadások nem falhatják fel a regionális fejlesztési pénzeket. Románia hasonló logikát követ, de szűkebb mozgástérrel: az államadóssága a GDP 63,5 százalékán áll, és az ország az EU túlzottdeficit-eljárása alatt van, ami szigorúbb költségvetési felügyeletet jelent (European Commission EDP, ZF). Bukarest uniós támogatásokat akar a fekete-tengeri összeköttetésekre és a katonai mobilitásra, de ellenáll mindennek, ami nagy nemzeti társfinanszírozást igényelne. Bulgária számára a görög ajánlat nagyon konkrét: utak, kikötők és villamosenergia-kapcsolatok vezetnének dél felé, Görögországon át az Égei-tengerig (TEN-T).

Az ellenállás fő irányát Németország és Hollandia jelöli ki. Merz kormánya nem az infrastruktúra ellen van; Berlin maga is nagy belföldi beruházási programot visz. A kifogás az, hogy ezt nagyobb uniós kasszából finanszírozzák. A német vezetésű tagállami csoport a 2027-es éves költségvetést nagyjából 8 milliárd euróval a bizottsági javaslat alá nyomta (Zeit), Berlin pedig európai prioritásait inkább versenyképességi, nem pedig transzfernövelési nyelven fogalmazza meg (Bundesregierung). Hollandia és az északi szövetségesei továbbra is óvatosak a kiadásnöveléssel szemben, bár a védelemre vagy versenyképességre épített érvek előtt nyitottabbak (Occitanie Europe).

Görögország alakíthatja a menüt, de nem kényszerítheti a többieket a számla kifizetésére. Az elnökség akkor számít majd igazán, ha Athén a „hálózatokból” nemcsak hasznos politikai címkét, hanem olyan finanszírozási útvonalat is farag, amelyet a kohéziós országok és a nettó befizetők otthon is meg tudnak védeni.