Augusztusra elfogyhat az olajtartalék $123-nál

A Brent ára 107 dollár hordónként, az európai finomítók tényleges költsége azonban ennél jóval magasabb. A háborús kockázati biztosítás, az átirányított hajózás és Irán új tranzitdíjai együtt nagyjából 120-123 dollárra emelik a leszállított hordónkénti árat. Az a vésztartalék-rendszer, amelynek ezt a sokkot kellene tompítania, gyorsabban apad, mint amire tervezték.

A Nemzetközi Energiaügynökség, vagyis a 32 tagország olajválságokra adott válaszát összehangoló IEA március 11-én indította el eddigi legnagyobb tartalékfelszabadítását: 400 millió hordót engednek ki a stratégiai készletekből. Tíz hét alatt ennek nagyjából 44-45 százalékát már felhasználták, napi körülbelül 2,5 millió hordós ütemben (Fortune). Ha ez így folytatódik, a teljes vállalás augusztus közepe előtt elfogy. A Hormuzi-szoros válsága közben nem látszik lezárulni.

A blokád rejtett adóként működik

A blokád lényegében óriási adót rak arra az olajra, amely még átjut a térségen.

A válság előtt egy szupertanker, vagyis nagyjából 2 millió hordót szállító VLCC háborús kockázati biztosítása évente körülbelül 25 000 dollárba került. Ma egyetlen áthaladás 10-14 millió dollárba kerül (Lloyd's List). A P&I klubok, a kereskedelmi hajózás mögött álló kölcsönös felelősségbiztosítók fedezeti díja évi 25 000 dollárról heti 30 000 dollárra ugrott (Lloyd's Market Association). Érvényes biztosítás nélkül a hajó nem köthet ki jogszerűen, nem finanszírozható, és nem is rakodható meg.

Az Öbölből induló szupertankerek napi bérleti díja márciusban 423 736 dolláros történelmi csúcsot ért el. Irán új Perzsa-öböl Szoros Hatósága, a május 18-án elindított formális útdíjrendszer, értesülések szerint akár 2 millió dollárt is felszámít egy áthaladásért, kínai jüanban. Csak a biztosítás nagyjából 5 dollárt tesz hozzá minden hordóhoz. A fuvardíjjal és az útvonalak kerülőivel együtt a rotterdami vagy trieszti finomítók már a feldolgozás előtt 15-16 dollárral fizetnek többet a Brent irányadó áránál.

Két biztonsági háló, mindkettő gyengül

A finomítók először a kereskedelmi készletekre támaszkodnak: ezek azok az olajkészletek, amelyeket a vállalatok a napi működéshez tartanak. Amikor ezek fogyni kezdenek, a kormányok a stratégiai kőolajtartalékokhoz nyúlnak, vagyis ahhoz a vészkészlethez, amelyet éppen ilyen válságokra hoztak létre. Most mindkettő nyomás alatt van.

Fatih Birol, az IEA vezetője a párizsi G7-találkozón arra figyelmeztetett, hogy egyes régiókban már csak „néhány hétre” elegendő, hozzáférhető kereskedelmi készlet maradt (Tovima, CNBC). A kereskedelmi készletek csak márciusban és áprilisban 246 millió hordóval csökkentek (IEA).

Az EU-s átlag papíron még mindig meghaladja a 90 napi ellátást. Ez az adat azonban nagy különbségeket takar el. Romániában a dízeltartalék mindössze 30,2 napra elég (Euronews). Bukarest június 30-ig olajpiaci válsághelyzetet hirdetett, korlátozta az üzemanyag-kereskedők árrését és a dízelexportot, miután a dízel ára éves alapon 32,68 százalékkal emelkedett (Digi24). A blokkban a 27 tagállamból 15-ben legalább egy üzemanyagtípus készlete kritikus szintre esett.

Németország 19,5 millió hordót engedett ki a nemzeti tartalékokból, ami a készletének nagyjából ötöde (finanzen.net). A kutaknál az árak a literenkénti 2 € fölött maradtak, hiába csökkentették az üzemanyagadót 1,6 milliárd EUR értékben (ADAC via presseportal.de). Németország ezt a támogatást ki tudja fizetni. Olaszország azt kérte Brüsszeltől, hogy hasonló energiakiadások miatt lazíthasson az EU-s költségvetési szabályokon, de elutasítást kapott.

Az idő lett a szűk keresztmetszet

Európa tartalékrendszerét napokig vagy hetekig tartó zavarokra méretezték. A Hormuzi-szoros válsága már a 80. napján jár. A válság előtt naponta körülbelül 130 hajó vitt át 20 millió hordó olajat a szoroson, vagyis a tengeri olajkereskedelem nagyjából 20 százalékát (UNCTAD). Az elmúlt napokban volt, hogy mindössze két hajó haladt át.

A JPMorgan arra figyelmeztet, hogy június elejére az iparosodott országok kereskedelmi olajkészletei elérik az „üzemi stresszszintet”, vagyis azt a pontot, ahol a vezetékek és a finomítók fizikai működése is akadozni kezdhet. Az időzítés különösen kedvezőtlen: a nyári turisztikai csúcs éppen akkor emeli a repülőgép-üzemanyag iránti keresletet, amikor a tartalékok vékonyodnak. Az IEA fennmaradó vállalása szeptember körül teljesen kifut. A piacok rendszerint jóval azelőtt pánikolnak, hogy az utolsó tartály is kiürülne.