A Pentagon titkos NATO-erősítéseket vág vissza

Miközben a figyelem Trump európai csapatátrendezését követi, a fontosabb változás zárt tájékoztatótermekben zajlik. Az Egyesült Államok visszavesz a NATO háborús mozgósítási rendszeréhez adott vállalásaiból, ezeket a vágásokat pedig egyetlen demokratikus testület sem vizsgálhatja felül.

Május 22-én Alex Velez-Green, Elbridge Colby Pentagon-politikai főnök helyettese Brüsszelben azt közölte a szövetséges védelmi tisztviselőkkel, hogy az Egyesült Államok „jelentősen csökkenti” hozzájárulását a NATO Force Modelhez, vagyis ahhoz a többszintű rendszerhez, amely válság esetén előre kijelölt erőket rendel a szövetség védelmi terveihez (Military Times, Defense News). Mark Rutte NATO-főtitkár megerősítette a bejelentést, de azt mondta, a részleteket „nem hozhatja nyilvánosságra” (Stars and Stripes).

A 2022–2023-ban elfogadott haderőmodell három ütemben rendeli a nemzeti erőket a védelmi tervekhez: nagyjából 100 000 katonát tíz napon belül, 200 000-et harminc napon belül, 500 000-et pedig hat hónapon belül. Az amerikai harmadik szintű erősítés, vagyis azok az alakulatok, amelyeket elhúzódó háborúban az Atlanti-óceánon túlról vezényelnének Európába, a rendszer egyik tartóeleme. Nélkülük a keleti szárny védelmi tervei könnyen „diplomáciai fikcióvá” válhatnak (CSIS).

Az ellenőrzés vakfoltja

A 2026-os amerikai védelmi költségvetési törvény megtiltja a Pentagonnak, hogy kongresszusi igazolás nélkül 76 000 fő alá vigye az Európában állomásozó amerikai erők létszámát (Washington Examiner). Ez a korlát azokra a katonákra vonatkozik, akik fizikailag Európában vannak. A haderőmodellben vállalt háborús erősítések viszont minősített adatok, nincs rájuk törvényi minimum, és kizárólag az elnöki hatáskörbe tartoznak.

A különbség látványos. Amikor Trump május közepén leállította egy 4 000 fős dandár lengyelországi telepítését, abból kongresszusi felháborodás és címlapsztori lett (Stars and Stripes). A rotációs telepítéseket, ahol az egységek nagyjából kilenchavonta váltják egymást, egy politikai döntéssel meg lehet állítani. Az állandó állomásoztatást, ahol családok költöznek és bázisok épülnek, évekbe telik visszabontani. A harmadik szintű erősítési vállalások csökkentése viszont nyilvános dokumentum és kongresszusi kontroll nélkül történik.

Verseny az amerikai figyelemért

Az európai kormányok egyelőre nem közös válasszal, hanem különalkukkal próbálják javítani saját helyzetüket.

Paweł Zalewski lengyel védelmiminiszter-helyettes május 20–21-i washingtoni látogatásán állandó amerikai állomásoztatást ajánlott a Pentagonnak, és azt ígérte, Lengyelország „egy kisvárost” építene az amerikai katonáknak, a költségeket pedig átvállalná (Polsat News). A Pentagon „a következő hetekre” ígért javaslatot, de konkrét vállalást nem tett (gov.pl).

Németországból kivonnak egy Stryker-dandárt, vagyis egy közepesen páncélozott harci egységet Bajorországból. Friedrich Merz kancellár ezt lehetőségként keretezi újra, és felgyorsítaná a hazai rakétaprogramokat. Értelmezése szerint nem politikai büntetés, hanem amerikai gyártási szűk keresztmetszet magyarázza, hogy Washington nem telepítette Németországba a régóta ígért, szárazföldi célpontok elleni Tomahawk manőverező robotrepülőgépeket, amelyeket az orosz közepes hatótávolságú fegyverek ellensúlyozására szántak (Tagesspiegel, Spiegel).

Románia elismerést kapott Marco Rubio külügyminisztertől, amiért további amerikai katonákat fogadott be Iránhoz kapcsolódó műveletekhez, de állandó jelenlétre nem kapott ígéretet. Egy elnöki tanácsadó úgy fogalmazott, Románia Washington számára „releváns”, de nem „létfontosságú” (HotNews). Az észt védelmi miniszter megerősítette, hogy az amerikai erők maradnak, de figyelmeztetett: „az Egyesült Államokban hozott politikai döntések most már katonai szintre érnek” (ERR).

Franciaország külön utat jár. Párizs még a visszavonás előtt kezdett alternatívákat építeni: olyan keretet alakított ki, amely nyolc európai partnert vonna be a francia nukleáris elrettentés tervezésébe és konzultációiba, emellett több európai tisztet juttatna magasabb NATO-parancsnoki posztokra (Le Monde, IFRI). A francia autonómiát azonban az amerikai jelenlét kiegészítésére tervezték, nem annak kiváltására.

A NATO július 7–8-i ankarai csúcstalálkozóján a szövetségnek választania kell: vagy az alacsonyabb amerikai hozzájárulásokhoz igazítja a védelmi terveit, vagy nyíltan vitatja a csökkentéseket. Rutte a napirendet úgy írta le, hogy véget kell vetni az „egyetlen szövetségestől való egészségtelen túlzott függésnek”. Ez a megfogalmazás elfogadja az amerikai kiindulópontot, de nem nevezi meg a következményeit. A NATO védelmi tervei teljes amerikai háborús részvétellel számoltak. Washington most éppen azon a csatornán vonja vissza ezt a feltételezést, ahol egyetlen törvényhozásnak sincs szavazata, miközben az európai fővárosok külön-külön versenyeznek kétoldalú megállapodásokért. Hogy Ankara előtt bármelyik kormány kikényszeríti-e a minősített számítások nyilvánosságát, arra egyelőre nincs válasz.