Pentagon: kevesebb amerikai dandár Európában

A Pentagon a múlt héten négyről háromra csökkentette az Európában állomásozó amerikai harci dandárok számát, vagyis a szárazföldi jelenlét visszakerült arra a szintre, ahol Oroszország Ukrajna elleni teljes körű inváziója előtt volt (Stars and Stripes, Washington Examiner). Néhány órával később Donald Trump a Truth Socialön azt írta, hogy „5 000 további katonát” küld Lengyelországba. Operatív részletek nem követték a bejelentést. A Pentagon a Fehér Házhoz irányította az újságírókat, a Fehér Ház pedig vissza a közösségi médiás poszthoz (Stars and Stripes). Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter úgy értelmezte az ígéretet, hogy az „nagyjából a jelenlegi szinten” tartja az amerikai csapatjelenlétet (Notes from Poland).

A hét lényege éppen ez az eltérés volt a politikai üzenet és a katonai számtan között. A NATO külügyminiszterei közben a svédországi Helsingborgban készítették elő a júliusi ankarai csúcstalálkozót.

A kivonási sorrend

Trump május 1-jén 5 000 katona kivonását rendelte el Németországból. Május 13-án Pete Hegseth védelmi miniszter leállította egy 4 000 fős páncélos dandár lengyelországi rotációját, miközben a felszerelés már úton volt, az előretolt egységek pedig a helyszínen tartózkodtak (Breaking Defense, Politico). A hadsereg vezetői a kongresszusban azt mondták, csak néhány nappal korábban értesültek a döntésről.

Ezután jelentek meg azok a beszámolók, amelyek szerint Trump telefonon kért magyarázatot Hegsethtől, mert dühítette, hogy éppen Lengyelországot érintette a lépés, nem egy kevésbé együttműködő szövetségest. Ezt követte az „5 000 katonát Lengyelországba” üzenet a Truth Socialön. A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha Washington újraindítaná az imént lefújt rotációt.

Az európai amerikai rotációs erő összességében így is várhatóan körülbelül 5 000 fővel csökken. Alexus Grynkewich, a NATO európai szövetséges erőinek legfelsőbb parancsnoka május 19-én megerősítette ezt a számot, és arra figyelmeztette a szövetségeseket, hogy „feltétlenül számítsanak további átcsoportosításokra” (NATO). A Pentagon közben csendben visszavett a NATO haderőmodellhez kapcsolódó vállalásaiból is. Ez az a minősített keret, amelyben a tagállamok háborús aktiválásra ajánlanak fel erőket. Mivel a lépés nem érinti közvetlenül az amerikai törvényekben rögzített csapatlétszám-korlátokat, a kongresszus nem tudja megakadályozni (Military Times).

Németország viseli a veszteséget

Az átrendezésben kirajzolódik egy minta. Azok a szövetségesek megtartották az amerikai erőket, amelyek együttműködtek Washington Irán elleni katonai műveleteiben. Akik ellenálltak, veszítettek. Németország, amelynek kancellárja, Friedrich Merz nyilvánosan bírálta Trump iráni stratégiáját, katonákat és egy tervezett Tomahawk manőverező robotrepülőgép-telepítést is elveszített. Lengyelország viszont, ahol Karol Nawrocki elnök személyes kapcsolatot tart fenn Trumppal, közösségi médiás jutalmat kapott (Der Spiegel).

Berlin csendben nyelte le a megaláztatást. Johann Wadephul külügyminiszter rutinlépésként, „várt rotációként” keretezte át a kivonást (Deutschlandfunk). Merz korábban nyilvánosan szorgalmazta 400 amerikai gyártású Tomahawk megvásárlását, de miután Washington nem reagált az igényre, nem hozta fel újra az ügyet. Németország most közös vállalat létrehozását vizsgálja hazai manőverezőrobotrepülőgép-gyártásra (ZDF).

A helsingborgi találkozón Margus Tsahkna észt külügyminiszter fogalmazta meg a szélesebb szövetségesi elégedetlenséget: „Mindennek, ami a NATO elrettentését és képességeit érinti, összehangolt módon kell történnie” (Estonian MFA). Nem a tehermegosztást kifogásolta, hanem azt, hogy Washington egyeztetés nélkül hoz olyan döntéseket, amelyek következményeit a szövetségesek viselik.

Hormuz, fregattok és a fegyverkezési verseny

Marco Rubio külügyminiszter Helsingborgban egy másik nyomáspontot is megnyitott: arra figyelmeztette a szövetségeseket, hogy készítsenek „B tervet” a Hormuzi-szorosra arra az esetre, ha Irán nem nyitja meg újra a vízi útvonalat. Rubio ezt úgy állította be, mint a NATO washingtoni hasznosságának próbáját (NATO). Franciaország elutasította ezt a logikát. „Az Észak-atlanti Szerződés az Észak-Atlanti térségre vonatkozik” – mondta a francia külügyminisztérium szóvivője. „Nem ez a célja, és nem is ez a megfelelő szövetség egy közel-keleti ügy kezelésére” (Iran International).

Az európai válasz a tiltakozástól egyre inkább a beszerzések felé mozdul. Svédország megállapodást kötött négy fregatt megvásárlásáról a francia Naval Grouptól; ez az ország legnagyobb katonai beszerzése az 1980-as évek óta (Le Monde, Euronews). Franciaország nyolc partnerországra terjesztette ki nukleáris elrettentési ernyőjét, Németországgal, Svédországgal és Dániával pedig már működnek a kétoldalú irányító csoportok (L'Éventail). Washington a büntető jellegű kivonásokkal szövetségesi igazodást akart kikényszeríteni. A hatás ezzel szemben az lehet, hogy felgyorsítja azt az európai védelmi építkezést, amely idővel csökkenti az amerikai nyomásgyakorlás súlyát.