Pentagon kivonja tengeralattjáróit a NATO-ból

Az Egyesült Államok jelezte NATO-szövetségeseinek, hogy teljesen megszünteti a tengeralattjárókra vonatkozó felajánlását a szövetség számára, harmadával csökkenti a vadászgépes kapacitást, és megfelezi a stratégiai bombázók körét. A számokat Alexander Velez-Green, a Pentagon megbízottja ismertette múlt héten egy zárt NATO-tájékoztatón (Defense News, El País). Washington június elejére várja az európai terveket arra, hogyan pótolnák a kieső képességeket.

A kiskapu, amelyhez a Kongresszus nem fér hozzá

A csökkentés a NATO Force Modelen, vagyis azon a minősített NATO-nyilvántartáson keresztül történik, amelyben a tagállamok előre kijelölik, milyen katonai eszközöket adnának a szövetség három válságkészültségi szintjéhez. Az Egyesült Államok nem von ki csapatokat Európából. Azt a formális ígéretet vonja vissza, hogy háború esetén amerikai erősítés érkezne (Stars and Stripes).

A Kongresszus megakadályozhatja, hogy az Egyesült Államok kilépjen a NATO-szerződésből, és törvényben rögzítheti az Európában állomásozó amerikai csapatok minimális létszámát. Az NFM-felajánlások viszont a végrehajtó hatalom minősített döntési körébe tartoznak, külön jogszabály nem szabályozza őket (Military Times). A Pentagon így kongresszusi szavazás nélkül tudja kiüresíteni a NATO válságreagálási rendszerének egy részét.

Elbridge Colby, a fordulatot irányító védelmi politikai vezető nyíltan fogalmazott: az európai szövetségesek „lényegesen erősebbek Oroszországnál, és elsődleges felelősséget kell vállalniuk saját hagyományos védelmükért” (war.gov). Washington fő célja, hogy amerikai eszközöket szabadítson fel egy esetleges kínai konfliktusra.

Amit pénzzel sem lehet elég gyorsan megvenni

Az International Institute for Strategic Studies becslése szerint az amerikai hagyományos katonai képességek pótlása a NATO-ban nagyjából 1 billió dollárba kerülne 25 év alatt (The National News). A Kiel Institute rövid távon évi 50 milliárd EUR többlet, összehangolt védelmi kiadással számol (Meta-Defense). A legnehezebben pótolható hiányoknál azonban nem a költségvetés a fő korlát, hanem az idő és a technológia.

Az EA-18G Growlert kizárólag az Egyesült Államok üzemelteti. Ez az a repülőgép, amely zavarja az ellenséges radarokat, hogy a csapásmérő vadászgépek túlélhessenek vitatott légtérben. Európának nincs hasonló képessége. Growlerek nélkül az orosz S-400-as és S-500-as légvédelmi rendszerek ellen repülő európai gépek olyan radarrendszerekkel találkoznának, amelyeket nem tudnak megfelelően elnyomni (RUSI).

A nukleáris meghajtású támadó tengeralattjárók hasonló problémát jelentenek. Az amerikai Virginia-osztályú hajók gyakorlatilag korlátlan víz alatti kitartást és rejtett, 1 500 kilométernél nagyobb hatótávolságú robotrepülőgép-csapásmérést adnak. Az európai dízel-elektromos tengeralattjáróknak 24-72 óránként felszínre kell emelkedniük. Nukleáris támadó tengeralattjárója csak Franciaországnak és az Egyesült Királyságnak van, de a brit készenlét nagyon gyenge: 2026 márciusában az öt Astute-osztályú hajóból mindössze egyet vetettek be műveleti szinten (19FortyFive).

Ugyanez a különbség látszik a légi utántöltésben is. Az Egyesült Államok több mint 400 tankerrepülőgépet üzemeltet. Az európai NATO-tagok együtt nagyjából 50-60-at (Defense News).

Tizenhárom európai ország részben azért vásárolt F-35-ösöket, mert ezzel is az amerikai elkötelezettséget akarta biztosítani. Csakhogy az F-35-öst egy amerikai harcvezetési rendszerbe tervezték: AWACS légtérellenőrző repülőgépekkel, Growlerekkel és tankerflottával együtt működik teljes értékű fegyverként. Ha ezt az ökoszisztémát kiveszik mögüle, az európai F-35-ösök ötödik generációs repülőgépek maradnak ötödik generációs támogató rendszer nélkül (RUSI).

Az ipari fal

Az európai vadászgépgyártás 2030-ra is nagyjából évi 72 repülőgépnél tetőzik az Eurofighter-, Rafale- és Gripen-gyártósorokon együtt. Az IISS szerint Európának további 400 taktikai harci repülőgépre lenne szüksége. Ez maximális termelés mellett is több mint öt év, úgy, hogy közben egyetlen gépet sem exportálnak. A francia parlament 36 milliárd EUR többlet katonai kiadást hagyott jóvá 2030-ig (Le Monde), de a Rafale-gyártósort exportmegrendelések kötik le, a francia nukleáris tengeralattjárók pedig szuverén eszközök, amelyeket Párizs nem ad be NATO-közösbe (IFRI).

A nyomást először azok az országok érzik meg, amelyek a legközelebb vannak Oroszországhoz. Lengyelország a GDP 4,81 százalékát fordítja védelemre, ez a legmagasabb arány a NATO-ban, még sincs tengeralattjárója, F-35-ösei pedig csak 2030-ra érik el a teljes kapacitást (Bankier.pl). Antti Häkkänen finn védelmi miniszter szerint ez „komoly pillanat Európa számára” (IS.fi).

Mark Rutte NATO-főtitkár várható lépésként keretezte az amerikai fordulatot: „Mindenki tudta, hogy ez történik” (NATO). Norvégia óvatosabban reagált, és azt kérte, hogy az átmenet „strukturált módon” történjen (Le Monde). A július 7-8-i ankarai NATO-csúcs rögzítheti az új tehermegosztási tervet. A sebezhető időszak mostantól legalább 2030-ig tart. Egy politikai ígéret sem gyorsít fel egy tengeralattjárót, amelynek megépítése egy évtizedbe telik.