Robbanás után NATO-radarokat kér Románia

A hónap elején pilóta nélküli eszköz robbant fel a konstancai kikötőben. A bűnügyi nyomozás még tart: a román hatóságok nem zárták ki a balesetet, a navigációs hibát, az elektronikai hadviselés átterjedő hatását és a szándékos támadást sem. Nicușor Dan román elnök megerősítette, hogy Bukarest egyeztet az ukrán féllel, de nyilvános felelőst nem nevezett meg.

A robbanás inkább a rendszer gyenge pontját tette láthatóvá. Konstanca az EU szolidaritási folyosóinak egyik fekete-tengeri kapuja: Brüsszel 2022-ben azért hozta létre ezeket a szállítási útvonalakat, hogy az ukrán gabona és más áruk akkor is kijussanak a piacokra, amikor Oroszország megzavarta a hagyományos kereskedelmi útvonalakat (Európai Bizottság). Egy háborús eszköz eljutott egy olyan logisztikai csomópontig, amelyre Európa támaszkodik, miközben nem látszik világosan, melyik hatóságnak kellett volna észlelnie, azonosítania vagy megállítania.

A radarok közötti rés

Romániának vannak légi fenyegetések ellen tervezett drónelhárító rendszerei. Az egyik a beszámolók szerint néhány héttel korábban elfogott egy légi drónt. Ettől külön működik a parti megfigyelés, amelyet a román haditengerészet és a kikötői hatóságok kezelnek, és amely bizonyos méret fölött követi a hajókat. Egy pilóta nélküli felszíni jármű, vagyis egy kis, távirányított, robbanóanyagot is szállítani képes csónak egyik rendszerbe sem illeszkedik tisztán. A légvédelemhez túl tengeri, a hagyományos hajókövetéshez túl kicsi.

A Fekete-tenger térségében a GPS-zavarás jól dokumentált jelenség (GPSJam). Azt nem állapították meg, hogy ennél az eszköznél zavarás vagy jelhamisítás okozott-e eltérést az útvonaltól. A védelmi rés azonban az októl függetlenül létezik: a rendszereket különböző fenyegetésekre tervezték, ez az eszköz pedig éppen közéjük esett.

Románia ezért ideiglenes radar- és drónelhárító telepítéseket kért a NATO-tól a partvidékére (24chasa). Maga a kérés mutatja, hol van a probléma: a békeidős kikötői szabályozás és a szövetséges vizekbe sodródó vagy oda irányított háborús eszközök között, amelyek kezelésére egyetlen nemzeti rendszer sem készült fel teljesen.

Ki őrzi a kikötőt?

Egy Konstancához hasonló kikötő védelmi felelősségi lánca legalább négy szinten fut. Egyik sem birtokolja az egész problémát.

Az első szint a kikötői hatóságé, amely a kereskedelmi működést és az alapvető létesítményvédelmet kezeli. Fölötte a román hadsereg, benne a parti őrség, a haditengerészet és a légvédelem felel a területi fenyegetésekért, de mindegyik más területet figyel, és más parancsnoki rendben reagál. Egy tengeri drón, amely behatol a kikötő vizeire, mindhárom között elcsúszhat.

Az uniós jog előírja, hogy a tagállamok biztosítsák a kikötői létesítményeket és védjék a kritikus infrastruktúrát, beleértve a közlekedési folyosókat is (2022/2557/EU irányelv, Tanács). Az EU tengeri biztonsági stratégiája a megfigyelésre és a kiberkockázatokra is ad koordinációs kereteket (Európai Bizottság). Brüsszel azonban szabványokat állít és fejlesztéseket finanszíroz. Nem őrzi a kikötőket, és nem működteti a radarokat.

A NATO más logika szerint működik. Az Észak-atlanti Szerződés 4. cikke alapján egy szövetséges konzultációt kérhet, ha biztonsági fenyegetést érzékel; ezt a lépést éppen az 5. cikk szerinti kollektív védelem küszöbe alatti, bizonytalan helyzetekre találták ki (NATO). Bulgária, Románia és Törökország, vagyis a három fekete-tengeri parttal rendelkező NATO-tag, már közös aknamentesítő csoportot indított, amelyet a NATO műveleti szinten is aktivált (NATO MARCOM). Ez az együttműködés aknákra, nem drónokra irányul, de jelzi, hogy a frontvonalhoz közeli államok érzékelik: a háború fizikai veszélyeket sodort a vizeikre.

A kereskedelmi szereplők csak ezután következnek: a kockázatot besoroló biztosítók és az útvonalakat módosító hajózási társaságok. Konstancával kapcsolatban egyik körben sem jelentettek be nyilvános eljárásváltozást.

Az EU elítélte, hogy Oroszország megsértette szövetséges országok légterét a térségben (EEAS). A NATO szürkezónás válaszrendszerét vizsgáló elemzők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a szövetségi eljárások akkor működnek a legjobban, ha a tagállamok tudják, mi történt; a nehezen besorolható, többértelmű incidensek az egész rendszert próbára teszik (CEPA).

A következő alkalom

Konstanca azért számít, mert az EU háborús logisztikai folyosóként támaszkodik rá. Európa gyorsan felállította ezeket az útvonalakat Ukrajna gazdaságának fenntartására, de lassabban tisztázta, hogyan kell megvédeni őket azoktól a fenyegetésektől, amelyek a meglévő észlelőrendszerek között mozognak. A következő incidensnél ezért nem elméleti kérdés lesz a döntési rend: ha egy újabb tengeri eszköz elér egy Ukrajna háborús gazdaságához kapcsolódó európai kikötőt, a felelősség továbbra sem egyértelmű, a légi és tengeri védelem pedig külön parancsnokságoknak felel, ki dönt elég gyorsan arról, hogy a kikötő nyitva marad, bezár, vagy segítséget kér?