Slovalco újraindul állami áramtámogatással

Három évvel azután, hogy az elszálló áramárak leállították az elsődleges alumíniumgyártást, ezen a héten újra bekapcsolták az első elektrolíziskádakat a Slovalco garamszentkereszti üzemében. A döntés nem csak Szlovákiáról szól: jól mutatja, milyen alkut kell ma az európai kormányoknak kötniük, ha életben akarják tartani az energiaigényes ipart. Olcsó áramot, szén-dioxid-költségkompenzációt és olyan támogatási keretet kell adniuk, amelynek egyelőre nincs világos vége.

75 000 tonna, nem 175 000

A Slovalco évi 75 000 tonna termelést indít újra a nagyjából 175 000 tonnás teljes kapacitásból. Ehhez legalább 100 millió EUR beruházás társul. A fennmaradó 100 000 tonna sorsa olyan áramvásárlási szerződésektől és 2030 utáni feltételektől függ, amelyek ma még nem állnak rendelkezésre.

Robert Fico miniszterelnök az újraindítást úgy keretezte, hogy az akár az európai elsődleges alumíniumgyártás 17 százalékát állíthatja helyre. Ez a szám azonban a Slovalco teljes kapacitásával számol, nem a ténylegesen vállalt 75 000 tonnával, és az EU-n belüli elsődleges termeléshez viszonyít, amely az üzembezárások miatt nagyjából évi 950 000 tonnára zsugorodott. A tágabb értelemben vett európai termelés 2026 első felében körülbelül 3,6 millió tonna volt. Bármelyik viszonyítási alapot nézzük, az első körös újraindítás jóval kisebb annál, mint amit a politikai üzenet sugall.

Az olcsó áram iparpolitikává válik

Az elsődleges alumíniumgyártás, vagyis amikor nem hulladékból olvasztanak újra fémet, hanem ércből, elektrolízissel állítanak elő alumíniumot, rendkívül sok áramot fogyaszt. Egy tonnához nagyjából 14 megawattóra kell, az áram pedig jellemzően a termelési költség 30–40 százalékát adja. Ezért állnak le elsőként a kohók, amikor megugranak az árak, és ezért indulnak újra utolsóként, ha nincs állami segítség.

A Slovalco kétféle támogatást kapott. Az első egy hosszú távú ellátási megállapodás a Vodohospodárska výstavba állami vízerőmű-társasággal, amely nagyjából 100 MW folyamatos, éjjel-nappal rendelkezésre álló áramot biztosít. Egy alumíniumkohót nem lehet olcsón ki-be kapcsolgatni, ezért alapterhelésű, a piaci árnál jóval kedvezőbb áramra van szüksége. A pontos ár nem nyilvános: az állami közműcég üzleti titoknak minősítette a szerződéses mennyiségeket és árakat.

A második elem az, hogy Pozsony átalakította az alumíniumkohók szén-dioxidhoz kötődő áramköltségeinek kompenzációját. Az áramtermelők az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerében, az ETS-ben megvásárolt kvóták árát beépítik a nagykereskedelmi áramárba, így a nagyfogyasztók akkor is drágább áramot kapnak, ha saját működésük nem jár többletkibocsátással. Az Európai Bizottság júliusban hagyta jóvá a szlovák rendszer átdolgozását: a program költségvetése csaknem megháromszorozódott, 250 millió EUR-ról 710 millió EUR-ra, az állam pedig az elszámolható költségek 75 százaléka helyett már 80 százalékát fedezheti. Emellett a Slovalco mentességet kapott az atomalap-hozzájárulás és más díjak alól is (Teraz). A szlovák sajtó szerint a Környezetvédelmi Alapból finanszírozott ipari könnyítések éves költsége körülbelül 75 millió EUR.

Szlovákia nem kivétel. Az Európai Bizottság ugyanebben az időszakban hasonló szén-dioxid-költségkompenzációs rendszereket hagyott jóvá Csehországban, Franciaországban, Hollandiában, Ausztriában és Spanyolországban is (Brussels Times). A spanyolországi Alcoa San Cibraó 2026 áprilisára mind az 512 elektrolíziskádat újraindította, ezzel több mint 1 000 munkahelyet mentett meg, de a hosszú távú működőképessége továbbra is meg nem épült szélerőművektől és 72 millió EUR várható CO₂-kompenzációtól függ. A német szövetségi gazdasági minisztérium szerint az olcsóbb ipari áram az országban tartja a beszállítókat, a gyárakat és a szakképzett munkaerőt. A kritikusok szerint a meglévő könnyítések hatása csekély: az ARD egy példán keresztül azt írta, hogy az egyik konstrukció 18 centről mindössze 17,6 centre csökkentené az ipari áram kilowattóránkénti árát.

Ki fizet, ki nyer

A nyereség koncentráltan jelentkezik. A Slovalco többségi tulajdonosa, a norvég Hydro alumíniumcsoport, amely 55,3 százalékos részesedéssel bír, valamint a társtulajdonos Penta Investments újra termelő eszközhöz jut. Garamszentkereszten több mint 200 dolgozó tarthatja meg az állását. A feldolgozóipari cégek európai elsődleges alumíniumforráshoz jutnak, nem kizárólag importra szorulnak egy olyan piacon, ahol a behozatal az EU keresletének 70–80 százalékát fedezi.

A költségeket viszont az adófizetők és a klímapolitikai büdzsék viselik. A szén-dioxid-költségek kompenzációja olyan ETS-aukciós bevételeket irányít át, amelyekből zöldprogramokat lehetne finanszírozni vagy költségvetési hiányt lehetne mérsékelni. Az állami közműcég nem nyilvános feltételekkel köt le áramot, miközben lemond arról a bevételről, amelyet ugyanennek az áramnak a piaci értékesítéséből érhetne el. A támogatás ráadásul nem egyszeri beruházási ösztönző: évről évre fennmaradó rendszernek tervezték.

A Slovalco példája azt mutatja, hogy az újraindítás akkor lehetséges, ha az állam tartósan átvállalja az áramköltségek egy részét. Ezt a tulajdonosok is így árazzák: az üzem második felére újabb garanciák nélkül nem vállalnak kötelezettséget.