Spanyolország 77 milliárd eurója alig hozott növekedést

Spanyolország öt év alatt több mint 77 milliárd EUR-t kapott az EU közösen finanszírozott helyreállítási alapjából. Az El Mundo az EY közreműködésével készült záróértékelésre hivatkozva azt írja: az egy főre jutó spanyol jövedelem végül mindössze 0,2 százalékkal lett magasabb, a magánberuházás pedig 3 százalékkal alacsonyabb, mint a program indulása előtt volt (El Mundo). Ez nem csak spanyol ügy. A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszközt, vagyis az RRF-et — amelyet ilyen léptékben először közös uniós hitelfelvételből finanszíroztak — nem egyszerű válságkezelő alapként, hanem gazdaságátalakító eszközként adták el. A 2026. augusztusi határidő előtt néhány héttel az EU könnyebben tudja igazolni, hogy elköltötte a pénzt, mint azt, hogy az eredményt is hozott.

A mérföldkőgép

Az RRF más logika szerint fizet, mint a régebbi uniós alapok. A Bizottság nem a tényleges projektköltségeket téríti meg, hanem akkor utal, ha a kormányok teljesítik az előre rögzített mérföldköveket — például elfogadnak egy törvényt vagy létrehoznak egy intézményt — és célokat, például bizonyos számú háztartást kötnek szélessávú hálózatra, vagy digitalizálnak meghatározott közszolgáltatásokat. Az elképzelés az volt, hogy az EU ne papírmunkát, hanem eredményt jutalmazzon (Netherlands Court of Audit).

A gyakorlatban ez sokszor az adminisztratív teljesítést bizonyítja, jóval azelőtt, hogy gazdasági változás látszana. Egy kormány elfogadhat egy reformtörvényt, kipipálhat egy mérföldkövet, miközben nem kell megmutatnia, hogy nőttek-e a bérek, vagy többet ruháztak-e be a vállalatok. Az Európai Számvevőszék, az EU független költségvetési ellenőre, erre többször is figyelmeztetett: a Bizottság nem gyűjti be az egyes RRF-intézkedések tényleges költségeit, még akkor sem, ha a tagállami kormányok rendelkeznek ezekkel az adatokkal (eucrim). A kifizetések akkor is teljes összegben mennek tovább, ha közbeszerzési vagy állami támogatási szabályokat sértettek meg, feltéve, hogy a mérföldkő teljesült (ECA). Így az adófizetők és a tisztességes vállalkozók védelme gyengül, a pénzáramlás viszont nem áll le.

Az Európai Parlament szerint 2023 októberéig a kormányoknak kifizetett forrásoknak csak 50 százaléka jutott el a végső kedvezményezettekhez a vizsgált 22 tagállamból 15-ben (European Parliament). A pénz fele még valahol az államkincstár és a projekt között állt.

A spanyol példa nem üres, de hiányos

Madrid sikernek állítja be a programot: a kormány szerint a GDP több mint 6 százalékának megfelelő forrást mozgósítottak, 338 mérföldkövet teljesítettek, és a gazdaság gyorsan talpra állt (Mineco, La Moncloa). A Nemzetközi Valutaalap adatai is azt mutatják, hogy a spanyol állami beruházás 2019 óta reálértéken 51,3 százalékkal nőtt (IMF). Az állam tehát költött.

A magánszektor válasza jóval gyengébb volt. A magánberuházás ugyanebben az időszakban csak 8,5 százalékkal bővült (IMF, European Commission). A vállalati kutatás-fejlesztési kiadás a GDP 0,84 százalékán áll, messze az 1,49 százalékos uniós átlag alatt (European Commission). A 2020 és 2024 között Spanyolországba érkező RRF-források negyede folyó kiadásra ment, nem tőkeberuházásra (SEFO Funcas). A folyó kiadás ma működteti a szolgáltatásokat; a tőkeberuházás az, ami holnap növeli a termelőképességet. Ha az alap célja az átalakítás volt, túl sok pénz ment fenntartásra.

Az elosztás is kérdéseket vet fel. A nagyvállalatok a kedvezményezettek mindössze 1,4 százalékát adták, mégis a források közel 30 százalékát szerezték meg (BBVA Research). A legtöbb spanyolt foglalkoztató kisvállalatokhoz arányosan kevesebb pénz jutott.

Ezért számít a következő közös hitelvitában

Spanyolország nem kivétel. Olaszországban, ahol az EU legnagyobb nemzeti helyreállítási terve fut 194,4 milliárd EUR értékben, 2025 végére a teljesen befejezett közmunkák értéke a teljes összegnek csak körülbelül 6 százalékát tette ki (Il Sicilia). A probléma európai léptékű.

A spanyol gazdasági miniszter már egy állandó közös hitelfelvételi eszköz mellett érvel. A politikai kérdés az, hogy a hitelező tagállamok ezt elfogadják-e. A német Bundestag költségvetési bizottsága már most óv a magasabb uniós befizetésektől; a többletteher évente körülbelül 27,5 milliárd EUR lehet (FAZ). A holland számvevőszék pedig azt állapította meg, hogy Hollandiának is „csak korlátozott rálátása van az eredmények és a költségek kapcsolatára” a saját helyreállítási tervében (Netherlands Court of Audit).

A Bizottság saját, alapos értékelése csak 2028-ra készül el (European Commission). Az állandó uniós hitelfelvételről szóló vita viszont már most zajlik, még azelőtt, hogy a bizonyítékok rendelkezésre állnának. Az első RRF biztosan létrehozott egy kifizetési gépezetet. Azt Európának még bizonyítania kell, hogy beruházási gépezetet is épített.