Spanyolországban 3%-kal esett a magánberuházás

Az uniós helyreállítási pénzek öt éve Spanyolországban mindössze 0,2 százalékkal növelte az egy főre jutó jövedelmet, miközben a magánberuházások 3 százalékkal csökkentek az EY végső értékelése szerint, amelyről az El Mundo számolt be. Ez éppen annak az ellenkezője, amire a program logikája épült.

A NextGenerationEU, vagyis az EU pandémia utáni közös hitelfelvételi programja arra a feltételezésre épült, hogy a közpénz magántőkét húz maga után. A spanyol adatok inkább azt mutatják, hogy ez nem történt meg.

Hogyan kellett volna működnie a pénznek?

A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz, az RRF, a NextGenerationEU fő finanszírozási csatornája lehetővé tette, hogy az EU közösen vegyen fel hitelt, így a gyengébb költségvetési helyzetű kormányok is beruházhassanak anélkül, hogy a teljes költséget maguknak kellene állniuk (Európai Bizottság). Brüsszel a kifizetéseket nem pusztán az elköltött pénz igazolásához, hanem előre vállalt reformokhoz és projektmérföldkövekhez kötötte (EUR-Lex). Ezzel az EU egy régi problémát akart kezelni: azt, hogy az uniós források sokszor átfolynak a gazdaságon anélkül, hogy tartósan növelnék annak teljesítőképességét.

A konstrukció két lépcsőben működött volna. Rövid távon az állami infrastruktúra- és eszközberuházások munkahelyeket és megrendeléseket teremtenek. Hosszabb távon ezeknek a projekteknek kellett volna termelékenyebbé tenniük a vállalatokat és a munkavállalókat, például jobb energiarendszerekkel, digitalizációval vagy szabályozási reformokkal. Az egy főre jutó jövedelem azért fontos mutató, mert azt méri, hogy egy ország valóban több értéket állít-e elő lakosonként, vagy csak nagyobb pénzmozgást látunk a gazdaságban.

A spanyol 0,2 százalékos javulás azt jelzi, hogy a rövid távú növekedési hatás is gyenge volt. A magánberuházások 3 százalékos visszaesése ennél is kellemetlenebb adat. A program abból indult ki, hogy az állami költés olyan magántőkét is mozgósít, amely enélkül nem jelent volna meg. Spanyolországban ennek a fordítottja látszik: több közpénz érkezett, miközben kevesebb magánpénz társult mellé.

Ugyanez a minta látszik a legnagyobb kedvezményezetteknél

Olaszország, a program legnagyobb kedvezményezettje, 2026 áprilisáig 166 milliárd EUR-t kapott kilenc uniós részletben, bár a tényleges felhasználás ettől jelentősen elmaradt (ACEN). A Brüsszelből lehívott pénz nem azonos az országon belül elköltött pénzzel, az elköltött pénz pedig nem azonos egy befejezett, működő beruházással. Az olasz építőipar arra számít, hogy a közmunkák 2027-ig, a program végéig hajtják az ágazatot, utána viszont kifut ez a támasz. Ez a spanyol minta egy nagyobb gazdaságban: átmeneti GDP-lökés építkezéseken keresztül, nem pedig tartós változás a magánszektor működésében.

Portugália példája azt mutatja, hogy a költségvetési élénkítés valóban érzékelhető, de időben korlátozott. Az RRF-források 2026-ban a portugál költségvetési expanzióhoz a GDP több mint 0,5 százalékával járultak hozzá, vagyis az állam keresletbővítése erősen uniós transzferekre támaszkodott (ECO). Ugyanez az elemzés arra figyelmeztet, hogy 2027-ben a hatás megszorító irányba fordul, ahogy az uniós pénz kifut. Az a növekedés, amely ideiglenes átutalásból él, a forrás megszűnésekor visszaeséssel néz szembe.

Görögország adja a legerősebb ellenpéldát. Athén terve nagyobb részben támaszkodott uniós hitelekre, és magán-társfinanszírozást is megkövetelt, vagyis szorosabban kötötte össze a köz- és magánpénzt (Görög Jegybank). A reálbérek, vagyis az inflációval korrigált keresetek azonban 2025-ben csak 0,1 százalékkal nőttek, és 2026-ra is hasonló előrejelzés szerepel (Powergame). Még az a modell sem fordította eddig érezhető jövedelemnövekedésre a beruházásokat, amely a leginkább a magánszektor bevonására épült.

A számla előbb érkezik, mint a bizonyíték

Az EU-nak 2028-tól kell megkezdenie a közös adósság törlesztését, a kifizetések pedig 2058-ig tartanak (EUR-Lex). Németország, Hollandia és más nettó befizetők azért fogadták el ezt a terhet, mert tartós megtérülést vártak. Az Európai Számvevőszék már jelezte a problémát: az RRF-ből finanszírozott lakásfelújításokról szóló 2025-ös ellenőrzése gyenge célzást és kevés bizonyítékot talált arra, hogy a munkák valóban érdemi energiamegtakarítást hoztak volna (ECA, Jornal Económico).

Az EU pontosan meg tudja számolni, hány eurót utalt ki, és hány mérföldkövet pipáltak ki a tagállamok. Arra már jóval gyengébb bizonyíték van, hogy a pénz többlet-magánberuházást, magasabb termelékenységet vagy jobb jövedelmeket hozott volna a legnagyobb kedvezményezetteknél. A spanyol EY-jelentés önmagában nem bizonyítja, hogy a teljes program kudarcot vallott. De miközben közeledik a törlesztés kezdete, és már újabb közös hitelfelvételi körökről beszélnek az EU-ban, a döntő kérdés az lesz, hogy Brüsszel képes-e átalakulást bizonyítani, nem csak pénzkifizetést.