A Thwaites 30 milliméterrel emelheti a tengerszintet 2100-ig

Az antarktiszi jégtakarót modellező számítások közül sok nem veszi figyelembe az olvadás egyik formáját: amikor a tengervíz alulról marja a gleccsert ott, ahol a jég még a tengerfenéken fekszik. Egy új tanulmány ezt a folyamatot is beépítette a modellbe, és arra jutott, hogy a Thwaites gleccser, a „Doomsday Glacier”, vagyis Végítélet-gleccserként emlegetett nyugat-antarktiszi jégóriás 2100-ig mintegy 30 milliméterrel növelheti a globális átlagos tengerszintet. Ez nagyjából kétszerese a korábbi modellek 15,2 milliméteres átlagának (Nature Communications). A „kétszeres” összevetés azonban óvatosságot igényel: a korábbi modellek eredményei erősen szórtak, így egy gondosan kalibrált modellfutás eredményét vetették össze a sokféle érték középértékével.

A szakmai bírálaton átesett tanulmány Mattia Poinelli, Eric Rignot és munkatársaik kutatása; október 12-én jelent meg (PubMed). Egyetlen modell előrejelzéséről van szó, amelynek legerősebb bizonyítékát az adja, hogy a kutatók összevetették ugyanennek a modellnek az olvadást figyelembe vevő és kihagyó változatát.

A jég felfekvési vonala

Képzeljünk el egy nehéz tutajt, amelyet egy csúszdán át tolnak a tóba. A hátsó vége még a rámpának feszül, az eleje viszont már úszik. A glaciológusok felfekvési vonalnak nevezik ezt az átmenetet, a szokásos modellek pedig éles határként kezelik; ezek szerint az óceán főként az úszó jég alatt olvaszt.

A Thwaitesnél ez az átmenet elmosódik. Az árapály emelkedése és süllyedése meghajlítja a jeget, a tengervíz pedig olyan helyekre is bejuthat alá, ahol a jég egyébként a tengerfenéken fekszik. Rignot kutatócsoportjának korábbi műholdas radarmérései széles sávban rögzítették a jég árapály okozta hajlását, és arra utaltak, hogy a tengervíz a jég alá áramlik (PNAS). A két tanulmányon több azonos kutató is dolgozott, így erre a megfigyelésre épül az új modell. Ez azonban nem jelenti annak független ellenőrzését.

Az ebben a sávban zajló olvadás éppen ott vékonyítja el a jeget, ahol az a tengerfenékhez tapad. Ahogy gyengül a tapadás, a gleccser elveszítheti a kapcsolatot a meder kiemelkedéseivel, amelyek eddig fékezték; a mögötte lévő jég így szabadabban áramolhat a tenger felé. Ez azért számít, mert a gleccser tengerszint-emelkedéshez való hozzájárulásának nagy része olyan jégből származik, amely a tengerbe jutás előtt még a tengerfenéken nyugodott. A már úszó jég olyan, mint a pohárban lebegő jégkocka: a súlyának megfelelő vízmennyiséget már kiszorította.

A modell ellenőrzése a múlt adataival

Mielőtt előretekintettek volna, a kutatók azt ellenőrizték, hogy a modell vissza tudja-e adni a műholdak által 1996 és 2023 között rögzített változásokat. A futásokat a megfigyelt jégáramlási sebesség, a jég vékonyodása és a felfekvési vonal helyzete alapján pontozták (Research Square). Mindhárom értéket egyszerre eltalálni jóval nehezebb, mint csak az egyiket. Ugyanez a próba elé állít egy időjárási modellt is, amikor az előző nap hőmérsékletét, szélét és esőjét kell visszaadnia.

A széles olvadási sávot figyelembe vevő modellváltozatok jobban illeszkedtek a múltbeli adatokhoz, mint azok, amelyekből a sáv hiányzott. A kutatók ezután mindkét változatot előrefuttatták, miközben az éghajlatot az 1996 és 2023 közötti átlagon tartották. Olvadási sáv nélkül a Thwaites 2100-ig 8,3 milliméterrel járul hozzá a tengerszint emelkedéséhez. A több kilométer széles sávval számoló változat 30,1 ± 5,7 millimétert jelez; a plusz-mínusz érték a központi becslés körüli bizonytalanságot mutatja (Nature Communications). Az éghajlat állandó szinten tartása tudatos döntés: így a kutatók a kihagyott olvadási folyamat hatását tudják elkülöníteni anélkül, hogy az óceán felmelegedésének ütemét is meg kellene becsülniük.

Mit jelent ez Európa partjainak?

A Thwaites adata a gleccser hozzájárulását mutatja a globális átlagos tengerszint emelkedéséhez, nem pedig azt, hogy egy adott partszakaszon mennyivel emelkedik majd a vízszint. A helyi vízállást az is alakítja, hogy a szárazföld emelkedik vagy süllyed, illetve milyenek az óceáni viszonyok az adott térségben (NASA). Európa partvidékén a vihardagályok és a magas dagályok jelentik a veszélyt. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség arra számít, hogy hatékonyabb partvédelem nélkül az emelkedő tengerszint sok helyütt jóval gyakoribbá teszi a szélsőséges parti vízállásokat (EEA).

A tanulmány legvilágosabb eredménye a saját modellfuttatások összevetéséből adódik. Mindkét esetben ugyanazt a gleccsert vizsgálták, és ugyanazon a szinten tartották az éghajlatot. Amint a modell azt is figyelembe veszi, hogy az óceán a tengerfenéken nyugvó jég alatt olvaszt, jobban visszaadja a közelmúltat, és jóval nagyobb tengerszint-hozzájárulást jelez előre. Ez kézzelfogható okot ad arra, hogy azok a jégtakaró-modellek is számoljanak ezzel az olvadási sávval, amelyek eddig kihagyták.