Trump NATO-fenyegetései Európa hadvezetési függését mutatják

Európa biztonsági problémája nem az, hogy a NATO kölcsönös védelmi záradéka egyik napról a másikra eltűnne. A kockázat inkább az, hogy a záradék papíron megmarad, miközben az európai kormányok egyre kevésbé lehetnek biztosak abban az amerikai katonai gépezetben, amely eddig hitelessé tette.

Donald Trump figyelmeztetése nyers volt: azt mondta, közölte egy meg nem nevezett NATO-szövetségessel, hogy az Egyesült Államok nem védené meg Oroszországtól, ha nem teljesíti a védelmi kiadási vállalásait, sőt Moszkvát arra bátorítaná, hogy tegyen „amit csak akar” (AP). A jogi veszély nem az, hogy az 5. cikk megszűnik. A katonai veszély az, hogy Európa úgy marad az amerikai rendszerhez kötve, hogy közben meginog a bizalom annak működésében.

Finnország és Svédország, a NATO legújabb tagjai számára ez a bizonytalanság éppen azt érinti, amiért beléptek a szövetségbe. Trump mondata nem attól fontos, hogy minden európai címlapot uralt-e. Németország és Lengyelország már ugyanarra a problémára készül: védelmük egyre nagyobb részét amerikai rendszerekhez kötik, mert Európa ezeket belátható időn belül nem tudja kiváltani.

A NATO kölcsönös védelmi záradéka, az 5. cikk nem jelent automatikus amerikai hadba lépést. A szerződés szerint minden szövetséges olyan lépést tesz, amelyet „szükségesnek ítél”, beleértve a fegyveres erő alkalmazását is; a NATO saját magyarázó anyaga ugyanezt a mérlegelési nyelvet használja (Washington Treaty, NATO Article 5 explainer).

Egy amerikai elnök tehát úgy is gyengítheti az elrettentést, hogy közben nem lépteti ki az Egyesült Államokat a NATO-ból. Ha a szövetségesek kételkednek abban, hogy Washington egy válság első óráiban megosztaná-e a hírszerzési adatokat, rendelkezésre bocsátaná-e a légvédelmet, a szállítókapacitást, a parancsnoki támogatást vagy a nukleáris hátteret, Moszkva számítása már az első lövés előtt megváltozik.

A hiány nem gyalogságban van

Európa gondja elsősorban nem a katonák száma. A Bruegel becslése arról, hogyan lehetne Európát az Egyesült Államok nélkül megvédeni, a nehezebb pontokra mutat rá: a nukleáris elrettentésre, a parancsnoki rendszerekre, a lég- és rakétavédelemre, valamint arra a szállítási hálózatra, amely még a front összeomlása előtt mozgatni tudja az erőket. A Kiel Intézet ugyanerre jut: a kiváltáshoz nemcsak több harcoló alakulat kellene, hanem azok a repülőgépek, logisztikai és parancsnoki rendszerek is, amelyekkel ezek az alakulatok ténylegesen harcolni tudnak (Bruegel, Kiel).

Ezek nem presztízsbeszerzések. A hírszerzési és megfigyelési eszközök mondják meg a parancsnokoknak, mi történik. A légi utántöltő gépek tartják a levegőben a repülőket. A szállítógépek és vasúti útvonalak juttatják a csapatokat oda, ahol szükség van rájuk. A parancsnoki rendszerek döntik el, ki lép, mielőtt bezárulna a döntési ablak.

Németországban ez a függőség kézzelfogható. Az Egyesült Államok Európai Parancsnoksága Stuttgartban működik, a NATO Szövetséges Légi Parancsnoksága pedig Ramsteinből irányít, vagyis a német terület része annak a parancsnoki infrastruktúrának, amelyre Európának bármilyen keleti válságban szüksége lenne (EUCOM, Allied Air Command). Berlin F-35-ös beszerzése szintén egy amerikai irányítású szoftver-, kiképzési, alkatrész- és missziótervezési lánchoz köti Németországot a DSCA értesítése szerint. Ez hasznos biztosítás. Autonómiának kevés.

Lengyelország az exponált keleti szárnyról hasonló fedezeti stratégiát választott. Varsó több nemzeti tűzerőt és nagyobb európai kapacitást akar, de közben F-35-ösöket és olyan amerikai légvédelmi harcvezetési rendszert vásárol, amely összekapcsolja a szenzorokat, az indítóállásokat és a parancsnokokat (DSCA F-35, DSCA IBCS). Ez nem naiv függés. A logika az, hogy az amerikai kivonulást nehezebbé teszi, ha a lengyel védelem egyre kevésbé választható le az amerikai platformokról, tervezésről és jelenlétről.

A hitel vehet fegyvert, parancsnoki képességet nem

Az EU elkezdett pénzt rendelni ehhez a védekezéshez. A SAFE nevű védelmi hiteleszköz 150 milliárd EUR-t kínál védelmi beruházásokra; a Tanács közös beszerzési és ipari kapacitásépítési eszközként fogadta el (Council). Az Európai Bizottság Readiness 2030 programja a sürgős hiányok között nevezi meg a lég- és rakétavédelmet, a drónokat, a katonai mobilitást és a támogató rendszereket (Commission).

A hitelek azonban gyorsabban vesznek eszközöket, mint ahogy személyzetet, doktrínát, parancsnoki rutint vagy politikai felhatalmazást teremtenek az erő alkalmazására. Egy európai légvédelmi üteg önmagában keveset ér, ha a vezetők nem döntötték el előre, ki adhat tűzparancsot, ki osztja meg a céladatokat, és ki vállalja az eszkaláció kockázatát, amikor az első rakéták elindulnak.

A Bizottság fehér könyve a közös beszerzéseket és az ipari léptéknövelést sürgeti. Nem hoz létre NATO-parancsnoki láncot, és nem pótolja a nukleáris ernyőt. A NATO stratégiai koncepciója továbbra is az amerikai stratégiai nukleáris erőket nevezi a szövetség végső biztonsági garanciájának központi elemének.

Franciaország érvelhet úgy, ahogy Emmanuel Macron tette a Sorbonne-on: Európának nagyobb részt kell vállalnia saját biztonságából. A francia nukleáris elrettentés azonban továbbra is nemzeti irányítás alatt áll, még akkor is, ha Párizs a doktrínájában azt mondja, létfontosságú érdekeinek európai dimenziója is van.

Európa így kemény aszimmetriában van. A washingtoni nyomás megnyithat költségvetéseket, hiteleket és beszerzéseket. Ugyanez a nyomás gyorsabban gyengítheti az elrettentést, mint ahogy Európa kiváltja azt, amit az Egyesült Államok ad.

Az 5. cikk továbbra is létezik. A nyitott kérdés az, Európa mely amerikai funkciókat tudja pótolni, mikorra, kinek a parancsnoksága alatt, kinek a pénzéből és milyen felhatalmazással. Amíg a kormányok erre nem adnak nyilvános választ, minden újabb Trump-fenyegetés egyes fővárosokban politikai zajnak, az Oroszországhoz közelebb fekvő országokban viszont felkészültségi problémának hangzik majd.