Tulcea riasztásai nem érik el az 5. cikk küszöbét

Szombat este Észak-Tulcea megyében sorra rezegtek a telefonok. Júliusi hétvége volt, Chilia Vechében és Peripravában a családok már az estére készültek, a Duna-delta elcsendesedett. Aztán megszólalt a riasztás. A román katonai radar légi célokat észlelt az ukrajnai Vilkovétól nagyjából 15 kilométerre keletre, a RO-Alert rendszer pedig figyelmeztetést küldött a környéken élő civileknek. Néhány órával később a román védelmi minisztérium közölte: engedély nélküli objektum nem lépett be az ország légterébe (EVZ, Romania Observer). Észlelés, riasztás, megfigyelés, megnyugtatás. Az élet ment tovább.

Éppen ez a rutin vált problémává.

Tulcea az EU és a NATO határán fekszik, közvetlenül egy aktív háború mellett. Ez nem időjárási figyelmeztetés volt, hanem az a pillanat, amikor egy katonai radarkép háztartási telefonokon jelent meg riasztásként. A hatóságok nem közölték, pontosan milyen objektumokat észleltek: drónokat, rakétákat, törmelékeket vagy vegyes rajt. Vasárnapig sem magassági adatot, sem célbesorolást nem hoztak nyilvánosságra (Romania Observer).

A küszöb alatt, a költségek fölött

A NATO kollektív védelmi záradéka, az Észak-atlanti Szerződés 5. cikke akkor lép működésbe, ha valamelyik szövetségest „fegyveres támadás” ér. Ezután minden tagállam maga dönti el, milyen intézkedést tart szükségesnek (North Atlantic Treaty). A tulceai típusú riasztások ez alatt a küszöb alatt maradnak. Objektumok közelítenek egy határhoz. A civileket figyelmeztetik. A kormányok figyelnek. A nyilvánosság számára az esemény besorolatlan marad. A veszély elég valós ahhoz, hogy riasztást indokoljon, jogilag viszont nem elég egyértelmű ahhoz, hogy a szövetség közös ügyévé váljon.

Így a terhet az első vonalban lévő tagállam viseli. Románia idén már többször küldött riasztást a határ menti lakosságnak, és mindegyik alkalom légi járőrözést, radarkövetést, vészkommunikációs protokollokat és politikai megnyugtatást igényelt egy olyan lakosság felé, amely háború mellett él. Vadászgépek szállnak fel. Családok szakítják meg a vacsorát. Aztán minden elmúlik, magyarázat nélkül, a következő alkalomig.

Románia radarrendszere a NATO integrált lég- és rakétavédelmi hálózatába kapcsolódik (NATO IAMD), vagyis a szövetség látja azt, amit Románia lát. A német külügyminisztérium a fekete-tengeri légi fenyegetést közvetlenül Romániához és Bulgáriához kötötte, és a közös helyzetértékelés javítását sürgette (Auswärtiges Amt). A közös helyzetkép azonban közös következmények nélkül puszta megfigyelés. A szövetség nézi, Románia kezeli.

Hasonló bizonytalansággal élnek más keleti tagállamok is. Lengyelország, a balti államok és Bulgária egyaránt találkozott határ menti drónészlelésekkel, elfogásokkal és minősített radarnyomokkal, de minden kormány másként nevezi meg és kommunikálja ezeket az eseteket (Defence24, Euronews, Delfi Latvia). Nincs közös mérce arra, mikortól válik a riasztások mintázata szakpolitikai kérdéssé, és meddig marad puszta műveleti lábjegyzet.

A mérleg, amelyet senki sem vezet

A tulceai riasztás Nyugat-Európában nem vált politikai eseménnyé. Ez a hiány egy szerkezeti vakfoltot mutat: senki sem méri a visszatérő katonai átszivárgás civil költségét.

Nincs egységes nyilvános nyilvántartás arról, hány vészriasztást, légi járőrt vagy óvóhelyi fennakadást viseltek el Románia határ menti közösségei azóta, hogy Oroszország a Duna közelében lévő célpontokat is támadja. Nincs olyan keret sem, amely kártalanítaná azokat a lakosokat, akiknek az alvását, napi rutinját és biztonságérzetét ismételten megzavarja a hivatalosan békeidőben zajló katonai tevékenység. Az EU polgári védelmi mechanizmusa, vagyis az a rendszer, amelyen keresztül a tagállamok határokon átnyúló katasztrófasegítséget kérhetnek, képes segítséget koordinálni, ha egy kormány ezt kéri. Csakhogy ezt földrengésekre és árvizekre tervezték, nem olyan határ menti közösségekre, amelyek bejelentett konfliktus nélkül élnek visszatérő légi riasztások alatt (EU Civil Protection Mechanism).

A figyelmeztető rendszer működik. Az emberek megkapják az üzenetet a telefonjukra. Amit nem kapnak meg, az a magyarázat: mi váltotta ki a riasztást, milyen gyakran ismétlődhet meg, és milyen jogaik vannak akkor, amikor az országuk jogilag békében él, a településeik viszont háborús riasztások szerint működnek. A válasz egy-egy része a román védelmi minisztériumnál, a NATO parancsnoki rendszerénél és az Európai Bizottságnál van. Románia ma gyorsabban tudja figyelmeztetni a polgárait, mint ahogy bármelyikük képes lenne elmagyarázni, mit jelentenek ezek az ismétlődő figyelmeztetések a biztonságukra, jogaikra és mindennapi életükre nézve.