Erdogan ellenőrzése alá vonná a vitatott földközi-tengeri vizeket egy török törvénytervezet

Az Anatólia partjaihoz közel fekvő égei-tengeri görög szigetektől a Ciprustól délre húzódó gázmezőkig Ankara jogi eszközökkel próbálja újrarajzolni a keleti mediterrán térség tengeri térképét. Az AKP május 12-én, az Ankarai Egyetemen bemutatott, tengeri joghatósági övezetekről szóló törvénytervezete először emelné törvényi szintre a „Kék Haza” doktrínát. A javaslat Erdogannak adna felhatalmazást arra, hogy kizárólagos török ellenőrzést hirdessen ki olyan vizeken, amelyeket Görögország és Ciprus saját joghatósági területének tekint (Al-Monitor, Turkiye Today). Az időzítés aligha véletlen: Ankara július 7-8-án NATO-csúcsot rendez, a törvénytervezet pedig várhatóan már hetekkel korábban a parlament elé kerül.

Belső törvény, külső következményekkel

Törökország nem írta alá az ENSZ tengerjogi egyezményét, az UNCLOS-t, amely a tengerek használatának legfontosabb nemzetközi szabálykönyve. A tervezet ezért nem nemzetközi szerződéses kötelezettségekből indul ki, hanem belső jogi mechanizmust hozna létre a török igények érvényesítésére. A török hatóságok így megállíthatnák, lefoglalhatnák vagy kiutasíthatnák azokat a hajókat, amelyek Ankara által egyoldalúan igényelt területeken működnek. Jorgosz Gerapetritisz görög külügyminiszter május 15-én arra figyelmeztetett, hogy az ilyen igények törvénybe foglalása „eltemeti az égei enyhülést” (iefimerida.gr). Athén márciusban hivatalos levelet küldött az ENSZ-nek, amelyben rögzítette: a nemzetközi szokásjog alapján minden görög sziget, mérettől függetlenül, teljes tengeri övezeteket hoz létre (Capital.gr).

A törvény Törökország határain túl nem teremtene nemzetközi jogi kötelezettséget. Ankara számára azonban nem is ez a fő értéke. Az elnöki rendeleti mechanizmussal a korábbi haditengerészeti nyomásgyakorlás állami végrehajtási aktussá válna. A vita így nem pusztán hajózási incidensekről szólna, hanem törvénybe írt török igényekről.

Három európai nagyhatalom, három eltérő számítás

Az európai reakció megmutatja, mennyire eltérően olvassa a helyzetet Franciaország, Németország és Olaszország.

Franciaország katonai jelzésekkel válaszol. Macron április 25-én Athénban azt mondta, Franciaország „bármi történjék”, Görögország mellett áll, majd Kréta közelében felkereste a Charles de Gaulle repülőgép-hordozót (Élysée). A Ciprussal várhatóan júniusban megkötendő haderő-státuszmegállapodás hivatalossá tenné a francia katonai jelenlétet a szigeten, és Dél-Ciprust az európai erők előretolt támaszpontjává alakítaná (Observatoire Turquie).

Németország egyszerre tartja nyitva mindkét irányt. A Merz-kormány török nagy hatótávolságú rakétákat vizsgál a Tomahawk-rendszerek lehetséges pótlására, és a döntés akár az ankarai csúcson is megszülethet (Klamm.de). Berlin a beszerzést szándékosan kétoldalú alapon, nem pedig a SAFE-en, az EU új közös védelmi beszerzési alapján keresztül finanszírozná, mert Görögország és Ciprus uniós szinten blokkolná az üzletet (RegionalHeute). A Konrad Adenauer Alapítvány ezt „stratégiai fogadásnak” nevezi: Németország Törökországot választja a NATO déli horgonyaként az uniós tagállamokkal vállalt szolidaritás helyett (KAS).

Olaszország hallgat. Róma drónmegállapodást kötött a Baykarral, mélyíti haditengerészeti-ipari együttműködését Ankarával, és 2030-ra 40 milliárd EUR-ra növelné a kétoldalú kereskedelmet (Formiche). A Palazzo Chigiből eddig nem érkezett nyilvános bírálat a „Kék Haza” törvénytervezetével szemben.

A NATO-csapda

Az amerikai csapatkivonás Európából, benne 5 000 katona Németországból való kivonásával és egy lengyelországi dandárrotáció törlésével, érdemben erősíti Törökország alkupozícióját (LA Times, Euronews). Mark Rutte NATO-főtitkár áprilisban felkereste a török ASELSAN védelmi ipari komplexumot, a török hadiipar fejlődését „forradalomnak” nevezte, és nyilvánosan következetesen nem kommentálja a görög-török vitát (NATO, NATO transcript).

Törökország korábban is használta a NATO szabályait engedmények kicsikarására. Svédország csatlakozásának vétófenyegetését F-16-os megállapodásokhoz kötötte. Az S-400-as orosz légvédelmi rendszer beszerzése miatt bevezetett amerikai szankciókat úgy viselte el, hogy közben nem lépett ki a szövetségből. Most két uniós tagállammal szembeni tengeri igényeket ír törvénybe, miközben olyan csúcsot rendez, amelyhez ugyanezen tagállamok együttműködése is kell. Minden újabb lépés azt teszteli, hogy a NATO konszenzuskényszere, ahol egyetlen tag is blokkolhat döntéseket, korlátozza-e Törökországot, vagy éppen nagyobb mozgásteret ad neki.

Ami még nyitva van

A törvénytervezet még nem került a török parlament elé. Ha a csúcs előtt fogadják el, a szövetségesek kész helyzettel szembesülnek; ha utána, Ankara alkueszközként használhatja. Az EU legerősebb válaszeszközei, a szankciók, egyhangú tanácsi jóváhagyást igényelnek, és éppen azok a tagállamok akadályozhatják őket, amelyek közben mélyítik fegyveripari kapcsolataikat Törökországgal. Ciprus gázmezőinél, köztük a Kronos, az Aphrodite és a Glaucus mezőknél, a jogi bizonytalanság már beruházási késedelmekkel párosul (Politis). Európa három legnagyobb hatalma más-más árat kér azért, hogy félrenézzen. Törökország arra fogad, hogy egyikük sem tud közös árat szabni a visszalépés kikényszerítésére.