Törökország törvénybe foglalja vitatott tengeri igényeit, miközben európai hatalmak új védelmi megállapodásokat kötnek

Törökország arra készül, hogy a belső jog részévé tegye az Égei-tenger és a Földközi-tenger keleti medencéjének vitatott tengeri határait. Ahelyett, hogy erre egységes európai ellenlépés körvonalazódna, Európa három nagy gazdasága az elmúlt két hétben Ankarába ment védelmi megállapodásokat kötni.

A tengeri joghatóságról szóló, úgynevezett „ernyőtörvény” tervezete várhatóan május 31. után kerül a török parlament elé. A szöveg törvénybe foglalná az 1995-ös casus belli fenyegetést, vagyis azt, hogy Ankara háborús oknak tekintené a görög felségvizek kiterjesztését. Emellett „szürke zónákká” minősítene vitatott égei-tengeri szigeteket, ezzel elvitatva tőlük a tengeri övezetekhez kapcsolódó jogosultságokat, és felhatalmazná az elnököt, hogy külön parlamenti jóváhagyás nélkül nyilvánítson tengeri térségeket „különleges státuszúvá” (Ethnos, Protothema). Törökország soha nem csatlakozott az UNCLOS-hoz, az ENSZ tengerjogi egyezményéhez, amely a tengeri határok nemzetközi szabályrendszerét adja. Így Brüsszelnek még közös jogi alapja sincs arra, hogy Ankara igényeit ugyanabból a keretből vitassa (Libre).

A fegyverpiac

A határidő előtti két hétben Európa három nagy gazdasága éppen elmélyítette védelmi kapcsolatait Törökországgal.

Belgium május 10. és 14. között 428 fős kereskedelmi delegációt küldött Ankarába és Isztambulba, Matild királyné vezetésével. Theo Francken védelmi miniszter kilenc védelmi megállapodást írt alá, érdeklődést jelzett a török drónok iránt, és Törökországot az európai védelmi modernizáció „mintaképének” nevezte (Yeni Safak, BusinessAM). Francken azt is kijelentette, hogy Belgium támogatja Törökország bevonását a SAFE-be, az EU 150 milliárd eurós védelmi finanszírozási programjába. Görögország és Ciprus 2025 októberében megvétózta a török részvételt. Belgium most ennek felülvizsgálatát akarja (Daily Sabah).

A francia Safran Electronics május 12-én Isztambulban stratégiai partnerséget kötött a Baykarral, Törökország vezető dróngyártójával. A megállapodás a TB2 drónokon a kanadai gyártású szenzorokat francia célzóberendezésekkel váltja ki, vagyis a Baykar kevésbé függ majd a nyugati exportkorlátozásoktól (Opex360). Három héttel korábban Emmanuel Macron Athénban még „érinthetetlennek” nevezte a Franciaország és Görögország közötti kölcsönös védelmi záradékot, és a francia nukleáris ernyőt is kiterjesztette görög területre (Le Figaro). Párizs így egyszerre ígéri Görögország védelmét, és látja el technológiával azt az országot, amely Athént fenyegeti.

Németország május 18-án újraindította stratégiai párbeszédét Törökországgal; ilyen találkozóra 2014 óta nem volt példa. Berlin közben török nagy hatótávolságú rakétákat vizsgál a Tomahawk lehetséges kiváltására (KAS). Németország szintén támogatja Törökország bevonását a SAFE-be.

Miért nem tud válaszolni Európa?

Az EU-nak papíron vannak eszközei, ha egy tagállam szuverenitását külső szereplő vitatja: a 2019-ben létrehozott célzott szankciós keret, a vámunió modernizációjának befagyasztása és az előcsatlakozási támogatásokkal kapcsolatos nyomásgyakorlás. Törökországgal szemben ezek közül egyik sem működik igazán.

A szankciókhoz egyhangúság kell a Tanácsban, vagyis mind a 27 kormánynak igent kell mondania, és egyetlen ország is blokkolhatja a döntést. Magyarország korábban már vétózott Törökországgal kapcsolatos intézkedéseket. Bulgária és Románia a fekete-tengeri török együttműködéstől függ, ezért kerüli a nyílt konfrontációt. A 2016-os EU-török migrációs megállapodás, amelynek keretében Ankara nagyjából 3,9 millió szíriai menekültet fogad be, szerkezeti alkupozíciót ad Törökországnak: Ankara szankcionálása migrációs válságot idézhet elő Európa délkeleti határán (CER, Verfassungsblog).

Görögországnak és Ciprusnak egyetlen erős eszköze maradt: a vétó. Ezzel zárták ki Törökországot a SAFE-ből, és továbbra is blokkolják a vámuniós tárgyalásokat. A vétó megakadályoz előnyöket, de nem ró költséget Ankarára. Törökország 2025 októberében elvesztette a SAFE-hez való hozzáférést, de azóta egyetlen tengeri követelésén sem változtatott.

Közben nő azoknak a koalíciója, akik a vétó feloldását sürgetik. Belgium, Németország, Olaszország, Spanyolország, Magyarország és Lengyelország is támogatja Törökország SAFE-részvételét, és ezt nem Ankarának tett engedményként, hanem NATO-logikaként keretezi. Ugyanazok az országok vásárolnak török fegyvereket, amelyek uniós védelmi pénzhez juttatnák Törökországot.

A NATO-pajzs

Athén szerint a török ernyőtörvénynek a nemzetközi jog alapján „nincs joghatása”. Pavlos Marinakis görög kormányszóvivő belpolitikai színháznak nevezte a lépést (Ethnos). Ankara azonban olyan belső jogi felhatalmazást épít, amely a vitatott vizeken későbbi lépések alapja lehet, és elfogadása után már nem igényelne újabb parlamenti döntést.

A július 7-8-i NATO-csúcsot Ankarában tartják, néhány héttel a törvény várható elfogadása után. Egyetlen EU-tagállam sem akar majd nyílt konfliktust a házigazdával. Törökország előbb törvénybe írja tengeri igényeit, majd vendégül látja azt a szövetséget, amely Európa válaszát korlátozza. A csúcs időzítése ezért politikai fedezékként működik.