Tizenkét ország nagyobb karbonalapot kér 2030 utánra

Lengyelország már most koalíciót épít a zöld átállás következő nagy pénzügyi vitájára. Tizenkét kormány azt szeretné, ha a Modernizációs Alap 2030 után is megmaradna, sőt nagyobb lenne; a kezdeményezést Lengyelország, Csehország, Románia, Görögország és több, jellemzően alacsonyabb jövedelmű vagy szénfüggő tagállam támogatja (Bankier, Reuters via Investing.com). A vita tétje egyszerű: ki kapja meg azt a pénzt, amelyet az EU a szennyezés megárazásából szed be.

Hogyan lesz a szennyezésből közpénz

Az ETS, vagyis az EU kibocsátáskereskedelmi rendszere arra kötelezi a vállalatokat, hogy kibocsátási egységekkel fedezzék a szén-dioxid-kibocsátásukat a 2003/87/EK irányelv alapján. Magyarul: a karbonárazás megdrágítja a szennyezést, az aukciókon pedig ennek egy része közpénzzé alakul.

A Modernizációs Alap ebből a bevételből forgat vissza pénzt energiahálózatokra, hatékonysági beruházásokra, tisztább áramtermelésre és ipari korszerűsítésre azokban az országokban, ahol nagyobb a beruházási lemaradás; így írja le az alapot az Európai Bizottság tájékoztatója. Ezt az alkut akarja meghosszabbítani a lengyel vezetésű csoport: ha a karbonköltség új energiarendszerekben tér vissza, az ETS politikailag könnyebben védhető; ha nem, a régebbi infrastruktúrával dolgozó kormányok joggal mutathatnak rá, hogy a rendszer inkább elszívja a pénzt.

A tételek már most nagyok. Az Európai Bizottság aukciós adatai szerint 2024-ben az ETS-aukciók csaknem 3 milliárd EUR-t hoztak az Innovációs Alapnak, és több mint 6 milliárd EUR-t a Modernizációs Alapnak. A Bankier szerint Varsó 2021 és 2030 között mintegy 14 milliárd EUR-ra, vagyis nagyjából 60 milliárd zlotyra számít az alapból, ami magyarázza, miért szervezi Lengyelország időben a következő szabályozási kört (Bankier).

Kit védene meg az alap

A koalíció tagjai nem ugyanazt kérik. Lengyelország nagy, kiszámítható pénzáramot akar az áramszektor átalakításához. Csehország gondja közvetlenebb: a karbonköltségek előbb jelennek meg a fűtésben, az iparban és a költségvetésben, mint ahogy a beruházások érdemben csökkentenék a számlát.

Ez a háztartások szempontjából fontos különbség. Az Európai Beruházási Bank a Modernizációs Alapot tagállami beruházási eszközként írja le, nem közvetlen lakossági kompenzációként (EIB). A háztartásokra inkább az ETS2, az épületekre és a közúti közlekedésre kiterjedő külön karbonpiac jelenthet nyomást. Cseh beszámolók szerint az ETS2 átlagosan havi 477 koronával növelhetné egy cseh háztartás költségeit; a fő védőhálót azonban nem a Modernizációs Alap, hanem a Szociális Klímaalap adná (Aktuálně.cz).

Románia az infrastruktúra oldaláról mutatja meg ugyanezt a vitát. A Digi24 a készülő energiaprogramot több mint 5 000 MW új szél- és napenergia-kapacitással, valamint 3 000 MWh tárolókapacitással kötötte össze; ezek a helyreállítási terven és a Modernizációs Alapon keresztül valósulnának meg (Digi24). A beszámoló nem dönti el, ebből mennyi a biztosan finanszírozott, leszerződött vagy csak tervezett kapacitás. Azt viszont megmutatja, miért kerülnek a hálózatok és a tárolók a 2030 utáni vita középpontjába.

Ugyanazt a kibocsátási egységet nem lehet többször elkölteni

Az ETS-bevételekre már most sokan tartanak igényt. Az Európai Bizottság közölte, hogy az RRF-hez kapcsolódó REPowerEU-aukciók elérték a 8 milliárd EUR-s célt, miután 111 455 000 kibocsátási egységet értékesítettek, ezért ezeket az aukciókat 2026 augusztusáig felfüggesztik (bizottsági közlemény). A karbonpénzt már egyszerre használják helyreállításra, energiabiztonságra és klímaberuházásra.

Ezért hallják a gazdagabb tagállamok a Modernizációs Alapról szóló vitát egy szélesebb költségvetési szorítás részeként. Friedrich Merz szerint a jelenlegi uniós költségvetési elképzelések megfizethetetlenek és aránytalanok; figyelmeztetése szerint Németország éves hozzájárulása 15-20 milliárd EUR-val nőhetne (német kormányzati leirat). Egy nagyobb Modernizációs Alapból nem következik automatikusan német csekk. De ugyanabba a vitába illeszkedik: ki fizet, amikor a védelem, Ukrajna, a versenyképesség és a klímapolitika egyszerre kér pénzt.

A lengyel vezetésű koalíció legerősebb érve gyakorlati. Európa nem árazhatja tartósan a szén-dioxid-kibocsátást úgy, hogy közben nem ad elég pénzt a szegényebb energiarendszerek átalakítására. Az ellenérv ugyanilyen gyakorlati: minden kibocsátási egység, amelyet egy célra félretesznek, hiányozni fog a háztartások védelméből, az ipar támogatásából, az innováció finanszírozásából vagy az uniós költségvetési nyomás enyhítéséből.

A részletek nagy része még hiányzik. A koalíciós levél a hivatkozott beszámolók alapján nem nyilvános, ezért az atomenergia támogathatóságáról szóló állításokat óvatosan kell kezelni. Nincs ellenőrzött 2030 utáni keretösszeg, nincs elosztási képlet, és nincs országonkénti beruházási rés sem. A valódi próba az lesz, hogy Brüsszel fenn tudja-e tartani a karbonárazás politikai hitelességét anélkül, hogy minden egyes kibocsátási egységből külön alku legyen az ipar, a háztartások, a szegényebb tagállamok és az uniós költségvetés között.