Az USA kivonulása eléri Észtországot

Hanno Pevkur észt védelmi miniszter a múlt héten megerősítette, hogy az országban állomásozó amerikai katonák száma a korábbi nagyjából 500–700 főről 100 alá csökkent (NV). Néhány nappal korábban mintegy 1 000 amerikai katona távozott Litvániából, miután a Pentagon lemondta a Lengyelországba tervezett, ehhez kapcsolódó páncélosdandár-rotációt (Stars and Stripes).

A Baltikumtól a Fekete-tengerig ugyanaz a minta rajzolódik ki. Az amerikai európai jelenlét jelentős része rotációs jellegű: ideiglenes telepítés, amelyet csak akkor vált fel új egység, ha Washington erről dönt. Ez a váltás vált bizonytalanná. Az európai szövetségesek gyorsan építik a kerülőmegoldásokat, de azt az egy dolgot nem tudják előállítani, amely a leginkább számít: a Fehér Ház politikai döntését amerikai katonák küldéséről.

Washingtonnál van a kapcsoló

Az amerikai rotációs erők európai jelenléte nem jogi jogosultság. Az irányt az elnök szabja meg, a létszámokról a védelmi miniszter dönt, a terepen szolgáló parancsnokok pedig végrehajtják az utasításokat. Amikor Pete Hegseth védelmi miniszter júniusban hat hónapos felülvizsgálatot indított az amerikai európai katonai jelenlétről, a keleti szárny minden rotációját egyetlen washingtoni döntési ciklusba terelte.

A Liga a Wall Street Journalra hivatkozva azt írta: Hegseth mélyebb csökkentéseket is mérlegelt, de a Fehér Ház ezeket megállította anélkül, hogy véglegesen rendezte volna a kérdést. A felülvizsgálat továbbra is nyitott, a fogadó országoknak pedig olyan bizonytalanság köré kell tervezniük, amelyet maguk nem tudnak feloldani.

E küszöb alatt az európai szövetségesek sok mindent meg tudnak tenni. Miután a Pentagon egyes erőket kivont, a szövetségesek néhány héten belül a hiányok nagy részét betöltötték (AP via Boston Globe). Július 1-jén az 1. Német–Holland Hadtest átvette az Észtországba és Lettországba már kijelölt NATO-szárazföldi erők koordinációját. Mark Rutte NATO-főtitkár ezt úgy keretezte, hogy az európaiak nagyobb részt vállalnak Európa szárazföldi védelméből (NATO, Latvian MoD). A parancsnoki rend azonban meglévő erőket mozgat. Új erőket nem hoz létre.

Minden frontállam biztosítékot keres, és ugyanabba a plafonba ütközik

Lettország elsőbbségi hozzáférést ajánlott az amerikai erőknek katonai bázisaihoz és gyakorlótereihez: előnyösebb ütemezést és fogadási támogatást, hogy az amerikai egységek gyorsabban érkezhessenek (LA.LV). Ez csökkenti a súrlódást, ha Washington már döntött a telepítésről. Magát a döntést nem pótolja.

Litvánia ennél tovább ment. Németország állandó dandárt telepít az országba, amely 2027-re várhatóan mintegy 5 000 főt számlál majd, a katonák gyermekeinek épülő iskolákkal és óvodákkal együtt (Euronews, LRT). Ez hosszú távú európai állomásoztatás, nem rotációs kör. A litván parlament mégis határozatban nevezte a megszakítás nélküli amerikai katonai jelenlétet „az elrettentés pótolhatatlan elemének” (Regionų žinios). Vagyis még az az ország is kevésnek tartja az európai biztosítékot, amely a legerősebbet építette ki.

Románia ugyanezt a logikát követi a Fekete-tengernél. Az Egyesült Államok 2025 végén megfelezte romániai katonai jelenlétét (DW). Bukarest válaszul bővíti a Mihail Kogălniceanu légibázist, ahová a szövetséges erők érkeznek és ahol összeállnak, mielőtt kelet felé mozognának (Digi24). A jobb kifutópályák és gyülekezési területek segítenek. Az európai szövetségesek azonban továbbra sem tudják kiváltani azokat a repülőgépeket, légi utántöltési, felderítési és tengeri járőrözési képességeket, amelyek miatt az amerikai erőket nehéz helyettesíteni (AP via Boston Globe).

Mindez mögött Németország áll tranzitközpontként a keleti védelem számára. Berlin olyan jogszabályt készít elő, amely válsághelyzetben elsőbbséget adna a katonai szállításoknak a vasutakon, az utakon és a kikötőkben (BMVg). A folyosók jobban működnek, mint egy évtizeddel ezelőtt. Hogy ki halad át rajtuk, arról továbbra is Washington dönt.

Finnország mutatja a korlátot a legtisztábban. Nemzeti védelme az egyik legerősebb Európában, a mikkeli többnemzeti NATO-parancsnokságba pedig már amerikai és északi tisztek is beépültek (Finnish Defence Forces). Finn elemzők mégis irreálisnak tartják a gyors átállást a teljes európai önellátásra (Yle).

Észtországtól Romániáig ugyanaz a kép látszik. Az európai szövetségesek jobb parancsnoki rendszereket, bázishozzáférést, szállítási folyosókat és jogi kereteket építenek. Több rést fednek le, mint amennyit öt éve reálisnak tűnt volna. Egy szövetséges területen állomásozó amerikai egység azonban minden válságot közvetlenül Washingtonhoz köt. Ezt a jelzést európai parancsnoki megoldás nem tudja lemásolni. A frontállamok előkészíthetik a bázisokat, a folyosókat és a parancsnoki láncot. A politikai döntést, amely amerikai egységet küld oda, nem tudják helyettesíteni.